Háromfelé ágazik a VW Transporter kínálata: itt az új Multivan

MQB platformon debütált a Volkswagen Multivan 7. generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem olyan koros még a T6, hogy teljesen lecserélje a Volkswagen, de a Multivan csúcsváltozat mégis teljesen megújult, arcával az ID.3-ra, meg persze az arra ütő Caddyre is emlékeztet.

Máig él bennem, hogy 2015-ben élő Mike Knopfler koncerttel debütált a T6 (lásd itt), a hippibuszhoz hű bulit szervezett hozzá a Volkswagen. Egy ideig morfondíroztam is a mostani, persze csupán online leleplezés előtt, hogy végülis 6 éve volt, annyira nem is meglepő, hogy itt az új. Valóban itt van, de marad a T6 is, az marad ugyanis a haszonjármű változatok, valamint a nagyobb tömegű Caravelle lakóautó-ikon alapja, a személyváltozat alapjául itt T7, immár MQB platformon, jövőre pedig érkezik a teljesen elektromos ID.BUZZ, személyszállítóként és haszon kivitelben is. Ahogyan azt már előre megszellőztette a Volkswagen, a T7 - hídként a teljesen elektromos ID.BUZZ-hoz - első ízben hoz plug-in hybrid hajtásláncot, lényegében a Passat TSI motoros, 218 lóerős eHybrid rendszerét vették át, 218 lóerős rendszerteljesítménnyel és 13 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorral és 50 kilométeres (helyi szinten) emissziómentes hatótávval. Bár az összes új Multivan DSG váltós, az alapverziók csupán belső égésű motorosak, na persze a turbóval és nagynyomású befecskendező-rendszerrel. A bázis a Golfban is próbált 1.5 TSI 136 lóerővel, de lesz egy 2,0 literes, 204 lóerős is, illetve jövőre érkezik a 150 lóerős, szintén 2,0 literes TDI is.

Maga a DSG az eHybrid esetén a hozzá fejlesztett 6 fokozatú, a többi motornál 7 sebességes, a váltókapcsoló a Multivan történetében először shift-by-wire rendszerű, mindössze egy gomb a műszerfalon.

Ha már automata a váltó, sofőrsegédeket is bőséggel kap a Multivan, például araszolófunkciós, távolságtartós tempomatot és sávtartót is, ezeket IQ.DRIVE Travel Assist név alá gyűjtötte a Volkswagen. Az összesen mintegy 20 sofőrsegédben a táblafelismerőtől kezdve a koccanásgátlón át a Car2X kommunikációs rendszerig bezárólag szinte minden szerepel, amit ma az ipar ismer. A korábbi Trendline, Comfortline, Highline felszereltségsort a mai Volkswagenektől ismert bázis, alap Multivan, Life, Style elnevezések váltják. Ami a méreteket illeti, 4973 mm-es hosszával a T7 6,9 centivel hosszabb a T6.1-nél, 1941 mm szélességével 3,7 centivel vállasabb, 1903 mm-es magasságával pedig 4,7 centivel alacsonyabb, azaz kevésbé lesz szorult helyzetben a mélygarázsoknál. Leginkább, 12,4 centivel tengelytávja nőtt, most 3124 mm, ami a hátsó túlnyúlásánál 20 centivel toldott, nagyobb rakterű nyújtott verzióra is érvényes, nem mellesleg utóbbi 13,1 centivel hosszabb elődjénél. A helykínálat természetesen bőséges a mai Volkswagenekre jellemző részleteket felvonultató beltérben. Az utastér padlója teljesen sík, a különálló, tologatható, szabályozható támladőlésű és ki is emelhető ülések 25%-kal könnyebbek, azaz egyszerűbb pakolgatni, variálni őket. Immár az akár elektromos mozgatású oldalsó tolóajtók is nyílhatnak már láblendítésre is.
Hirdetés
612826]A modellre jellemzően sík padlós az utastér, remek a variálhatóság, azt könnyítendő az ülések tömege negyedével csökkent[/galleryCaption] A csomagtér legalább 469 literes, de két üléssor mögött is 1844 liter, csak az elsőkkel 3672 liter áll rendelkezésre, a nyújtott verziónál a vonatkozó értékek 763, 2171 és 4005 liter. A millió egyéb mellett elérhető jelentős UV-szűrésű és hőtükrös panorámatetővel a teljes raktér méretei még egy kicsit jobbak, bár kevéssé reális, hogy teljesen színültig pakoljuk az autót. Az új Multivan egyértelműen egy praktikus, mégis kényeztető és prémium utazóautó. Nem csak egy új Multivan generáció, egyszerre a vele arcra is rokon új Caddy nagytesója és a Sharan utódja. Piaci bevezetése már idén várható, jövőre pedig érkezik mellé a teljesen elektromos, még inkább futurisztikus ID.BUZZ is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?