Hat új modell jön három éven belül a SEAT palettájába

Hat új modellt ígér a SEAT 2020-ig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A spanyol gyártó hat új modellt ígér három szegmensben. A napokban bemutatott kicsi crossover, az Arona után egy sor új crossovert és elektromos autót terveznek piacra dobni.


Az Autoexpress információi szerint a SEAT új modelljei a crossover szegmenst erősítik majd. Már azt is lehet tudni, hogy még egy új SUV érkezik, mégpedig a Skoda Kodiaq kategóriájában indulva, annak alapjaira építve. Az elektromos modell a Volkswagen csoport MED platformjára fog épülni, 500 kilométeres hatótávval, melyet 2019-ben mutatnak majd be.
Hirdetés

A SEAT Arona hivatalos bemutatóján Matthias Rabe, a kutatás és fejlesztés részleg vezetője az alábbiakat nyilatkozta: "Ezzel a hat modellel legalább három új szegmensbe fogunk belépni. Három újdonság korábbi modelleket fog helyettesíteni, de három teljesen új is lesz a kínálatban. 2025-ig már megvannak a terveink a termékeinkkel, most érkezünk a legfontosabb szakaszhoz."
Az új járművek között lesz egy újratervezett Leon, a márkánál elsőként plug-in hybrid változatban is. Alejandro Mesonero, a SEAT főtervezője szerint az új Leon a "következő szintre" emeli a márkát design tekintetében. Egy nagyteljesítményű Ateca Cupra is várható kétliteres, turbós motorral, összkerékhajtással, körülbelül 300 lóerővel. Ennek a tesztelése már folyamatban van a Nürburgringen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?