Három perc alatt 100% töltöttség?

Akkucsere-programot tesztel a Tesla

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Tesla már több mint egy éve bejelentette, hogy akkucsere állomásokat hoz létre. Kicsit lassan megy a dolog, de már folyik a tesztelés.


A Tesla Már jó egy éve beharangozta akkucsere programját, amivel gyorstöltő-hálózta fejlesztésén túl is tudná javítani a ma kapható legmenőbb elektromos autó használhatóságát. Szabványos ciklus szerint 400 kilométert is kibír a Model S, de nincs mindenhol olyan gyorstöltő, amivel egy félórás megállás alatt 80 százalékig lehetne tölteni az aksiját. A megoldás a gyors akkumulátorcsere lenne, amivel elviekben 3 perc alatt megvan a teljes töltöttség.
Hirdetés


A Tesla végre elkezdte élesben is tesztelni a rendszert. Elkötelezett Model S tulajokat hívtak meg a fejlesztéshez, ők autóikkal részt vehetnek a cserepontos töltésben. A kaliforniai Harris Ranchen felállított aksiállomás működése megegyezik a tavaly nyáron bemutatottéval, három percig tart a csere és az ára nem több egy tank benzinénél - áll a Tesla közleményében. Ráadásul a próbaüzem után akár egy perc alá is szoríthatják a csereidőt, ami már-már a Forma-1-es kerékcserékhez hasonló munkatempót jelent. A Tesla felméri az igényeket, és ha beválik a módszer, a gyorstöltőkön túl aksi-cserepontokat is felállítanának.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?