Hasonló ár, magasabb élmény – Honda Civic vs. SEAT Leon

Plusz 50 lóerő, hasonló minőség és ár. Mit hoz fel egy SEAT Leon a Honda Civic ellen?

A Civic sportosnak tűnik, a Leon pedig a VW-n belül képviseli a sportos kompaktot. Áruk nagyon hasonló azonos felszereltséggel, végeredményben pedig óriási a különbség. Japán a német/spanyol ellen. Melyikük éri meg igazán?

Bármennyire is igázta le Európát is a szabadidő-autó divat, a hagyományos kompakt kategória továbbra is jelentős szereplő. Számos modell közül válogathat, aki egyszerű autót keres és nem feltétlenül szeretne kitűnni a tömegből, ám egyaránt igaz, hogy a forint romlása miatt most ezekért a modellekért is vaskos összegeket kell fizetni. A kínálat nagyon hasonló, miután a kategória épp az egyszerűségről szól, nem pedig a feltűnősködésről, mégis akad, aki rendesen kilóg ebből a sorból. A Honda egyáltalán nem akart magára erőltetni semmiféle németes élére vasaltságot a Civic tervezésekor.

A Civic úgy vesz részt a kompakt harcban, hogy már a látványvilágával is levegye a vásárlót a lábáról, de legalábbis legyen mit beszélni róla.

Vele szemben az új SEAT Leon annak ellenére, hogy a VW csoporton belül még ez kapta a leginkább életrevaló formatervet, egyenesen unalmasnak tűnik. A két tesztautó listaáron egészen közel került egymáshoz, a valóságban viszont ennél messzebb nem is lehetnének. Méretek - Arányaikban kicsit különböznek, de ne tévesszen meg senkit a Civic elnyújtott feneke, ez még hagyományos ötajtós kompaktnak számít. A hosszú szélvédővel nem a hátsó fejtérből vettek el a japán tervezők, inkább az autó fenekét nyújtották meg. Több mint 10 centivel hosszabb a Leonnál, ami literben mérve plusz 40-et jelent a Civic javára a csomagtérben. A hagyományosabb külsejű Leon csapottabb hátával konzervatívabb megjelenésű, elegánsabb, a Civic ezen a téren jóval sportosabbnak mutatja magát, a tesztautó Sport Plus felszereltségével erre még egy kicsit rá is játszik. Ha csak a számokat nézzük, a Civic a fontos területeken jobban teljesít, tengelytávolsága is hosszabb, mint a Leoné. Itt igazolódik be az a tény, hogy nem szabad a katalógusértékekből megítélni egy autót, ugyanis ez itt sem arányos a valósággal.
Honda Civic vs. SEAT Leon - méretek
Hosszúság pótkerékig [mm]Szélesség [mm]Magasság [mm]Tengelytáv [mm]Csomagtér [l]
Honda Civic4518179914342700420-1203
SEAT Leon4368180014562686380-

A Civic hosszabb tengelytávja ellenére hátul észrevehetően kisebb lábteret ad.

Mindkét autóban saját 180 centis magasságomhoz állítottam be a vezetőülést, és szemmel is látható, hogy a Leonban sokkal több helyem maradt hátul. Fejtérben hasonlóak, de hosszú távon én a spanyol mellett döntenék, ha mindenképp a hátsó ülésre kerülnék. Elöl kiegyenlítettnek tűnik a helykínálat. A középkonzol mindkettőben egész magas, a könyöklő jó magasságban van, ahogy a váltó kapcsolója is, mégis a Civicben sikerült még egy polcot is kialakítani a konzol elülső részén, így mindenképp neki jár a pont, ha már ekkora doboz kerül középre. Ezzel is igyekeznek kicsit közelebb hozni a nagyautós fílinget és az élmény nem is rossz. Volt, amikor könyöklő még egyáltalán nem is járt ilyen kompaktokhoz, most pedig mindegyikben szerepel, igazán kényelmes megoldás. Felhasználói felületek - Két egészen különböző filozófia és megvalósítás. Ezen a téren nagyon feltűnő, hogy a Leon mennyivel frissebb modell, a Honda a Civichez hasonló dizájnirányzatot már elengedte az új Jazz, vagy a Honda e utasterében. Ezzel együtt nehéz eldönteni, melyikben jobb ülni. Az egyik túl sok, a másik túl kevés a látványvilágot illetően. Annyit talán leszögezhetünk, hogy a Leon sivár utastérdizájnja kevésbé fárasztó és jóval egységesebb. Anyaghasználat tekintetében egészen hasonlóak, a Leon mellett szól pozitívumként, hogy az átlagos műanyagok legalább összhangban állnak a különböző elemeken és nem is fénylenek, míg a Civicről ez nem mondható el. Bevett trükk, hogy a gyártók igyekeznek a kéz alá eső pontokon jobb anyagokat használni, így a Civic kormánya, váltógombja, könyöklői kellemes tapintású anyagokat kapnak, és ugyanez igaz a Leonra is.
Hirdetés
Digitális műszeregysége mellé két analóg, erősen és színesen megvilágított műszert kap a Civic, míg a Leon esetében a digitális blokk kitölti az egész teret. Utóbbi esetén teljes navigációt is kirakhatunk, de oldalanként választhatjuk ki azt is, hogy milyen információt akarunk látni.

A VW konszern megoldása továbbra is a legjobb, a Civic ilyesmire egyáltalán nem képes, így a japán mindenképp azoknak szól, akik a hagyományosabb megoldásra vágynak.

Infotainment terén a Civic frissült és könnyebben kezelhető, gyorsabb rendszert kapott, mely az általános funkciókra tökéletesen megfelel és Apple CarPlay kompatibilis is, mindenképp ez szerepel benne. A Leon esetén egészen más a filozófia és a nézőpont. A 10 colos kijelzőre nemcsak a multimédiát, de a klímapanelt is ráültették, melyhez hőfokállítóként két érintőfelületet találunk a kijelző alatt, köztük a hangerőszabályzóval, ami szintén érintős. A multimédia kezelőfelülete egyelőre a leggyengébbnek bizonyult az új VW modellek közül, az ikonok és a menü felépítése nem logikus, a klíma kezelése is hosszú szokást igényel. A letisztultság jót tesz a dizájnnak, kevésbé a biztonságnak, a Civic önálló klímapaneljét rövid odapillantásokkal is tudjuk ösztönösen kezelni, míg a Leon többször is okozott bosszús pillanatokat a teszt során. Hajtás és futómű - Köbcentire ugyanakkora 1,5-ös turbómotorokkal szerelt kompaktokról van szó. A Leon 1.5 TSI-je ebben az esetben 131 lóerőre, a Civic 1.5 VTEC motorja pedig 182 lóerőre képes. Ez óriási különbség, és a Leon még az erősebb 1,5-össel is csak 150 lóerős lehetne. Joggal mondhatjuk, hogy a 131 lóerőnél többre általában egyáltalán nincs szükség, a mindennapi közlekedéshez bőségesen elég, tud előzni is akár jelentős terheléssel is, igaz, országúti tempónál már nem árt a kellő előrelátás. Ezzel szemben a Civic jóval többet is képes nyújtani, amellett, hogy a 182 lóerő vígan elég a közlekedésre, akkor sem lesz hervasztó a teljesítmény, ha az átlagosnál kicsit haladósabbra vennénk, vagy észszerű határok között megkergetnénk valahol a Pilisben. A Honda 1,5-ös motorja igazán vérbő, jól is szól, szeret forogni, alacsony fordulatnál is kellőképpen nyomatékos és virgonc. Hozzá rendkívül precíz hatfokozatú kézi váltót csatoltak, ami elsőkerekes modellek között talán az egyik legjobb kapcsolási érzetet képes adni.
Honda Civic vs. SEAT Leon - műszaki adatok
Honda Civic 1.5 VTEC TurboSEAT Leon 1.5 TSI
Üzemanyagbenzin
Emissziós normaEuro 6d
Hengerűrtartalom [cm3]1498
Hengerek/szelepek száma4/16
Teljesítmény [LE]182 (5500)131 (5000-6000)
Nyomaték [Nm]240 (1900-5000)200 (1400-4000)
Váltófajta/-fokozatmanuális/6
Gyorsulás 0-100 km/h [s8,39,4
Végsebesség [km/h]220213
Kombinált fogyasztás [l/100 km]5,65,4-6,1
Tesztfogyasztás [l/100 km]6,37,6
CO2-kibocsátás [g/km]139112
Saját tömeg [kg]13071302
Megengedett össztömeg [kg]17601820
Tesztautó ára [Ft]9 098 6008 580 960
A Leon 1.5-ös motorjának legnagyobb hátránya a legfrissebb károsanyag-kibocstási normák miatti letompítása. Alacsony fordulaton rendkívül nyomatékszegény, ereje hirtelen érkezik, és nagyon hamar, legalább annyira hirtelenül is fogy el. A két autó között nagy különbség, hogy ugyanazon a felhajtón a Civic alapjárat közeléből gázt adva minimális lendülettel volt képes felhajtani, míg a Leon ugyanazzal a lendülettel csupán második nekifutásra érte el a kijáratot. Messze nem lehet azt mondani az 1.5 TSI-re, hogy kevés, de most kicsit több odafigyelést igényel, mint a Civic vezetése. Hogy a két motor között ne csak a sportosság és a vezetési élmény döntsön, fogyasztásukat is hasonlítsuk össze: tankolás szerint a Civic 6,3 litert, a Leon pedig 7,6 litert kért 100 kilométerenként. Egy közös, ám igencsak rövid országutas kör alkalmával a két autó közel azonos értéket hozott a Leon 4,4, a Civic 4,8 literes értékkel zárt, ami nem épp releváns, tekintve, hogy a hosszútávú teszt után tankolás szerint a hengerlekapcsolásos, jóval gyengébb Leon többet fogyasztott.
Hirdetés
Futómű és költségek - Hasonló többlengőkaros futóművükkel azonos esélyekkel indulnak, és ezen a téren a Leont egyáltalán nem érheti kritika. A spanyol kompakt legjobb pontja a vezethetősége, még a legegyszerűbb felszereltség mellett is éles kanyarvételekre képes kimondottan jó stabilitás mellett. Súlyos autónak érződik, és ez megelőlegez egyfajta bizalmat is a vezetése közben, valamint zajkomfortja és rugózási komfortja is kimondottan jó. A Civic esetében a kerekektől érkező zaj, valamint a motor zúgása jelentősebben hallható, valamint az autó mozgása is kissé darabosabb. A feszes hangolású futóművet a Sport csomagban gombnyomásra keményíthetjük még tovább, a különbség hamar észrevehető. Bár a Leont épp elég jó vezetni, a Civic ezen a téren is sokkal jobb partner, ha rendeset is autóznánk vele, és az erősebb motor is komolyabb kigyorsításokhoz fog hozzásegíteni.

Alapáruk szinte azonos, a Civic 6,8, a Leon 6,9 millióról indul egyaránt 1,0 literes turbómotorral - a japán 126, a Leon csupán 90 lóerővel.

Tesztautóink ára kissé eltér, a 8,5 milliós listaárú Leon mellett a Civic 1.5 VTEC Sport Plus 9 millió feletti árcédulát visel. Konfiguráltunk egy azonos felszereltségű Leont is a Civic mellé, ám az erősebb 1,5-ös motorral, ami még így is 32 lóerővel gyengébb lenne a Civicnél, viszont 9,5 millióért adnák listaáron. Az alku lehetőségével persze az új autók esetében is érdemes élni, és a SEAT-nál ez nem is kis összeggel indul, ugyanis 1.000.001 forint azonnal lejön az árból, ha a konfigurátorban bepipáljuk a megfelelő pontot a felszereltségek között. Így a Leon az erőseb 1,5-ös motorral ezzel a felszereltséggel 8,5 millió forintért vihető haza. A Civic esetén kereskedéstől függ a kedvezmény mértéke, a cikk kapcsán én a Duna Autót kerestem meg, ahol az ötajtós 1,5-ös Civicre 555.000 forintos kedvezményt adnak a listaárból. Ez azt jelenti, hogy a csak magasan felszerelt Sport Plus szinten elérhető 1,5-ös Civic metálfényezéssel és erősebb motorral szinte pontosan ugyanannyiba, 8,5 millió forintba kerül, mint a jelentősebb kedvezménnyel ellátott Leon a 150 lóerős motorral. Potensebb ötajtós a Civic, a vezethetőséget és a praktikumot illetően, valamint tesztfogyasztásával is meggyőzőbb volt. A Leon mellett szólhat vélhetően a kedvezőbb flottás konstrukció, valamint az elegánsabb megjelenés, ám abszolút értékben nézve, és autóként, vagy termékként értékelve nálunk a Civicre esne a választás.
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?