Használt autókban is mind nagyobb biztonságban vagyunk

Robbanásszerűen terjednek az új biztonsági rendszerek az autókban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mind több biztonsági rendszert találunk az autókban, már a használtak is komoly arzenált vonultatnak fel.


Az elmúlt hét évben a felére esett vissza a közúti baleseti halálozások száma, amiben komoly szerepet játszhat a biztonsági rendszerek tömeges szériatartozékká válása is. Aki 5-6 évesnél nem idősebb autót választ magának a hazai használtautó-kínálatból, jó eséllyel menetstabilizátort (ESP), Isofixet és számos kiegészítő légzsákot is kap az autóba. Ezek mára ugyanúgy kötelező elemek lettek, mint a biztonsági övek vagy a biztonsági fejtámaszok. A Használtautó.hu hirdetésállományának elemzése alapján arra is fény derült, hogy a guminyomás-érzékelő rendszer (TPMS) öt év alatt hihetetlen karriert futott be: míg öt éve a néhány éves kínálatban kilencből egy autó rendelkezett ilyen elemmel, mára a fele részükbe beszerelték a tavaly november óta kötelező rendszert.
Míg 2007-ben még 1232 halálesetet okoztak a közúti balesetek, az elmúlt három évben ez a szám rendre 600 körül alakult. A jelenség oka a szigorúbb közlekedési szabályok bevezetése és a fokozottabb ellenőrzés mellett az, hogy az elmúlt években a biztonságtechnika forradalmi módon tört be az autógyártásba. Ma már a legegyszerűbb kisautókat is felszerelik ABS-szel, ESP-vel, és a legtöbb esetben immár az oldal- és függönylégzsák is szériatartozék.
Az újabbnál újabb biztonsági berendezések elterjedése egyre meredekebben ível felfelé, terjedésük tehát egyértelműen gyorsul Az újabbnál újabb biztonsági berendezések elterjedése egyre meredekebben ível felfelé, terjedésük tehát egyértelműen gyorsul

A Használtautó.hu-n meghirdetett csaknem 78 ezer személyautó adatai többek között a biztonsági rendszerekkel való ellátottságról is jó képet adnak. (Az adatokat a hirdetők adják meg, így azon eladók miatt, akik csak részben töltik ki a felszereltségi részt, a valódi arányok kissé még pozitívabbak is.) A korcsoportonkénti bontásból jól látszik, hogy míg a frontlégzsák és az ABS már a most 10-20 éves korcsoportban is jellemzőnek számít, az ESP, az Isofix, az oldal- és a függönylégzsák csupán a 0-6 éves autók között ér el 50 százaléknál magasabb előfordulási arányt.
Hirdetés
Számos elem ma már kötelező tartozék
A hatékonyság gyakorlati beigazolódását követően a biztonságtechnikai elemek jó részét a hatósági szabályozás előbb-utóbb kötelező elemmé lépteti elő. Míg a vezetőoldali légzsáknak és az ABS-nek erre 41, illetve 36 évet kellett várnia az első alkalmazást követően, az ESP-nek ehhez 19, a TPMS-nek pedig a nagytételű gyártás kezdetét követően csupán 15 évet kellett várnia.
Biztonsági elemek első megjelenése és kötelezővé válása
Biztonsági elem Első alkalmazás (év/márka) Kötelező felszereléssé válás ideje Magyarországon
ABS (blokkolásgátló) 1978/Mercedes (S-osztály) 2004. július
ESP (menetstabilizátor) 1995/Mercedes (S-osztály) 2014. november
TPMS (guminyomás-szenzor) 1986/Porsche* 2014. november
Isofix 1990** 2014. november
frontlégzsák 1973/Chevrolet 2004. július
oldallégzsák 1994/Volvo nem kötelező
függönylégzsák 1997/Volvo nem kötelező
ködfényszóró n.a. nem kötelező

Az elmúlt öt év sztárjai
Ha a 2015. júliusi használtautó-kínálatot a 2010-es kínálattal hasonlítjuk össze, arra is gyorsan fény derülhet, mely alkalmazások terjedtek a leggyorsabban az autók egyes korcsoportjaiban. A technológiai fejlődés hatása értelemszerűen a legfiatalabb, néhány éves autók körében jelentkezik a legnagyobb arányban. Itt azt találjuk, hogy míg öt éve csak minden kilencedik autó rendelkezett TPMS-sel, addig ez az arány mára 50 százalékra nőtt. Az ESP-vel való ellátottság ugyanebben a körben 47-ről 81 százalékra emelkedett.
Az egyik legkeresettebb célcsoport ugyanakkor a használtautó-piacon a 7-10 éves korosztály. A változások ebben a körben is szembetűnőek. Ha öt éve akartunk volna venni egy közel 10 éves autót, csak minden ötödikben találtunk volna ESP-t, a TPMS pedig szinte ismeretlen lett volna. Ma már az ilyen korú kocsik 42, illetve 9 százaléka rendelkezik e két elemmel. Ugyanebben a körben öt éve csak minden hatodik járműben volt Isofix és függönylégzsák, ma már ezek előfordulási aránya 40 százalékos.
Az elmúlt öt évben a legnagyobb mértékű térhódítást elérő biztonsági elemek két korosztályban
0-2 éves korosztály 7-10 éves korosztály
2010 2015 2010 2015
ESP 47% 81% 20% 42%
TPMS 11% 50% 1% 9%
Isofix 16% 41%
Függönylégzsák 16% 39%

„Bár sokan érezhetik úgy, hogy az autók fejlesztése az elmúlt 1-2 évtized során híján volt forradalmi változásoknak, az adatok azt mutatják, a biztonságtechnika területén óriásit változott az autópark képe” – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. – „Mindez örvendetes fejlemény, amit évente megmentett életek százai is visszaigazolnak. A fejlődés pedig töretlenül folytatódik, akár a meglévő fejlesztések további térhódításának, akár teljesen új találmányok sikeres alkalmazásának formájában.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 14:32
    Permalink

    Szerintem sem rossz dolgok ezek, a fizikai törvényszerűségek határai nyilván csak megközelíthetőek, át nem léphetőek semmilyen elektronikával. Az élményautózáshoz egyikre sincsen szükség, a mindennapos autózásban viszont csak profitálhatunk belőle, ezt a statisztikák is alátámasztják. Az autóipar pedig igenis fejlődik, ha nem lenne a gazdaságosság szempont már repülhetnének is akár :).

  • 2017.10.28. at 14:32
    Permalink

    Persze hogy jok de nem ezekkel kellene eladni az uj autokat.
    Igen jo hogy alapjaiban veve tudatjak az emberrel de en mindig oda iratnam hogy bizonyos mertekig.
    Minthogy sokan mondjak h 10alatt van szazon es 5ot eszik…
    Igen ha 10alatt van 100on akkor nem 5ot eszik.Ha 5ot eszik akkor nem 10alatt futja a szazat.
    Sokan ezzel nincsenek tisztaban.
    A fizikat becsapni nem lehet,az ESP sem mindenhato csak kitolja a hatarokat amit joparan kihsznalnak.
    Es vagy sikerul vagy nem…

Vélemény, hozzászólás?