Használtan sem a mi világunk: Maserati Quattroporte

Szép a hangja, szép a formája is, a szervizszámlája és a fogyasztása kevésbé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Igazi álomautó a Maserati Quattroporte, a SportVerdában egy használt példány látható, még az sem a mi világunk.

Tavasszal mutatkozott be hazánkban a Maserati Quattroporte legfrissebb kiadása. Láttuk, csorgattuk a nyálunkat és természetesen be is számoltunk róla. A Quattroporte bizony az az autó, amire nagyon sokan vágynak még használtan is - mint az az alábbi SportVerda videóból látható, nem véletlenül. Az autó áresése természetesen borzalmas, és bizony szervizelése, üzemeltetése sem olcsó. A nyilván szubjektív vélemény szerint, de szép formájában, motorhangjában gyönyörködni azonban az alábbi videó által is lehet. A filmben látható Sport GT amúgy a 2004-ben megjelent széria egyik különleges kiadása volt, 2005-ben, épp 8 évvel ezelőtt, a Frankfurti Autószalonon debütált. Átdolgozott, okosított automata váltóval, áthangolt futóművel és kipufogóval, 20 colos alufelnikkel, egyedi külső és belső díszítésekkel. És persze a Quattroporte 4,2 literes, szárazkarteres olajozású, 400 lóerős, 460 newtonméteres V8-asával.
Hirdetés

Már négy csatornán a SportVerda. Magyarország egyetlen 75 perces autós műsorát idén szeptembertől a Sport1 (HD), a Sport2 és a SportM mellett, a Spektrum TV is sugározza.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 23:03
    Permalink

    Kedves Autókedvelők!

    A cikk eléggé leszedi a keresztvizet szegény autóról!

    A Maserati a szigorodó amerikai szabályozások következtében kapott egy „Ferrari tervezésű” motort, hogy a kibocsájtási normáknak meg tudjon felelni. Akkor még Amerika volt a fő piac (Most már Kína, később Indiai lesz. [Tudjuk: Európának már régen nem terveznek autót…])

    A Maserati mindig is a kőgazdagok autója volt/lesz. Ezt ne keverjük össze a gazdagok (nyugaton: kisebb/közepes cégek tulajdonosai, ügyvédek, jogászok, orvosok, gazdagabb családok sarjai, …) szuper prémium autóival.

    Olaszországban olyan emberek (is) vásárolnak Maseratit, akiknek pl.: városi palotáik vannak, mint az olasz filmekben láttuk.(A Ferrarinál dolgozik egy barátom ismeri ezt a vásárlói kört.)
    Persze, más kategória. Azt mondhatnám, ők úgy vásárolnak (talán) Maseratit, ahogy mi pl. zakót vásárolunk. Persze ez túlzás, de „abban a körben” egy 2 éves autó már nem biztos, hogy reprezentálja a megfelelő társadalmi hovatartozást.

    Kb. egy évvel ezelőtt pl.: egy fekete olasz, karbantartott gép volt a neten 8.5 millióért. A Maserati nem a sufniszerelők gépe. Mivel hatalmas motor van benne, keveset futnak odakint is. Általában ügyvezetők, cégtulajdonosok hajtják, azt is óvatosan (legalábbis a km-ek szempontjából). Sokszor lehet megkíméltebb példányokat 40-60 ezer km-el megcsípni. Ezek talán tényleges km-ek.

    A szerviz drága, de mi a drága egy 36.000.000 Ft értékű (alapár) autó esetében? A nagyszervízt, ha jól tudom 50 e Km-nél, megúszom 1,2 M Ft-ból, akkor jó vagyok (ez 4000 eur – ez a kinti igazgatói fizetésekhez képest nem túlzó). Persze eszi a gumit, a féket, a kuplungot, kipufogó rendszert. Egy 400 lóerős gépnél ez nem túlzás.

    Miért szereti az ember?
    Az elérhető Ferrari /„kategória”. Ez egy másik liga. Egy kevésbé feltűnő autó talán, de ugyanúgy három utca hallja minden reggel, hogy elindulsz vele otthonról, és a belső enteriőr (!): nagyon sok marha adta ez életét, hogy ilyen legyen…
    Amúgy is, ez nem a fő autód, hétköznapokra van másik.

    Fogyasztása? Ezt egy Ferrarinál megkérdeznék? [Szerintem nem. Ezt nem illik (ott).]
    Pontosabban nem tétel.

    Üdv!

Vélemény, hozzászólás?