Hatvanéves a Chevrolet Corvette

Hatvan év alatt több mint 1,5 millió Corvette készült

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mi már tavaly készültünk a jeles évfordulóra, így összefoglaltuk a Corvette teljes történetét. Mostani megemlékezésünkben néhány további érdekességet osztunk meg a legendás kocsival kapcsolatban.


Nem először írjuk, hogy 60 éves a Chevrolet Corvette, hiszen a modell tavaly ünnepelte születésnapját, az első példány azonban 1953. június 30-án gördült ki a flinti (Michigan állam) gyárkapun. Azóta több mint másfél millió példányban gyártották az ikonikus modellt. Története során szervesen beépült az amerikai kultúrába, művészek és művészeti alkotások elválaszthatatlan velejárójaként.
Hirdetés
8 tény a Corvette-sztoriból
  1. A Corvette a világ leghosszabb ideje folyamatosan gyártásban lévő sportkocsija. Minden kategóriát belevéve a rekorder az öreg Chevrolet Suburban.
  2. Mint minden kocsi, a Corvette is tanulmányként kezdte pályafutását, New Yorkban mutatták be 1953. január 17-én a General Motors Autoramán. Akkora siker volt, hogy még abban az évben elindult egy 300 darabos gyártás.
  3. Az összes 1953-as modell Polo White fehér színben pompázott piros belsővel. A kocsi ára 3498 dollár volt. 2006-ban a hármas sorozatszámú Corvette-ért 1,06 millió dollárt fizettek egy árverésen.
  4. 1955-ig kizárólag soros hathengeres motorral gyártották. 1955-ben megjelent a V8-as a kínálatban, a vevők 90 százaléka azzal kérte. 1956 óta csak V8-as erőforrással kapható.
  5. Története első tíz évében csak kabrió változatban készült a Corvette. A kupé 1963-ban a második generációval érkezett, ez volt a híres Corvette Sting Ray Coupé születése. A tető megduplázta az eladásokat és a hidegebb éghajlatú államokban egész évben használatos kocsivá vált.
  6. 1,56 millió Corvette készült napjainkig, a félmilliomodik 1977-ben, az egymilliomodik 1992-ben, a másfél milliomodik 2009-ben.
  7. Három helyen gyártották a kocsit. 1953-ban Flintben, 1954-1981 között St. Louisban készült, 1981 óta Kentuckyban, Bowling Greenben szerelik össze. Az 1981-es széria első példányai még St. Louisban születtek, az utolsók már Kentuckyban.
  8. Az 1983-as évjárat kimaradt, abban az évben az új, 1984-es Corvette-re készült a márka, amely a C4-es generációt indította el. Negyvennégy 1983-as Corvette készült, de azokból egyet sem adtak el. Egy maradt fenn, amelyet kiállítottak a National Corvette Museumban, Bowling Greenben.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?