Három japán gyártó emissziós adatai sem stimmelnek

Most a Suzuki, a Mazda és a Yamaha kapcsán derült ki, hogy emissziómérésük nem volt teljesen korrekt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szabálytalan emisszió- és fogyasztásmérést talált a japán közlekedési hatóság a Suzuki, a Mazda és a Yamaha motorkerékpár-gyártó modelljeinél.


Miként arról az MTI hírt adott, a japán közlekedési minisztérium megállapítása szerint a Suzuki Motor Corp., a Mazda Motor Corp. és a Yamaha Motor Co. 2012 óta összesen 6400 járművön végzett el szabálytalan fogyasztásiérték-vizsgálatot. Csalni ugyan nem csaltak, ám a mérések nem voltak kellően precízek, így aztán az eredmények falsok. “Valótlan adatokat nem adtunk meg ugyan, de ezzel együtt is súlyos problémát jelent, hogy a járművek ilyen nagy számánál végeztük el helytelenül a méréseket. Nagyon komolyan vesszük a történteket” – mondta Toshihiro Suzuki, a Suzuki Motor elnöke Tokióban sajtókonferencián, hozzátéve, hogy személyesen fogja irányítani a hasonló esetek megelőzésére szolgáló intézkedések kidolgozását. Elmondta: az alkalmazottak hiányos képzése és a munkahelyi vezetők személyes ellenőrzéseinek az elmaradása vezetett a szabálytalan mérésekhez.
A Yamaha Motor vezérigazgató-alelnöke, Katsuaki Watanabe közölte, hogy a cég vezetésének és minőségellenőrzési osztályának nem volt tudomása arról, hogy a fogyasztási tesztek mérési eredményei olyan mértékben szóródnak, ami már a tesztek megismétlését követelte volna meg. “Nem voltunk a tudatában annak, hogy bármit is rosszul csináltunk volna” – jelentette ki Tokióban tartott sajtótájékoztatón, bocsánatot kérve a törvény által megkövetelt mérési eljárás alkalmazásának az elmulasztásáért.
Hirdetés

A Suzuki, a Mazda és a Yamaha bejelentették, hogy megelőző intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy a mérési hiányosságok ne ismétlődhessenek meg többé. Új készülékek beszerzésével akadályozzák meg például, hogy a mérést végző személyzet változtatni tudjon a paramétereken. A minisztérium pedig bejelentette, hogy a mérési eredmények archiválására és az adatok módosítását kizáró intézkedések meghozatalára kötelezi majd a járműgyártó vállalatokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.08.09. at 21:55
    Permalink

    Sajnos nincs értelme szépíteni, a japóknak is bőven van vaj a fülük mögött. A VW-t alaposan savaztuk a botrányukért, de a japánok is megérdemelnék ugyanezt. Nem az első húzásuk már(acélbotrány, minőségellenőrzési-adathamisítási botrány a Nissannál). És az ilyen kis cégek, mint a Mazda, még akár úgy is járhatnak, mint a Mitsubishi, hogy egy mammut égisze alá kerülnek, részben vagy teljesen. A Suzuki, bár jelenleg a 10. legnagyobb gyártó, de szintén kis cégként van említve mindenhol, emiatt szintén nincs biztonságban. Tényleg, ez utóbbinál csak autós csalás történt, vagy motoros is?(Csak mert a Yamaha is érintett.)

    Fura véletlen, bár messzemenő következtetést nem akarok ebből levonni: a Toyotának mindhárom gyártóban kis arányú részesedése van jelenleg…

  • 2018.08.10. at 10:09
    Permalink

    Csalfa! Nem rég még éppen arról mórikáltad magad, hogy bezzeg a japánok…
    Elhiszem, ha most bőszen magyarázkodsz. Az óvodásoknak ez amúgy életkori sajátossága, terelnek, hárítanak, próbálnak a korrektség álarca mögé bújva a végtelenül tárgyilagos szerepkörébe helyezkedni. Felnőtteknél ez úgy van, hogy azt mondják: srácok, hülyeségeket beszéltem. Tőled ezt nem várja senki szerintem 🙂
    Gyakorlatilag többedszer köpted magad szemen az állításaiddal.
    Legutóbb az imént. 🙂

    • 2018.08.10. at 10:18
      Permalink

      Már megint itt vagy, te szerencsétlen? Figyu, lehet, hogy neked megadatott a jövőbelátás képessége, de én sajnos nem vagyok ilyen szerencsés. A VW dízelbotrányakor még honnan tudhatta volna bárki is, hogy a japánokról is több ízben derülnek majd ki disznóságok? Netán te valami amatőr jósdát üzemeltetsz, üveggömbbel meg minden? Azt ne mondd már, hogy te ezt mindvégig tudtad 🙂

      Mindettől függetlenül fényévekkel jobbak az autóik, mint a németeké, etéren semmi sem változott 🙂

      • 2018.08.10. at 11:54
        Permalink

        Erről beszélek! megint terelsz, mellébeszélsz.
        Az utolsó mondatod is hülyeség, de majd annak idején arra is azt írod, hogy te csak nem láttál a jövőbe.

        Épp elég a jelent látni, hogy teljesen nyilvánvaló legyen, hogy a fikázásaid mind alaptalan hülyeségek. Pont úgy, ahogy az istenítéseid. Semmit nem változtál, pont az a szerencsétlen csillogó szemű alak vagy, aki úgyis megmagyarázza az összes sorozatos és orbitális tévedését. Óvodás vagy.

        Pont, mint a fekete lovag…1:53
        https://www.youtube.com/watch?v=DiKFV9Ka-GU

        • 2018.08.10. at 12:28
          Permalink

          Pár dolog változott a néhány év alatt, amíg nem voltál itt. Pl. rájöttem, hogy van itt egy nálad sokkal ellenszenvesebb alak, aki azt az ominózus színt viseli a nicknevében. Téged simán csak elkönyveltelek egy félnótásnak, aki ha úgy tartja kedve, Görényként, ha másként, akkor Holidayként jelentkezik be, de az már több a soknál, hogy totálisan tudatlan emberek blogot működtetnek, és elvárják, hogy a benne leírtakat vegyük szentírásnak. Úgyhogy ne lepődj meg, ha ezentúl hanyagolva leszel, “kicsiturbó” Kempi… 🙂

        • 2018.08.10. at 13:45
          Permalink

          Azért csendben megjegyzendő, hogy a japánok nem csaltak, csak nem eléggé pontosan mértek. Máris rajta lettek kapva. Még a németek csaltak, hazudtak évekig, bizonyítottan átverték a vásárlóikat. A németeknél ráadásul minden autógyártót érintett valamilyen formában a csalás. A merci, a bmw, az opel, a vw-audi, a porsche dízeljei. Talán az opelben nem vagyok biztos, talán nem volt cikk. De a többiről lehetett olvasni így vagy úgy. A japánoknál sem a toyotánál, sem a hondánál nem lehetett olvasni semmilyen csalást.

Vélemény, hozzászólás?