Hatásosan tér vissza a Peugeot Le Mans-ba

A Peugeot és a Total együttműködésével születik meg a franciák új hiperautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Látványtervek érkeztek a Peugeot új hiperautójáról, amivel 2022-ben visszatérnek a Le Mans-i 24 órás versenyre. A fejlesztés során szerzett tapasztalatokat felhasználják az 508 sportverziójában is.

A Peugeot-nak bizony nem ismeretlen terep Le Mans: azon kívül, hogy hazájukban rendezik meg a 24 órás versenyt, ők maguk is többször részt vettek már a vezérigazgató, Jean-Philippe Imparato által az autós világ Szent Gráljának nevezett eseményen, háromszor ráadásul győztesen is kerültek ki. Idén ünneplik 25 éves együttműködésüket a Totallal, akikkel közösen fejlesztik ki új, LMH (Le Mans Hiperautó) kategóriájú versenyautójukat, amivel 2022-ben térnek vissza a legendás pályára. A Peugeot-vezér szerint számukra a megmérettetés a csapatszellemről, a vidám és nehéz percek közös megéléséről is szól, a tapasztalatok pedig olyan tudáshoz segítik hozzá a két márkát, amit utcai termékeikben is tudnak hasznosítani.
Hirdetés

2021-től a Le Mans csúcskategóriáját, az LMP1-et felváltja az LMH, amivel új szabályok is életbe lépnek.

Egyrészt már létező utcai modellek versenyváltozatával is nevezhetnek a gyártók, de természetesen kifejezetten erre a célra tervezett autóval is érkezhetnek, másrészt a versenyzők eldönthetik, hibrid meghajtást használnak, vagy csak belsőégésű erőforrást. Ezen kívül a karosszéria kialakításának szabályai sem lesznek olyan szigorúak, ezáltal nagyobb szabadságot kapnak a tervezők, mi pedig változatosabb, izgalmasabb versenyautókat láthatunk. Ezen okok miatt döntött úgy a Peugeot, hogy visszatér a versenybe, jó lehetőségnek tartják ugyanis, hogy márkaarculatukat a pályán is megjeleníthetik, illetve a hibridizáció miatt hasznos tapasztalatot is szerezhetnek, ami különösen fontos a Peugeot Sport részleg első modelljének fejlesztéséhez, az 508 Sport Engineeredhez - ebben 360 lóerős összteljesítmény párosul összkerékhajtással. Hasonló technológia, azaz a hibrid hajtáslánc és a négykerék-meghajtás lesz majd a 2022-es Le Mans-i versenyautóban is. A konkrét szabályok egyelőre ismeretlenek, a Peugeot Sport és a Peugeot Design csapatok így különböző forgatókönyvekre készülnek, bár a jármű méretei és a meghajtás már biztosnak tűnnek - 5 méter hosszú, két méter széles, 680 lóerős teljesítmény a benzin- és villanymotorból, az erő pedig a két tengely között oszlik majd meg. Az akkumulátor miatt valamivel nehezebb lesz a jelenlegi LMP1-es autóknál, a dizájn pedig még nem végleges, hiszen azt az előírásoknak megfelelően kell majd kialakítani, ezt szélcsatornában fogják ellenőrizni. Az ezen a hétvégén zajló 24 órás verseny viszont tökéletes alkalom a Peugeot-nak, hogy bejelentsék visszatérésüket, és hogy bemutassák előzetes tervüket az LMH kategóriájú versenyautóra, amin felismerhetők a márka jelenlegi trendjei, például a hármas karom alakú lámpák, a méregzöld színnel pedig a Peugeot Sportot reklámozzák.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?