Hát itt van, íme a Toyota Prius ötödik generációja

Teljesen új modellel ünnepeli a Prius jubileumát a Toyota

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kereken 25 éve debütált a Toyota Prius, a hibridek úttörője. A Toyota 5 millió példány eladásán is túl van, most pedig bemutatta a modell ötödik generációját.

Még éppen a 21. század előtt, 1997-ben érkezett a Toyota Prius első generációja, ami a 2003-ban bemutatott második generációval Év Autója díjat is nyert. Míg az első generáció még négyajtós szedán volt, a második már ötajtós, a lehető legkedvezőbb alaktényezőjű Kamm-dizájnt kapott. A forma persze azóta is generációról generációra jobb alaktényezőt ér el, a harmadik generáció pedig már 1,8 literes, a szíjakat teljes mértékben nélkülöző benzinmotort kapott, és persze növelt teljesítményt a vezethetőség érdekében. Az első plug-in verzió is ebből jelent meg, majd a negyedik generáció tömegcsökkentéssel és még tágasabb utas- és csomagtérrel mutatott nagyot, első ízben a Toyota TNGA padlólemezén. Most - 5,05 millió eladott Prius és az általuk elért mintegy 82 millió tonnányi szén-dioxid emisszió meg nem termelése után - itt az ötödik generációs modell, ami nem csak minden eddiginél takarékosabbnak ígérkezik, talán kimondható, hogy minden eddiginél dögösebb és modernebb is.
Hirdetés
Az ötödik generációs Prius öntöltő változatai már idén piacra lépnek, Japán és az Egyesült Államok piaca után Európában is, az újdonságot két hét múlva, a Toyota újdonságait felvonultató Kenshiki Forum rendezvényen magunk is láthatjuk majd, de legfőbb adatait már most, az első leleplezéskor elárulta a Toyota. Bár az 1,8-as, belépő verzió teljesítményadatát még nem közölték, azt már tudjuk, hogy a 2,0 literes, e-Four (fizikai kapcsolat nélküli) összkerékhajtást is adó 2,0 literes verzió 193 lóerős rendszerteljesítményt ad, ami 1,6 szorosa a Prius IV teljesítményének. Európába csakis a szintén 2,0 literes Plug-in Hybrid csúcsverzió érkezik, 223 lóerős rendszerteljesítménnyel és 6,7 másodperces 100 km/órára gyorsulási adattal. A Prius persze nem csak minden eddiginél erősebb és dinamikusabb lesz az ötödik generációval, mintegy 50 százalékkal nagyobb távolságokat tud majd megtenni elektromosan, így minden bizonnyal fogyasztási és emissziós adatai is csökkennek. Utasterében a bZ4X által megismert modern formavilágot kapjuk, a kormánykerék konkrétan onnan való. Miként a Prius II első ízben hozott önműködő (IPA) parkolórendszert, most az ötödik Prius első ízben hoz a Toyota világában távirányítós parkolást, de jutott neki egyéb elsőség is. Akkumulátorából plug-in hybridként is képes áram leadására is. Ha a középkonzol, vagy a csomagtér konnektorához egy hosszabbítót csatlakoztatnánk, azt egy kiegészítővel (lásd a galériában!) vízmentesen tudjuk kivezetni az utastérből.
Hirdetés
A második generációs TNGA platform a hátsó ülés alá épített lítium-ion akkumulátorával a korábbinál is mélyebb tömegközéppontot ígér, a vezethetőséget pedig nem csak ez és a növelt teljesítmény szolgálja, hanem a fejlesztett, elöl MacPherson, hátul kettős keresztlengőkaros futómű is. Az első képek alapján a Prius bár önmagához hűen futurisztikus, az ötödik generációval is egy nagyon átgondolt modell maradt, temérdek újdonsággal (nagy felületével nyitható panorámateteje például már évi 1250 kilométerre elég áram termelésére képes), ugyanakkor élhető megoldásokkal, például széles műszerfalának középkonzolján megőrzött dedikált klímavezérlőkkel, de persze fölötte egy hatalmas, vezeték nélküli telefoncsatlakozást és online kapcsolatos gyári navigációt is adó érintőképernyővel. Hogy a hazai piacra mikor és milyen áron érkezik az új Prius, az most még a jövő zenéje.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.11.16. at 09:54
    Permalink

    “Most – 5,05 millió eladott Prius és az általuk elért mintegy 82 tonnányi szén-dioxid emisszió meg nem termelése után”

    82 tonna? Ezt hogy sikerült kiszámolni?

    • 2022.11.23. at 21:49
      Permalink

      Most – 5,05 millió eladott Prius és az általuk elért mintegy 82 millió tonnányi szén-dioxid emisszió meg nem termelése után
      82 tonna? Ezt hogy sikerült kiszámolni?

      82 millió tonna
      pl. 75g/100km megtakarítást és 216 ezer km futásteljesítményt feltételeztek

Vélemény, hozzászólás?