Hazai pályán

Ismét versenyre készül a BMW Team Hungary

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Második alkalommal rendezik meg október 9-10-én a 24H sorozat magyarországi futamát a Hungaroringen, „12H Hungary” címmel.

Október 9-10-én második alkalommal rendezik meg a 24H sorozat magyarországi futamát a Hungaroringen, „12H Hungary” címmel, amelyen rajthoz áll a nürburgringi 24 órás megbízhatósági versenyen helytállt BMW Team Hungary with EfficientDynamics csapat is. A magyarországi BMW leányvállalat által indított csapat az A3T osztályban, azonos felállással indul az ingyenesen megtekinthető derbin, tagjai így ismét Palik László, Vida János, Walter Csaba és Wéber Gábor lesznek.

A BMW Magyarország által indított felállás ismét azzal a 245 lóerős, ötajtós BMW 120d versenygéppel vág neki a küzdelmeknek, mint amellyel a csapat tagjai korábban már több figyelemreméltó sikert is elértek. Walter Csaba például a tavalyi 12H Hungary futamon kategóriagyőzelmet szerzett a Schubert Motorsport színeiben, illetve Wéber Gábor a májusi nürburgringi versenyen a 120d által valaha mért leggyorsabb köridejét futotta a Nordschleife-n, hozzásegítve ezzel a BMW Team Hungary with EfficientDynamics csapatot a kategória 5. helyezéséhez.
Hirdetés
A csapat tagjai sokéves versenyzői tapasztalattal rendelkeznek, a 29 éves Walter Csaba korábban a Schubert Motorsporttal, 2009-től pedig a gyári Alpina csapat színeiben az FIA GT3 Európa Bajnokságban versenyzik. Az Alpina 20 év után idén tért vissza a versenysportba, Walter ott egy 530 lóerős, 725 Nm nyomatékkal rendelkező, 1350 kg-os, gyári BMW Alpina B6 GT3 versenyautóval versenyzik a neves német versenyzőnő, Claudia Hürtgen oldalán.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?