Használt autót gyorskölcsönből – így éri meg

Fizetett hirdetés

Ezt teheted, ha nincs pénzed autóra, mégis venni szeretnél, vagy egyszerűen kell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Autót szeretnél, de az új autókra várni kell, a használtak ára pedig jócskán megemelkedett. Megmutatjuk, milyen hitelekkel érheted el a céljaid.

Mi a helyzet az autópiacon?
Ha autót szeretnél venni, akkor azt láthatod, hogy a média mostanában nem kecsegtet túl jó kilátásokkal. Új autót venni nem könnyű, mivel a pandémia alatt kialakult chiphiányt még ki sem heverte az ágazat, a háborús helyzet máris megfejelte ezt további alkatrészhiányokkal is. Ukrajnában számos alkatrészt gyártanak, amelyek szállítása most legalábbis akadozik. Így egy-egy új autóra továbbra is hónapokat, akár 1-1,5 évet is várni kell.
Hirdetés
Az új autók ára ráadásul jelentősen nőtt, a 2021-es árakhoz képest most 38%-kal többet kérnek értük. A gyártási nehézségek miatt az a furcsa helyzet állt elő, hogy nem az az autó a drágább, amit papíron megrendelünk és személyre szabjuk mindenféle extrával, hanem az, ami már most is bent áll a szalonban, mert azt azonnal hazavihetjük. Az új autók eladása csökken, és a szakemberek szerint évekig nem tér még magához ez az ágazat. Az áremelkedés a használt autók piacán is érzékelhető. Sokan, akik új autót vásárolnának, most a használt autók között nézelődnek, az így megnövekedett kereslet pedig felverte a fiatal, 1-3, de még az 5-6 éves autók árát is.
Hirdetés

Akik lemondanak az új autó vásárlásáról, azok gyakran nagyon jó állapotú, kevés kilométert futott használt autót keresnek, ez pedig jelentős áremelkedést okozott a használt autók piacán is. Aki pedig korábban ilyen fiatal autót keresett, de kiszorult a vásárlásból a magas árak vagy a nem megfelelő kínálat miatt, az az eggyel idősebb kategóriát keresi, és így tovább.

Az árak olyan mértékben nőttek meg a fiatalabb autók körében, hogy akár befektetésnek is megéri autót vásárolni.

Az eladásra kínált autókat gyakran magasabb áron lehet értékesíteni, mint amennyiért pár évvel korábban megvásároltuk, azaz hiába öregszenek és amortizálódnak a használattal, mégis tartják az értéküket, sőt, akár jobban is járhatunk az eladásukkal. Miközben az új autók hiánya miatt egyre nő a használt piacon forgó autók életkora, külföldről is egyre idősebb autók kerülnek az országba. Így a használt autók piacán egyre nagyobb az idősebb autók aránya.
Hirdetés

A gazdasági környezet sem segít
Ezen a helyzeten ráadásul a magas infláció is tovább ront. A szakemberek aggódnak a gyengülő euróárfolyam miatt, mert úgy vélik, az infláció problémájának megfelelő kezeléséhez erős euróárfolyam szükséges. Az euró gyengülése húzza magával a forintot is, az elmúlt hónapban pedig már 9%-os inflációt mértek Magyarországon.
Ezzel együtt a hitelek és a személyi kölcsönök kamatai is nőnek. A bankok az év első hónapjaiban többször jelentettek már be kamatemeléseket, és nem valószínű, hogy ez egyhamar változni fog. Felmerül tehát a kérdés: merjünk-e ilyen helyzetben hitelből autót vásárolni?
Hirdetés
Számoljunk, és utána léphetünk!
Talán meglepően hangzik, de a magas infláció miatt akár jobban megérheti kölcsönt felvenni és abból megvásárolni az autót, mint gyűjtögetni rá a pénzt hónapokon vagy éveken át. A bankszámlánkon ugyanis csak csökken a pénzünk értéke. Ha a hitel kamata nem túl magas, és az autó tartja az értékét, akkor viszont megérheti hamar lépni, hitelt felvenni és megvenni az autót most.
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu hitelszakértője szerint egy jól megválasztott gyorskölcsön ajánlattal sokat spórolhatunk. Ehhez pedig érdemes segítségül hívnunk az online elérhető személyi kölcsön kalkulátorokat. Erős lehet a kísértés, hogy minél gyorsabban vásároljunk, mielőtt még tovább nőnek a kamatok és az infláció is, de mindenképp szánjunk egy kis időt a körültekintő választásra, figyelmeztet a szakember.
Személyi kölcsönt, de hogyan?
Ha fontos a gyorsaság, akkor inkább spóroljunk időt a banki ügyintézésen. Több banknál is lehetséges a teljes mértékben online hitelfelvétel akkor is, ha jelenleg még nem vagy az ügyfelük. Az OTP Bank például azt ígéri, hogy akár 24 órán belül a számládon lehet a kölcsön akkor is, ha a bank még nem ismer, de ha az ügyfele vagy és a fizetésed is oda kapod, akkor akár egy óra alatt is megkaphatod a pénzt. A hiteligénylés folyamata pedig egyszerű és kényelmes. A Cofidis szintén nagy hangsúlyt fektet az elektronikus szolgáltatásokra, gyakorlatilag mindent intézhetünk náluk telefonon vagy interneten. Extra kényelmes és ügyfélbarát ügyintézést, gyorsaságot és rugalmasságot ígérnek, ráadásul sem számlanyitást sem jövedelemátutalást nem kérnek. Az MKB Bank szintén minden személyi kölcsönét kínálja online. Az oldalán egy regisztráció után elindíthatod a hitelfelvételt. A céljaidat nagyon pontosan személyre szabhatod, és kiválaszthatod a neked legjobban megfelelő konstrukciót.
Hirdetés
Az online hitelfelvételt a bank honlapjáról indíthatod. Semmilyen különleges technikai feltételnek nem kell megfelelned, mindössze egy okoseszközre vagy webkamerára és stabil vezetékes internetre vagy wifire van szükséged. A folyamatot bármikor elkezdheted, akár munkaidőn kívül vagy hétvégén is, és több ponton is megszakíthatod, majd visszatérhetsz később. Készítsd elő a személyes dokumentumaidat, mert a hitelfelvétel során készítened kell majd róluk egy képet, és egy szelfire is szükség lesz. A bank munkáltatói igazolást vagy háromhavi bankszámlakivonatot is kér, ezt is fel tudod tölteni a rendszerébe. A folyamat véglegesítéséhez videochaten beszélsz majd a bank ügyintézőjével, aki minden fontos tudnivalóról tájékoztat és segít véglegesíteni a hitelfelvételt. Ezután megkapod a kölcsönszerződés tervezetét, amelyet szintén online hagyhatsz jóvá. Ezzel készen is vagy, és a kölcsön hamarosan megérkezik a számládra. Ha a hitelfelvételhez számlát is nyitnál a banknál, azt is megteheted online.
Gyorskölcsön-kalkulátorral könnyebb
A megfelelő kölcsön kiválasztása egy online kalkulátorban a leggyorsabb és legkényelmesebb. Itt minden fontos paramétert beállíthatsz, és a kölcsönöket több szempont alapján is sorba rendezheted. A részletekre kattintva tájékozódhatsz az egyéb költségekről és a kölcsön fontosabb jellemzőiről. Tegyük fel, hogy 3 millió forintot vennél fel 5 évre, és 300 000 forint jövedelemmel számolsz. Beállíthatod, hogy vállalod-e, hogy a banknál számlát nyitsz és oda utaltatod a béred. Ez azért érdekes, mert erre több bank is kedvezményes kamatot kínál.
Az OTP-nél ez az összeg 21,47%-os THM mellett elérhető, és a törlesztőrészlet 78 241 forint lenne. A bank előnye, hogy nagyon gyors, sok a bankfiókja és a bankautomatája. Az MKB Bank 3 millió forintot 13,99%-os THM mellett ad 5 évre. A havi törlesztő 68 521 forint. A jövedelmedet viszont ehhez a bankhoz kellene utalnod. A Cofidis 10,90%-os THM mellett adja ezt az összeget, 64 319 forintos havi törlesztőrészlettel. Ezért ráadásul bankot sem kell váltanod, a pénzt kérheted a jelenlegi bármelyik banknál vezetett számládra.
Hirdetés

Nem kell tehát megijedni attól, hogy hitelből vegyünk autót, de a döntést így se hamarkodjuk el. Ha pedig már döntöttünk, a hitelfelvétel rendkívül gyorsan megvan, és mehetünk is az autókereskedésbe.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?