Hat új autót tört össze, 27 csillagot osztott ki az Euro NCAP

Már a Tesla Model S-t is összetörte az Euro NCAP

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár biztonsága miatt sem támadható a Tesla Model S, az európai törésteszt szerint is ötcsillagos biztonságot ad.


Az Euro NCAP legújabb töréstesztjén öt vadonatúj modell és a Renault Mégane III szerepelt. Utóbbit most törte harmadjára az Euro NCAP. Megjelenésekor, 2008-ban ötcsillagos lett, majd idén már egyszer vizsgálták, védelmi képességeivel akkor sem maradt el, ám a belesetmegelőző-rendszerek kapcsán csak 48%-os eredményt ért el, ám a hátsó biztonsági övekről tudósító műszerfali felirat nem jelent meg minden európai nyelven, ezért a júniusi teszten csak 3 csillagot kaphatott, azóta frissítették a szoftvert, s a Mégane, ami második generációjával kategóriája első ötcsillagos modelljének számított, most 4 csillagot kapott. Talán e generációt már nem törik többször, a Mégane IV pedig bizonyára ötcsillagos lesz majd.
Hirdetés

Egyetlen kivétellel a most tört új autók is ötcsillagosak lettek. A BMW 2 Active Tourer, a Nissan Pulsar, a Skoda Fabia harmadik generációja és az orrában motor helyett csak csomagteret hordó Tesla Model S is. Van azonban egy újdonság, amely leszerepelt, a hőskori Swift utódjának tartott Suzuki Celerio bizony biztonsági szintjével is utódnak tűnik. Mind a felnőtt utasok, mind a hátra rakott gyerekek, mind pedig az elütött gyalogosok számára veszélyes a négylégzsákos és ESP-s, de egyéb védelmi rendszereket nem kínáló Suzuki.
Euro NCAP 2014 eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Baleset-elkerülő rendszerek
BMW 2 Active Tourer 5 csillag 84% 85% 60% 70%
Nissan Pulsar 5 csillag 84% 81% 75% 68%
Renault Mégane 4 csillag 83% 78% 60% 56%
Skoda Fabia 5 csillag 81% 81% 59% 69%
Suzuki Celerio 3 csillag 61% 74% 68% 38%
Tesla Model S 5 csillag 82% 77% 66% 71%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:43
    Permalink

    persze, azért írtam smiley-t, hogy érzékeltessem, a 2009-ben ötcsilalgos lehet, hogy még rosszabb, mint a 2014-es háromcsillagos. 🙂 Akkor milyen egy 2002-ben ötcsillagos modell a mai mérce szerint?
    Van egyébként figyelmeztető szöveg, minden ülésre, a hátsókra is! csak a fő nyelveken, nem minden forgalmazott ország anyanyelvén. Utaztam repülőn, ott is csak angolul írták ki és mondták be, hogy kössem be az öveket, nem mondják be az utaslistán szereplő összes nemzetiség nyelvén. 🙂
    Az Euro NCAP egyre dilettánsabb szervezet, a hülyékhez aklkalmazkodik, ahelyett, hogy valós fejlesztésekkel foglalkozna.

  • 2017.10.29. at 00:43
    Permalink

    A facelift is úgy törik mint a tiéd,csak mivel nincs hozzá távolságtartó,és ráfutásgátlós tempomat,meg ki a nyavaja tudja még milyen 3 betűs cucc,és mivel annó 2009-ben még nem foglalkoztak a minden nyelven érthető biztonságiöv figyelmeztetővel,elég volt ha világított és sípolt :),ezért ha megtörik a renyő,az még mindig olyan biztonságos mint 2009-ben vagy 2014-ben.Én azt várom már nagyon mikor lesz olyan törésteszt itt európában is mint az IIHS-nél amerikában használt small overlap teszt,na ott elvérezne pár példány,szerintem kb 85% 🙂

  • 2017.10.29. at 00:43
    Permalink

    Nemtom hogy csak en latom ugy hogy az EuroNCAP is lassan olyan lessz mint a NEDC?
    Meg egy masik ha egy kispokba szerelek legzsakokat ovet figyelmeztetokkel es tarsait akkor alapbol lessz 2-3
    netan 4csillagos 🙂
    Nyugi ez a vicc helye volt:)

  • 2017.10.29. at 00:43
    Permalink

    Na, de ezért nem kellett volna összetörni újra egy ilyen autót. Az ezért járó plusz pontokat beírni, 4 csillag aztán jól van.
    Ennyire nagyon hülyék legyenek.

  • 2017.10.29. at 00:43
    Permalink

    Igen, szándékosan fejtegettem az okot, az övre figyelmeztetésen múlott a több csillag, azaz amiatt marasztalták el korábban, mert nem piktogrammal jelezte, hanem néhány európai nyelven írta a hátsó övek csatolását.

  • 2017.10.29. at 00:43
    Permalink

    Jól értettem, hogy a Mégane azért kapott egy csillaggal többet, mert immáron TÖBB NYELVEN jelenik meg a “Kapcsold be az övet!” felirat?

    Ha igen, akkor ez nevetséges! Vagy szomorú? Nem tudom eldönteni.
    Érzésem szerint ez a “fejlesztés” a biztonsági övet nem ismerő, semmilyen nyelvet nem beszélő, a típust nyilvánvalóan életében először vezető (mert ugye ellenkező esetben könnyen megtanulható ezen egy darab mondat jelentése, még ha idegen nyelven van is) sofőr által hátul szállított, hasonlóan szemfüles utas biztonságát növeli.
    Vajon a stílusosan berendezett beltérért is jár plusszpont a törésteszten? Merthogy az is hozzájárul ám a sofőr és utasai jó közérzetéhez, ezzel aktívan segítve a baleset elkerülését…

  • 2017.10.29. at 00:43
    Permalink

    Nem akarok kötekedni,de a suzuki,miért is gyenge a gyerek és gyalogos védelemben??Amúgy frontálisan sem rossz,mivel a szélvédő szinte nem is sérült,csak azért kapott ennyire kevés pontot,mivel nincs benne függönylégzsák,és így az oszloptörésre 0 pontot kapott,mivel (szerintem) el sem végezték.1-et viszont nem értek,a tempomatra kapott plusz pontok,hogy mentik meg az ember életét??Biztonsági övre figyelmeztetés meg megint csak 1 elcsépelt dolog,mert aki nem akarja az nem is foglya,bárhogy visíthat vagy villoghat.

Vélemény, hozzászólás?