Hatótávpara? Íme a top 10 legmesszebbre jutó elektromos autó!

Összegyűjtöttük Európa legnagyobb hatótávú villanyautóit! De hányat árulnak közülük itthon is?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A listán sajnos több olyan modell is szerepel, amely hazánkban még nem elérhető. Éppen ezért azt reméljük, hogy ez a helyzet hamarosan megváltozik, és megérkezik hozzánk is a jövő. Addig viszont jöjjenek Európa idei villanyos maratonistái.

Amellett, hogy azonos - 470 kilométeres WLTP szerinti - hatótávval rendelkeznek, a Polestar 2 és a Jaguar I-Pace több egyéb tulajdonságban is osztozik: mindketten emelt hasmagasságú kupé-crossoverek, két elektromos motorral és összkerékhajtással rendelkeznek, és ötajtósként elég praktikusak is. Kettejük közül talán az I-Pace a meghatározóbb itthon, hiszen kapható: 30,19 millió forinttól.
Hirdetés
Sokak szavajárásával ellentétben a Porsche Taycan Audi logós majdnem-ikertesója nem csak egy minden téren "gyengébb", de legalább olcsóbb változat egy szép dizájn mögött. Ennek ékes példája a hatótávolság is, az Audi ugyanis WLTP szerint akár 480 kilométer megtételére is képes lehet a 93 kilowattórás akkucsomaggal. Ironikus módon, ha ez az autó nem lenne, az említett Taycan a 10. helyen éppen befért volna a listára. Ha kíváncsi vagy a hazai árára - kattints ide! Több mint egy évtizedes munkájuk van már az elektromobilitásban a koreaiaknak, így nem meglepő, hogy akad autójuk a listán. A nagyobb, 64 kilowattórás akkucsomagot választva az elektromos crossover katalógusa 484 kilométeres hatótávolságot ígér. Mindemellett nyugodt és biztonságos vezetési élményt kínál, nem akar versenyautónak tűnni. Talán az árán kívül éppen ezzel válik sokak számára jó ajánlattá Európa szerte, sőt akár hazánkban is. A Kona Electric ugyanis itthon is megvásárolható, 13 299 000 forintól indul.
Hirdetés
A Volkswagen legfrissebb elektromos modellje nem okoz csalódást, és rögtön a top10-be csöppen a WLTP szerinti hatótáv versenyében: a 77 kilowattórás akkucsomaggal és a 201 lóerős, az első kerekeket hajtó motorral éppen eléri a félezres álomhatárt. A Volkswagen hazai oldalán még nem jelent meg a rendelhető modellek közt. Ennek ellenére 500 kilométer már nagyon sok mindenre elég, de arra mondjuk pont nem, hogy az azonos alapokra épülő, olcsóbb és tágasabb cseh testvérét utolérje. Akinek az első gondolatai közt szerepelt a Tesla márkanév, amikor megnyitotta ezt a cikket, nem tévedett. A gyártó összes Európában is forgalmazott járműve itt van a top 10-es listán, a családias versengésben pedig a Model 3 alapjaira épülő crossover marad alul a maga 505 kilométeres WLTP szerinti hatótávolságával. A többi Tesla modellel együtt partnercég közreműködésével ugyan, de hazánkban is elérhető, az ára 24,8 millió forint.
Hirdetés
A Volkswagen MEB platformjára épül a Skoda Enyaq iV is, ami a divatos SUV formát a Skodától megszokott praktikummal ötvözi. Így nem csak 500 liter feletti csomagtartót, de akár 500 kilométer feletti WLTP hatótávot is kaphatunk a pénzünkért. Nem véletlen, hogy ekkora érdeklődésnek örvend a modell. Jó hír, hogy hazánkban is van értelme az érdeklődésnek, a Skoda hivatalos weboldalán az Enyaq 14 488 160 Ft-tól rendelhető. A pontos hatótáv-ígéret egyébként 505 kilométer, ami ugyan az ID.4 megelőzéséhez elég, de sajnos az alacsonyabb építés és áramvonalasabb forma előnyeit már nem sikerült behozni. Vigyázat: még egy VW termék következik! Egyesek szerint legalább annyira felforgatta a megfizethető családi elektromos autók piacát az ID.3, mint annak idején a Leaf. Még akkor is, ha lényegében ez utóbbi hozta létre az említett piacot egy évtizeddel ezelőtt. A kezdetektől elektromosnak tervezett ID.3 ugyanis hátsókerék-hajtásával és kiemelkedő vezethetőségével a piac egyik legjobb elektromos autója lett. A 82 kilowattórás akkucsomaggal rendelve a pozitívumok listájához írhatjuk az 540 kilométeres WLTP szerinti hatótávot is. A magyar vásárlóknak viszont úgy tűnik, hogy egyelőre még be kell érniük a kisebb hatótávú változatokkal, a hazai konfigurátorban ugyanis még nem szerepel a legnagyobb akkucsomag lehetősége. A hatalmas, 100 kilowattórás akkucsomag úgy tűnik képes behozni azt a hatótáv-hátrányt, amit a magas építés eredményez, legalábbis erre következtethetünk a sirályszárny-ajtós Tesla eredményéből. A WLTP hatótávadat 560 kilométer, ami elsőre nem tűnik rengetegnek, de nem szabad elfelejteni, hogy a kocsi összkerékhajtásos, hétszemélyes, és 4,4 másodperc alatt futja meg a százas sprintet. Szintén partnercég közreműködésével érhető el hazánkban, a Model X ára így 38,4 millió forint. A Model 3 a világ legnépszerűbb elektromos autójának számít, annak ellenére, hogy nem ez a legnagyobb hatótávolságú zöld jármű. Ennek ellenére a győzelem nem sokon múlt, hiszen a dobogóra feljuttatta a 82 kilowattórás akkucsomagból kipréselhető 580 kilométeres WLTP hatótávadat. Ezt az autót a viszonylag elérhető áron kínált Tesla életérzés és a drágább modellekből leszivárgó kiemelkedő extrák adják el. Magyarországon is rengeteg fogy belőle, Tesla partnercégen keresztül 21,5 millió forintért már beszerezhető a Long Range változat. Hogy most akkor ez Mustang-e vagy sem? A válasz nem ilyen egyszerű. A klasszikus értelemben nem az, hiszen nem illik bele a '60-as és '70-es évek fiatalos, erős és akkoriban előremutató "Mustang-képébe". Viszont ha belegondolunk, hogy most, 2021-ben mi a fiatalos, erős és előremutató? Na ugye, hogy nem is olyan egyszerű a kérdés! Viszont most nem vitázni jöttünk, hanem WLTP szerinti hatótávokat rangsorolni, a Mach-E ide tartozó adata pedig - köszönhetően a 88 kilowattórás akkunak és a remek aerodinamikának - 610 kilométer. Magyarországon, a Ford hivatalos oldalának adatai szerint 20 590 000 forint az ára.
Hirdetés
Hogy miért nem meglepetés? Egyrészt mert a többi Európában forgalmazott Teslát már ellőttük, másrészt pedig mert a típus a megjelenése óta tartja ezt a pozíciót: minden évben a Model S jut a legmesszebbre. A Long Range változat 656 megtehető kilométert ígér egyetlen töltéssel, ehhez a Model X-ből már ismerős 100 kilowattórás akkucsomagot használja. Ahogy a többi Tesla, úgy ez is partnercégen keresztül szerezhető be hazánkban. Ezzel a felszereltséggel és hatótávval 35,5 millió forintért, de már szerepel a rendszerben a Plaid+ változat is, amely 60 millió forintért cserébe 837 kilométeres hatótávot ígér majd. Ezzel az elsőre irreálisnak tűnő adattal a Model S valószínűleg a 2022-es hasonló listán is ugyanezt a helyet foglalhatja majd el. A győztes tehát megvan, de egy feltett kérdés még mindig megválaszolatlan: hogy a 12 autó közül mennyit tudunk újonnan Magyarországon beszerezni. Mivel a hiányzó Polestar mellett az ID.3 sem elérhető a csúcs akkuval még, vehetjük úgy, hogy a 12-ből 10 van jelen. A jövő tehát Magyarországra is úton van már, ha még nem is ért ide teljesen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?