Hatalmas balesettel kezdődött az IndyCar szezon

Grosjean egy 10. hellyel debütált az IndyCar sorozatban

Óriási csemege idén az autósport rajongóinak az IndyCar! Megérkezett az F1-ből Romain Grosjean, a NASCAR-ból Jimmie Johnson, az ausztrál Supercars sorozatból pedig Scott McLaughlin. A pole pozíciót egy McLaren szerezte, de egy zöldfülű nyert a végén.

Nagy várakozás előzte meg az IndyCar szezonnyitóját, hiszen ennyire színes mezőnye már rég volt a szériának. Több korábbi F1 versenyző mellett a NASCAR sokszoros bajnoka, Jimmie Johnson is benevezett, na meg a Supercars sorozatból is áthozta Penske az egyik versenyzőjét. Itt Európában talán Grosjean szereplésére voltak a legtöbben kíváncsiak. A Haas korábbi F1 pilótája csúnya balesettel fejezte be karrierjét a világbajnoki sorozatban, ám az IndyCarban szépen debütált. Szerencsére a verseny eleji nagy balesetből is kimaradt.
Hirdetés
Amiben egyébként senki nem sérült meg. A koronavírus járvány miatt az IndyCar naptára is folyamatosan változott még év elején is. Végül a szokásos floridai nyitány helyett az alabamai Birmingham mellett található Barber Motorsports Park adott otthont a nyitánynak. A nézők pedig nem csalódtak. Fordulatos versenyt láthattak. Az első körben az 5-ös kanyarban megforgó Josef Newgarden okozta azt a bizonyos nagy balesetet. A Team Penske kétszeres bajnokát sajnos nem tudta elkerülni néhány versenyző: Colton Herta, Ryan Hunter-Reay, Max Chilton és Felix Rosenqvist keveredett bele, bár Herta, Chilton és Rosenqvist autóját helyrepofozták és sok-sok körös hátrányban, de folytatták a versenyt.
Hirdetés
A verseny korai szakaszában a NASCAR nagy „öregje” Jimmie Johnson is megpörgött, amely után csak körhátrányban tudta folytatni a versenyt, végül a 19. helyen ért célba. A versenyt pedig a másodéves Alex Palou (Chip Ganassi Racing) nyerte, bár eleinte úgy tűnt a pole-ból rajtoló McLaren versenyző, Pato O’Ward és az Andretti Autosprot pilótája, Alexander Rossi között dőlhet el a győzelem sorsa. A dobogóra még Will Power (Team Penske) és Palou egyik csapattársa, a bajnoki címvédő, Scott Dixon fért fel. Grosjean pedig a legjobb újoncként a 10. helyen fejezte be a versenyt. Itt megnézheted a verseny összefoglalóját:
Hirdetés
Végeredmény, HONDA INDY GRAND PRIX OF ALABAMA, Barber Motorsports Park (90 kör, 344,7 km, Top10):
  1. Alex Palou (spanyol, Chip Ganassi Racing-Honda) 1:52:53.0361 perc
  2. Will Power (ausztrál,Team Penske-Chevrolet) 0.4016 másodperc hátrány
  3. Scott Dixon (új-zélandi, Chip Ganassi Racing-Honda) 2.9881 mp h.
    Hirdetés

  4. Pato O'Ward (mexikói, McLaren-Chevrolet) 3.9741 mp h.
  5. Sebastien Bourdais (francia, A.J. Foyt Enterprises-Chevrolet) 10.6967 mp h.
  6. Rinus VeeKay (holland, Ed Carpenter Racing-Chevrolet) 13.8750 mp h.
  7. Graham Rahal (amerikai, Rahal Letterman Lanigan Racing-Honda) 18.7387 mp h.
  8. Marcus Ericsson (svéd, Chip Gnassi Racing-Honda) 20.0700 mp h.
    Hirdetés

  9. Alexander Rossi (amerikai, Andretti Autosport-Honda) 20.5601 mp h
  10. Romain Grosjean (francia, Dale Coyne Racing-Honda) 45.0805 mp h.


A pontversenyek állása 1 futam után
PilótákPontszám
1.Palou53
2.Power41
3.Dixon35
4.O'Ward34
5.Bourdais31
6.VeeKay29
7.Rahal26
8.Ericsson24
9.Rossi22
10.Grosjean20
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?