Hazai teszten a konnektorból tölthető Toyota Prius

Fél év múlva jön, de már itthon vezetik: Toyota Prius Plug-in

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Noha a hazai piacra csak fél év múlva fut be a Toyota Prius Plug-in változata, megkezdődött a hazai tesztelése.

Sajátos szabályozás a hazai. Szmogriadókor, egészen pontosan annak riasztási fokozatában is motormérettől függetlenül autózhat mindenki, kivéve a koros, Euro2-esnél rosszabb, piros, illetve fekete környezetvédelmi matricát viselő, azaz 4-es alatti környezetvédelmi besorolású autókkal rendelkezők. A hibrid autók motormérettől és attól függetlenül, hogy autójuk mennyit tud, egyáltalán tud-e benzin vagy gázolaj égetése nélkül mozogni, egységesen a legjobb besorolásba esnek, ahová a teljesen tiszta, mindig helyi emissziótól mentes villanyautók is.

A hibridek között az Európában eddig eladott 400 ezer példánnyal messze piacvezető Toyota hibridjei egyelőre csak néhány kilométert, kifejezetten higgadt üzemben képesek emissziómentesen megtenni, de tudnak, azaz full hybrid modellek. Fél év múlva pedig érkezik a végleges verziójában tavaly ősszel a Frankfurti Autószalonon bemutatkozott Prius Plug-in, mely egy töltéssel már 25 kilométeres hatótávolságot ad - azaz városban gond nélkül tekinthető teljesen emissziómentes autónak, azon kívül pedig kellő hatótávot ad. A vegyes ciklus szerint 2,1 l/100 km fogyasztású, 49 g/km CO₂-kibocsátású, otthoni hálózatról, azaz konnektorból másfél óra alatt feltölthető lítium-ion akkumulátoros Plug-in Prius fél éve múlva, szeptemberben lép a hazai piacra, de első tesztpéldányával már most jelen van.
E héten kezdődött ugyanis meg a Prius Plug-in előzetes tesztelése, elsőként Glattfelder Béla, a Magyar Szolár Szövetség elnöke, európai parlamenti képviselő próbálja ki egyik prototípusát. A Toyota Motor Hungary Kft. ezzel izgalmas tesztsorozatot nyitott meg: a Prius Plug-in Hybrid (PHEV) értékesítésére és magyarországi bevezetésére való felkészülés részeként számos, egyelőre nem ismertetett üzleti partner és közéleti személyiség próbálja ki a hálózatról is tölthető full hybrid modell prototípusát. A tesztek célja a hazai feltöltő infrastruktúra és a helyi kereslet feltérképezése – és természetesen a Toyota forradalmian új technológiájának széles körű népszerűsítése.

A tesztautó átadására március 9-én, pénteken került sor az ELMŰ székházában, az áramszolgáltató vállalat első nyilvános, budapesti töltőállomásán. Dr. Kövesdi Zoltán, az ELMŰ igazgatósági tagja az esemény házigazdájaként elmondta: „Örülünk, hogy a Toyota révén újabb rangos gyártó jelent meg kínálatával a piacon; a választék bővülése pozitív hatást gyakorol majd az elektromos autók hazai elterjedésére. A Budapesti Elektromos Művek hisz abban, hogy a főváros ideális terület az ilyen járművek használatara, és remélem, hogy a főváros vezetése is hamarosan komoly ösztönzőkkel támogatja majd ezt a folyamatot. Elkötelezettségünket az ügy iránt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy cégünk a város számos pontján üzemeltet nyilvános töltőpontokat, ahol a lakossági ügyfelek ingyen tölthetik fel autójukat. Céljaink között szerepel az infrastruktúra további bővítése, és azt kívánjuk, hogy a Toyota kínálata számos vásárló érdeklődését felkeltse. Sok sikert, Toyota!

Az autót átvevő Glattfelder Béla nagy jövőt jósol a hálózatról tölthető hibrid autónak: „Az elmúlt időszakban kétszer is volt szmogriadó Budapesten. Ez az autó nem okozhat ilyen jellegű problémát a nagyvárosokban. Ráadásul lényegesen olcsóbban használható, mint benzinnel (éjszakai árammal töltve nyolcad-, nappali árammal pedig negyedáron), és az otthoni hálózatról, vagy akár saját mini naperőműből is feltölthető. Mindemellett az Európai Bizottság közlekedési „Fehér Könyvében” éppen most jelent meg, hogy 2030-ra a városi közlekedésben meg kell felezni a fosszilis üzemanyaggal üzemelő gépjárművek számát, 2050-re pedig teljes elhagyásukat célozták meg. Éppen ezért a plug-in technológia, és annak e jeles képviselője, a Prius Plug-in Hybrid ideális megoldás jelent.
Hirdetés
A Toyota Motor Hungary elnöke, Hiroshi Saito szerint is komoly lépés a konnektorból tölthető változat érkezése „A Prius Plug-in Hybrid rendkívül fontos modell számunkra. Szilárdan hisszük, hogy jövőbe mutató technológiája és a rendkívül alacsony 49 g/km emissziós értéke révén ez az autó nagymértékben hozzájárul majd a fenntartható mobilitás megteremtéséhez. Éppen ezért a következő hónapokban mindent megteszünk azért, hogy a sorozatgyártású változat szeptemberi érkezésének idejére minél pontosabban feltérképezzük a hazai infrastrukturális körülményeket és a felhasználói elvárásokat.” Saito úr hozzátette: „Nagy előnyt jelent számunkra, hogy az ELMŰ már komoly tapasztalatokkal bír az elektromos autók közúti tesztjében. Ugyanakkor a Prius PHEV némileg más megoldást kínál, mint a tisztán elektromos hajtású járműveké, ezért kíváncsian várjuk a magyarországi tesztidőszak tapasztalatait.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “A gyorstöltő attól gyors, hogy közvetlenül az akku számára szükséges kb. 500 voltos egyenfeszültséggel, nagy áramerősséggel (100 amper felett) tölti az akkut, ráadásul eközben kommunikál is vele, és szabályozza a töltőáramot, nehogy megfőzze. A töltés egy ilyennel 30-60 perc max. [b]Ezt az ELMŰ-s oszlopok nem tudják bármit is hadoválsz.[/b]

    – A háztartási konnektor és az [b]ELMŰ ezzel szemben azért lassú mert 220 (240) volttal[/b] és max. 16-20 amperrel tölt, ráadásul a váltóáramot itt át kell az autónak alakítani egyenárammá, ami némi további veszteséggel jár. Így a töltés 4-8 óra. ”
    vzss.hu

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Ki tiltakozik ???

    Jó lenne ha lennének, de arra még várni kell.

    Amit te művelsz az veszélyesebb mert a sok téves információval félrevezeted az embereket…

    Valaki talán vesz egyet, aztán megy tankolni az ELM-hez…szidni fog az biztos….

    Egyébként Plug.in hibridem VAN.

    Nem lesz hanem VAN…. MA…. MOST…

    Te mit használsz…s mit fogsz kb még min. 10 évig…????

    A probléma nem az Országot hanem a VILÁGot nyomja agyon….NO WAY OUT !!!!! sajnos….

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Azért, mert Neked hibrid autód van, ami ugyanúgy zabálja a benzint, mintha sima benzines lenne, még nem kellene kézzel-lábbal tiltakoznod az elektromos autók ellen. Felesleges dolog, amit művelsz. Ez az egész itt nem rólad szól, hanem egy óriási, az egész társadalmat érintő, egyre súlyosbodó teherről, ami alól igyekezni kellene kiszabadulni, mielőtt agyonnyomja az országot!

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Értelmetlen és ésszerűtlen dolog lenne az utcára szaros 230V-os 16 Amperes lassú töltőket tenni. Ez a nesze semmi fogd meg jól kategóriába tartozna, mert 6-8 óra alatt töltődik fel róla az autó.”

    Pont ez az.

    itt van a kutya elásva….

    Kivanom, hogy legyen vill. autod és vidd tölteni az Elm-höz.

    Akkor minden kiderül majd….

    Addig higyj abban hogy kb 3-4M Ft-t költött az Elm, hogy a vill autoasoknak JÓ legyen……Szép Álom…

    Csak felébredsz egyszer…..

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Most nem érek már rá ezzel foglalkozni. Érdekelt, utánakerestem, utánajártam, kérdeztem az ELMŰ-ÉMÁSZ csoportot a megfelelő honlapon, e-mail címen, kikutattam az erről szóló cikkeket is ezt megelőzően és azt állapítottam meg, ill. azt a választ kaptam, hogy ezek a közterületen lévő töltőállomások 400V-os gyorstöltők.

    Ez kb. 2-3 hónappal ezelőtt volt, így már nem emlékszem, hogy hol találtam rá ezekre az infókra. Semmi érdekem nincs benne, hogy hazudjak vagy csúsztassak. Tévedésről lehet szó maximum, de úgy érzem alaposan utánajártam.

    Értelmetlen és ésszerűtlen dolog lenne az utcára szaros 230V-os 16 Amperes lassú töltőket tenni. Ez a nesze semmi fogd meg jól kategóriába tartozna, mert 6-8 óra alatt töltődik fel róla az autó.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Nem én csináltam a kérdőívet, csak kaptam és küldöm, mert ha ilyen kezdeményezés, érdeklődés van, akkor érdemes kitölteni.

    Szerintem gyorstöltő mind, ami az utcán van. (Ami a hotel garázsában van, az lehet lassú.)
    400V, tudom, hogy az amper is számít, de azt 400V esetében nem írják sehol.

    Lassú töltőnek utcán nem sok értelmét látom. Szerintem gyorstöltő. Több helyen is ezt olvastam.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Kitöltöttem, de nincs Gázhibrid, se LPG se CNGs jármű a választási lehetőségek között.
    Meg milyen szempont az hogy alacsony fogyasztású? Nekem a gázból többet eszik.

    Alapjában jó kis kérdőív 🙂

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Elég gyenge.

    Majd tedd közzé az eredményt ha te csináltad.

    Töltőügyben, hogy állsz ?

    A képen fent szerinted gyorstöltő van ?

    Rádugva egy plugin hibrid ?

    “Elismerem” szó hiányzik a szótáradból ?

    Üdv

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Utcára nem is lenne értelme lassú 230V-os töltőt tenni, mert azzal általában 4-6 óra alatt töltődnek csak fel az autók. A gyorstöltővel pedig 15-30 perc átlagosan.”

    Ezt Baszott Jól Látod !!! (ettől függetlenül azok….)

    EZÉRT….Kelllllllll…..IDEEEEEEEEEEEEEE

    P L U G – I N H I B R I D ! ! !

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Budapesti elektromos autó töltőpontok 2012 januárjában
    Oktogon A Burger Kinggel szemben, talán nem lesz elfoglalva a kijelölt parkoló
    Istenhegyi út, MOL
    (csak gyorstöltő!)
    Szabadság-hegy, az új napelemfás MOL kút
    Kempinski hotel (gyorstöltő is!)
    A szálloda előterében és garázsában
    Istenhegyi út
    A Déli pu-tól nem messze
    Berda József utca
    Az autóklub-központba kell bekéredzkedni
    Váci út 72-74.
    Az ELMŰ-székház előtt
    Bajcsy-Zsilinszky 15.
    Az út mellett
    Margitsziget Az Árpád híd mellett, a töltés ingyenes, de a parkolásért fizetni kell
    Clark Ádám tér
    Nehezen észrevehető: a Lánchídtól (ha arccal Pestnek fordulunk) jobbra a parkolóban
    Fő utca 44-45.
    A Markovits utcánál” vzs.hu

    Hány gytöltőt látsz?
    Milyen több helyen olvastál utána ?
    Én már 35x beszéltem az Elm Eautóközpjával, te hányszor ?
    Nem csak V számit hanem az A!!!

    Semmi bajom veled de 1 barom vagy amikor a Toyot Fikázod pedig alapszinten se tudsz SEMMIT.

    Szerinted megérné bárkinek napjainkban 200-300E Ft-s gytöltőből 8-10 db-et felállítani???
    Elm-nek 1db SINCS 0, 0 ,0 NULLA darabot építettek!!!!!!!!!!!!!!!

    Kérdezd meg öket!!!
    Idézem”Jó napot tölteni szeretném a nemlétező autó…Ya nincs gytöltőjük..Se kábelük..csak a Váci úton…Ok Köszz…Megyek tankolni a kocsimba..Letesz….Szopik

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Én pontosan tudom, hogy mi az a gyorstöltő: 400V

    Úgy tudom (több helyen utánaolvastam), hogy minden kültéri töltőállomás 400V-os gyorstöltő. Utcára nem is lenne értelme lassú 230V-os töltőt tenni, mert azzal általában 4-6 óra alatt töltődnek csak fel az autók. A gyorstöltővel pedig 15-30 perc átlagosan.

    Szerintem a 8db ingyenes töltőpont mind gyorstöltő. De kérdezzük meg az Elmű-Émászt erről, vagy az új MOL kutat, mert ők is üzemeltetnek egyet az Istenhegyi úton. Ingyen!

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “8db ingyenes gyorstöltő villanykút Bp-en”

    Tudod mi az a gyorstöltő????

    Segitek…NEM 220V

    EBBŐL BP-n 2 azaz KETTŐ db van..

    NEM 8.

    8 db 220v van….

    Ismereteid távcsővel nézik a Béka seggét ????

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Hori

    Megint azok a nullák…
    Nem csíped őket ?
    Mindig lemaradnak…
    Most itt:

    “Itt minden változás késik kb. 2-3 évet a fejlett országokhoz képest.”

    Javítom engedelmeddel..

    “Itt minden változás késik kb. 20-30 évet a fejlett országokhoz képest.”

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Akkor Te fizess mindenért és érezd jól magad! A legjobb dolgok a világon ingyen vannak. Kár hogy eddig nem vetted észre.

    Egyet már írtam a 8db ingyenes gyorstöltő villanykút Bp-en, de van már Székesfehérváron is.
    Írok még egyet: a szabadenergia is ingyen van, ennek kiaknázásával volna érdemes foglalkozni. (Most az olajlobbi már nem akadályoz, bár Magyarországon van egy kis utóhatása. Itt minden változás késik kb. 2-3 évet a fejlett országokhoz képest.)

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Hát képzeld soha semmi sincs ingyen, de itt és most befejeztem, hülyékre nincs időm!

    De legalább egyet írj már le légyszíves!!!!!!! Nem kell felsorolni őket, csak egyet! Please! Furdal a kíváncsiság, hogy mit nem sikerült megtanulnom az iskolában:)

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “A folyók élővilága annyira nem nagy szám, amikor előttünk legalább 2 főváros engedi bele a szennyvizét a Dunába, a Tiszát meg ciánnal is elárasztották már. Ehhez képest néhány vízi-erőmű nem okoz akkora kezelhetetlen gondot.”

    Aha, tehát ami még megmaradt élővilág azt is vágjuk gajra. Nesze neked környezetvédelem:)

    De akkor elmélkedjünk egy kicsit a vízerőművekről:
    1. a vízerőmű, a folyókon állandó, napi akár több méter szintingadozást is okozhat (halak gyakorlatilag megpusztulnak tőle (ívóhelyük biztos nem marad).
    2. a vízerőmű ciklikus ütemben termel áramot, a fogyasztás szempontjából inaktív időben tölti fel vizzel a tárolót, majd csúcsidőben üzemel maga az erőmű. Mivel s3000 barátoddal egyetemben azt állítjátok, hogy azért nem gond az erőművek túlterheltsége, mert az autók majd csúcsidőn kívül lesznek töltve, egyértelmű, hogy nem vízből termelt árammal
    3. a vízerőművek, megakadályozzák a halak természetes vándorlását a folyókban, és a vándorló életformát élő halak gyakorlatilag kipusztulnak
    4. vízerőművet építeni igen nagy költséggel jár, tehát ingyen áram nem lesz belőle.
    Na szerinted még mindig ez a megoldás?

    “Villamosmérnök vagy és nem tudsz példákat az áram előállítására? Iskola helyett biztosan mellé jártál.”

    Áram előállítására tudok példákat, de olyat nem, ami szinte ingyen van, és megszűnik a függőségünk (tehát korlátlan nyersanyagunk van belőle).

    “Az elektromosságban óriási felfedezni, fejleszteni való lehetőségek vannak! ”

    Ez mind szép és jó, de amit még nem fedeztek fel, arról legyél szíves ne nyilatkozzál, mert még azt gondoljuk, hogy látó vagy:)

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Én tudok olyan elektromos autóról, ami néhány hónapon belül megjelenik, akár 0 Ft-ból is bele lehet ülni, a továbbiakban olcsón lízingelni, 200 km lesz a hatótávja és feltöltődik 230V/32A-ról 30 perc alatt gyorstöltővel.
    Nem kell elhinni. Majd meglátod.

    Egyszer már felsoroltam, hogy hogyan oldanám meg panelban. Nem olvastad? Kár. 🙁
    Ha tényleg érdekel szívesen leírom, de azért nincs értelme, hogy az élő fába is belekössél. Nem az ellenséged vagyok én, hanem egy oldalon állunk és küzdünk egy jobb világért, ahol nem fulladunk bele az adóterhekbe!

    Aha, és arról hallottál, hogy olyan szabályt nem érdemes hozni, amit képtelenség betartatni? Na a villamos energia jövedéki adója pont ilyen. Ha ráterhelik és be is tartatják… megeszem a kalapom! 🙂 Villamos mérnökként gondolkozz el rajta, hogy milyen lehetőségeid vannak, ha ilyen módon ki akarják húzni a zsebedből a pénzt! Legális is van egy csomó, nem kell mindjárt “rosszra” gondolni.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Aha, gondoltam, hogy most ez jön. Meddig akarod ingyen? Mert addig lesz! Korábban azt mondták, hogy 2011 végéig, most meghosszabbították 2012 végéig. Mit szeretnél? Foglalják közokiratba Neked, hogy nyugdíjas korodig ingyen lesz? 🙂 Élj a mostban és örülj annak, ami van! Ne azon keseregj, hogy mi lesz!

    Azért soroljam fel, hogy utána hallgassam, hogy szerinted melyik miért nem vagy csak meddig lesz az? Ha direkt azt akarod, hogy szar legyen, és drága legyen minden, akkor mondhatok én bármit, úgyis ezt hozod ki belőle a végére! Akkor meg nem mindegy? Napestig sorolhatnám annyi energiaforrás van. Ha Neked nem jut eszedbe egy sem, akkor olvasgass utána egy kicsit az alternatív energia témakörben. Mindegyik egyszerű, csak gondolkodni kell. Villamosmérnökként meg aztán pláne ezen kellene törnöd a fejed. De ha az volt az első lecke az iskolában, hogy soha semmi nincs ingyen, akkor Téged szépen beprogramoztak és kész. Nem bírsz ezzel ellentéteset gondolni.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    A folyók élővilága annyira nem nagy szám, amikor előttünk legalább 2 főváros engedi bele a szennyvizét a Dunába, a Tiszát meg ciánnal is elárasztották már. Ehhez képest néhány vízi-erőmű nem okoz akkora kezelhetetlen gondot.

    Villamosmérnök vagy és nem tudsz példákat az áram előállítására? Iskola helyett biztosan mellé jártál. Nem baj, fő hogy megvan a diploma. Hadd ne én adjak ötleteket. Úgyis csak azért várod őket, hogy megcáfolhasd.
    Olvasgass utána egy kicsit Nicola Tesla a Világ legnagyobb feltalálója munkásságának és megtudod. Az elektromosságban óriási felfedezni, fejleszteni való lehetőségek vannak!

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “230 Volt 32 Amper mellett bőven elegendő a gyors töltésre is! (Bár ezt még sokan nem tudják.) A háztartások nagy részében csak 16 Amperes biztosítékok vannak, ”

    Egy átlagos háztartásban a 32A is kevés lesz lassan, a 16 már most is az, és még nem töltik vele az autót.

    “Én panelban is megoldanám úgy, hogy jó legyen.”

    Tudjuk te nagyon okos vagy, de pár konkrétumot, kérlek!

    “A hatóságok semmilyen szabályt nem hoznak. Nem is hozhatnak. A szabályokat a jogalkotók hozzák,”

    Bocsánat tényleg, a hatóság majd csak betartatja azokat a szabályokat, amiket a jogalkotó meghozott.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Az ingyenes töltőállomások addig ingyenesek, amíg összesen 3 elektromos autó jöhet számításba a töltésre. Amint megjelennek tömegesen az autók, már nem lesz pénz az üzemeltetésére (mert ugye az sincs ingyen, valaki kifizeti az energiát ott is).

    A sor szinte végtelen, mégse soroltál föl belőlük egyet se:) Vajon miért? Ne válaszolj, azért, mert nincs ilyen.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Itt van két óriási folyó, csak hogy mást ne mondjak. Ha semmi mást nem nézünk és nem veszünk számításba, csak ezekkel be lehetne fűteni 10 millió ember lakását. ;-)”

    Ezt hol álmodtad? Amúgy a vízerőművek sokkal nagyobb természeti károkat okoznak, mint a legtöbb erőmű, igaz széndioxid kibocsátásuk nincs, de a folyók élővilágát teljesen lenullázzák.

    “Van ennél könnyebb módszer is az áram előállítására, de ezt biztosan mindenki érti.”

    Mondj már egy párat, mert én villamosmérnökként nem nagyon tudom mire gondolsz:)

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Csak elkezdem a felsorolást jó?

    1. 8db ingyenes gyorstöltő állomás van Budapest stratégiai pontjain, ami 2012-ben tovább fog bővülni.




    A sor szinte végtelen, de a többihez egy kis ötletesség kell, így azt rád bízom, ha megengeded. Reméljük megbirkózol vele. 😉

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Magyarországnak nagyon sok és értékes természeti erőforrása van. Pl.: Itt van két óriási folyó, csak hogy mást ne mondjak. Ha semmi mást nem nézünk és nem veszünk számításba, csak ezekkel be lehetne fűteni 10 millió ember lakását. 😉
    Van ennél könnyebb módszer is az áram előállítására, de ezt biztosan mindenki érti.

    Nem csak azon kell gondolkozni, hogy mit lehetne elégetni! Esetleg egy kis barnakőszenet? 🙂

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    230 Volt 32 Amper mellett bőven elegendő a gyors töltésre is! (Bár ezt még sokan nem tudják.) A háztartások nagy részében csak 16 Amperes biztosítékok vannak, de nekünk bőven elég egyenlőre, ha a háztartások kisebb részének lesz elektromos autója.

    Aki akarja megoldja, aki meg szenvedni akar az le van szarva! Vonatkozik ez a panellakókra is. Én panelban is megoldanám úgy, hogy jó legyen. Mondtam, hogy ez egy folyamat aminek során egyre jobban kiépül a rendszer. Arra kell törekednünk, hogy úgy épüljön ki, hogy minél kisebb lehetőség legyen a plusz pénz szedésére és az áram értéken felüli árusítására.

    A hatóságok semmilyen szabályt nem hoznak. Nem is hozhatnak. A szabályokat a jogalkotók hozzák,
    Országgyűlés, Kormány és tagjai, Önkormányzatok. Egyik sem hatóság és a döntéseikbe bizonyos mértékig a választók is beleszólhatnak, ill. a társadalmi helyzetek alakítják a szabályozás milyenségét. Ezért rajtunk is múlik, hogy mit és hogyan tudnak a vezetők megtenni. Ha ki akarnak tolni velünk, akkor nekünk az az elsődleges feladatunk, hogy kibújjunk a terhek alól, amit igazságtalanul ránk akarnak erőltetni.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Tényleg? Akkor semmink sincs, legjobb ha mindenki felköti magát. Javaslom lépj elő jó példával, és kezd te a sort! LOL! :)”

    Most utoljára válaszolok neked, mivel kár rád fecsérelni az időt:)

    A hozzászólásod többi része nem is érdemel szót, de erre azért még reagálok.

    Nincs nyersanyagunk (azt a kicsi barnaszénkészletünket leszámítva), ezt be kell látni, ettől még nem kell kútba ugrani, de el kell fogadni, és tisztán kell látni. Ez neked nem sikerül (vagyis 100% biztos vagyok benne, hogy te otthon erre recskázol, hogy itt jól megmondod).

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Szabvány konnektor van a háztartásokban. Ez lesz a szabvány az elektromos autók töltőjére is.”

    Igen, max. 32A-s rendszer. Ezzel mennyi időbe is kerül feltölteni az autót? És hogyan oldják majd meg a társasházakban / panelházakban? Minden ablakból ki lesz majd lógatva a hosszabbító?

    “Csak ez és csak így működhet, mert így van ingyen a tankolás. Más egyéb (pénzszedős) megoldás nem érdekel senkit sem.”

    Igen, senkit nem fog érdekelni, csak a hatóságot, és bármilyen nehéz belátni, a szabályokat még mindig ők hozzák.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Egyszerűbb lett volna, ha azt írod, hogy nem érted miről van szó. Veled beszélgettem nem magamban és az elektromos autók óriási, világmegváltó szerepéről, nem pedig a semmiről.

    Kár, hogy ez Neked túl magas volt, pedig igyekeztem nagyon egyértelműen megvilágítani a lényegét.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Horatius:
    Napelem 1milióért kapsz olyat ami 1200 kWh-t ad neked 1 évben. Ha a pénzedért a minimális beruházási kulcsot azaz az alapkamat 2x elvárod akkor évente 140 000-et kell hozzon. Ez akkor következik be ha a mai 30-50 Ftról átlag 100-120 Ft lesz 1 kWh áram vagy csökken az alapkamat 3%-ra mint a németeknél vagy alább, hogy lássanak benne üzletet. Az áram árát megdupláznák az szociális válságot okozna, a jövőben is, az alapkamat csökkentése lehetetlen ilyen inflációs és adóssági ráták mellet és a jobbik politikája sem az erős forintot veszi alapul. Szóval hazánkban rossz helyen vagy ezekkel a gondolatokkal.
    Szélenergia még rosszabb 1,5%os IRRje(nálunk) van az ilyen dolgok csak a 0-0,1% alapkamatú országokban reális mint az USA. Geotermnél vissza kéne sajtolni a vizet, ami megöli az iparágat, a szondázás is valahol 1% körül mozog. Jelen pillanatban az energia hatékonyságban van üzlet és a hulladék energiák hasznosításában ezzel a többlet kínálattal lehet csak az áram árát mérsékelni, de ezzel az alapkamattal soha nem lesz itt megújuló energia, csak ha a nemzetközi árdrágulás majd kikényszeríti, de nálunk meg akkor nem lesz az a társadalom ami kitudja fizetni.

    Még mindig nem értem, hogy miért az egyéni drágább struktúrát válasszuk a központi alacsonyabb költségekkel és veszteségekkel üzemelhető dokkolós töltés helyett. Pénzt mindkét esetben ki kell fizetni, de a dokkolós megoldásnál a villanyautók is hamarabb elterjednénk és a töltés sem lenne macerás.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Csintapala: A jövő egész pontosan képes körvonalazódni. 🙂

    Az elektromos autók ebben a pillanatban még gyermekek. Ahhoz, hogy felnőjenek és hasznos tagjai legyenek a társadalomnak F O G L A L K O Z N I kell velük. Tanítani, fejleszteni, ápolni, törődni, érdeklődni, tanítani, gondoskodni róluk! Ami az embereket érdekli abból lesz valami. Minél jobban érdekli, annál hamarabb és annál jobb lesz, mert annál többet foglalkoznak a tökéletesítésével.
    Szeretném, ha ezen nagyon komolyan elgondolkoznál.

    Ahhoz, hogy a vágyainkból legyen valami meg kell fogalmazni őket. Az erőművekről és a szolgáltatóktól amit leírtál az most igaz. De ki mondta, hogy itt vannak a határai a villamos energia termelésének, előállításának?
    Ha érdekel a dolog, egy kicsit olvass utána Nicola Tesla a Világ legnagyobb feltalálója munkásságának.

    Ha sikerül elérnünk, hogy központi és mindennapi kérdés legyen a villamos energia (úgy, mint most az olaj), akkor hamarosan fényévekre kerülünk az erőművektől és az áramszolgáltatóktól. 10 éven belül úgy tekinthetünk majd rájuk, mint a kőbaltára a kőkorszakból. Ugye milyen régen volt? 🙂

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Márk: A hálózat fejlesztés folyamatos dolog. Ez egy folyamat: Mindenki aki villanyautót vesz egyénileg megoldja a saját hálózatának (családi ház) fejlesztését, ha nem elegendő a kapacitás. Az elektromos művek is ennek megfelelően fejlesztenek utcákban, településeken stb, hogy hol milyen igény mutatkozik. Nem azonnal kell az egész országot átvezetékelni! A fejlődési folyamatot kell látni egészen a csírájától (az első lépésektől) a nagyobb arányú bővülésig.

    1. lépés: Nekem van 3 fázisom, 380V-om a családi házamban, így tökéletesen tudom tölteni a villanyautót akár gyorstöltővel is!
    – Ha nem lenne, akkor hívnám a villanyszerelőket és megoldatnám velük, hogy legyen megfelelő kapacitás. Erre nem sajnálom a pénzt, mert egyszer kell kifizetni, utána többet nem.
    – Ha nem családi házban laknék akkor is megoldanám, mert AKAROM. És ahol az akarat ott a mód is!

    2. lépés: a szomszéd látja, hogy nekem villanyautóm van. Beszélgetünk, kipróbálja, neki is megtetszik, ő is akar ilyet. Megveszi, neki sem gond a töltés, de ha igen, akkor megoldja, mert egyszeri költség (és nem túl nagy)

    és így megy ez tovább… nem kell túlbonyolítani. Nem érdemes előre jajjveszékelni és a bolhából elefántot csinálni, mert a valóság ennél sokkal egyszerűbb.

    Panelházban ugyanez megoldható: lakók váltanak villanyautóra, napelemeket felszereljük a telőre visszatápláló villanyórával, (én még városi szélkereket is feltennék, ha sikerül engedélyeztetni), bekerítjük a parkolót, felszereljük a töltőoszlopokat és kész. 2 havi közös költségből kijön!

    Tudom Neked még az áram előállítása, ennek költsége és kibocsájtása is nagy szívfájdalmad: Ez is egy F O L Y A M A T (!) Most még úgy állítjuk elő ahogy. Fejlődünk, épülnek új erőművek. Az elmúlt 5 évben is épült több kisebb is. Fokozatosan áttérünk a nap, a szél, a geotermikus, a biomassza stb. energiára. A villanyautók jöhetnek hamarabb, a városban addig sem a saját orrunk alá puffogunk! Ez óriási előrelépést jelentene önmagában is, fosszilis áramtermeléssel is!

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Te honnan veszed, hogy én mit tudok a jövőről?”
    Tippelgetni meg jósolgatni lehet, hogy mi várható, de [i]tudni[/i] nem.

    [i]“Te is tudnád, ha kinyitnád a szemed és a mélyen beléd ivódott hiedelmeidtől elrugaszkodva végre ki mernéd mondani, amit szeretnél. “[/i]

    Én ki merem mondani mit szeretnék, még egybe is cseng azzal, amit te szeretnél. Szeretnék ingyen áramot és ingyen villanyautót, mondjuk egy opel amperát. De attól, hogy szeretném még sem az erőművek, sem nem termelnek ingyen, sem az elmü nem adja ingyen az áramot, sem az opel nem fog ingyen autókat osztogatni. Szóval attól, hogy szeretném, attól ez még a realitásoktól kurva messze van.

    De ha te ettől érzed jól magad, hogy nagyon szeretnél valamit, ami jó eséllyel sosem fog bekövetkezni, akkor hajrá. Ezt hívják álmodozásnak. Álmodozni szabad, csak az álmaidat tényként beállítani hülyeség. Majd ha tényleg lesz olcsó és extra adóktól mentes árammal tölthető olcsó villanyautózás, akkor majd visszatérhetünk erre. Egyelőre sajnos nincs ilyen. Az energia viszont drágul, és ez sajnos tény, nem lázálom.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Horatius, akkor azt is akasszák akik új autót vesznek, mert ott Ft-ot adnak el EUR-ért ezzel rontva az árfolyamot és növelve az adósságunk 40%-át ?
    A hitel önmagában jó dolog, csak ha buborék fedezete van vagy a tőke költség(kamat) nem arányul a kockázathoz akkor vannak bajok. Beruházási hitel nélkül nincs fejlődés, fogyasztási hitel már megint egy másik dolog.
    Az otthonok konnektorjai, a háztartási fogyasztókra vannak méretezve, gyorstöltésre, vagy újabb fogyasztókra mint villany autó, hálózat fejlesztést kell végre hajtani.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    [i]“Az elektromos áram miből készül? 50% szénhidrogén (olaj, szén, gáz), 40% atomenergia, 10% egyéb.”[/i]

    Nagyon csodálkoztam volna, ha életedben először megtetted volna az első nem betonhülyeség megállapításodat. A csoda ismét elmaradt. 🙂

    [i]“Na most ezekből nekünk mennyi nyersanyagunk van? Elárulom 0”[/i]

    És megint elmaradt! 🙂

    [i]“A napenergia se játszik a dologban, mert nekünk a napelemek előállításához sincsenek meg a nyersanyagaink.”[/i]

    Tényleg? Akkor semmink sincs, legjobb ha mindenki felköti magát. Javaslom lépj elő jó példával, és kezd te a sort! LOL! 🙂

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Te honnan veszed, hogy én mit tudok a jövőről?
    Aki figyel és látja a gazdasági-politikai folyamatokat az egész pontosan meg tudja jósolni, hogy mi lesz.
    Te is tudnád, ha kinyitnád a szemed és a mélyen beléd ivódott hiedelmeidtől elrugaszkodva végre ki mernéd mondani, amit szeretnél. Mindjárt jobban is éreznéd magad! 🙂

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Javaslatot fogok tenni a törvényalkotónak, hogy csak az ilyen beszűkült agyú károgó varjúknak kelljen csak azt az adót befizetni. Ha ilyen elementális erővel nyomják a fejükből a baromságot, akkor érjék már el azt amit annyira akarnak, még ha az nem is értelmes! 🙂
    Ja és ne szólj semmit sem, hiszen úgy sem tehetsz ellene semmit sem. LOL! 🙂

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    [i]“Nem. Én tudom, hogy így lesz. Akkor is, ha egyszer sem írom le.
    Szerettem volna, hogy Te is tudd, de mereven elzárkózol előle, úgyhogy higgy ami akarsz.”[/i]

    Ne legyél már hülye. Én nem zárkózom el semmitől, az ingyen áramnak én is örülnék, ki nem? Meg az ingyen víznek, ingyen kenyérnek, ingyen bárminek. Csak tudom, hogy a világ nem így működik és nincsenek illúzióim. Te viszont a saját jövővel kapcsolatos mesevilágodat tényként állítod be. Nem azt mondod, hogy “de jó lenne, ha így lenne ahogy elképzelem”, hanem azt mondod, hogy “így lesz”. Az elképzelésedre tényként tekintesz.

    [i]“Én az ingyen (vagy minimális költségen) való autózásra keresem a megoldást és már látok is több közelgő alternatívát.”[/i]

    [u]Te nem megoldást keresel[/u], csak mantrázod amit a fejedbe vettél. A megoldásokat mérnökök keresik az autóiparban, energetikai iparban, stb. Ők viszont nem ingyen keresik a megoldásokat, hanem kőkemény profitért.

    [i]“Te legyél strucc és dugd a fejed a homokba, ha így tetszik! “[/i]

    Nem dugom a fejem a homokba, érdeklődéssel követem a technika fejlődését és kíváncsian várom az újdonságokat, hogy mit hoz a jövő. Ha itt lesz az ideje majd olyan autót veszek, ami az akkori -jövőbeni- technikai szintnek megfelel. Ha ez hálózati töltésű elektromos autó lesz, akkor azt. Ha atommeghajtású lesz, akkor azt. De azzal kapcsolatban nincsenek illúzióim, hogy bármi is ingyen lesz, vagy akár olcsóbb lesz, mint most. Tudni meg aztán végképp nem tudom, ahogy te sem, mert nem látsz a jövőbe.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Nem. Én tudom, hogy így lesz. Akkor is, ha egyszer sem írom le.
    Szerettem volna, hogy Te is tudd, de mereven elzárkózol előle, úgyhogy higgy ami akarsz.
    Aki elég kitartóan keresi a megoldást egy kérdésre, az előbb-utóbb meg fogja találni.
    Én az ingyen (vagy minimális költségen) való autózásra keresem a megoldást és már látok is több közelgő alternatívát.
    Te legyél strucc és dugd a fejed a homokba, ha így tetszik!

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Szabvány konnektor van a háztartásokban. Ez lesz a szabvány az elektromos autók töltőjére is. Csak ez és csak így működhet, mert így van ingyen a tankolás. Más egyéb (pénzszedős) megoldás nem érdekel senkit sem.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Az államadósságnak az alapját kell megvizsgálni, hogy miből tevődik ez össze, hogyan keletkezett és mitől nőtt ekkorára. Az igazságtalan elemeket egy tollvonással ki kell húzni belőle, mert azokat racionálisan senki nem várhatja el, hogy visszafizessük. A Büntető törvénykönyvbe pedig be kell vezetni a halálbüntetést annak, aki az államadósságot szándékosan vagy gondatlanul létrehozza vagy növeli.”

    A jobbiknak legalább ilyen komoly a programja, és minőségben se tér a tiedtől:)

    “A szabvány dokkolható aksi és töltőállomások megintcsak a pénzszedés lehetőségét teremtik meg, amitől éppen szabadulni akarunk örökre, így ezt a megoldást nem tudom támogatni. ”

    Szabvány nélkül nem lesz belőle semmi. Ezt már kifejtettem korábban, legalább el sikerült olvasni? Ha már megérteni nem.

    “A lakás, fűtés, élelem önellátó biztosítása az alap, amely biztonságot ad és amelyre lehet építkezni. ”

    Mutasd a programot, amivel ezt meg lehet valósítani, ha sikerülne, akkor te pár évtized múlva tananyag lennél az iskolákban. Realitása mondhatni elhanyagolható:)

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    A lakás, fűtés, élelem önellátó biztosítása az alap, amely biztonságot ad és amelyre lehet építkezni.

    Jobbik: én adnék nekik egy esélyt, mert konkrét és komoly programjuk van, ami minden magyarnak szimpatikus lehet. Másodsorban pedig azért, mert a többi párt a pokolnál is rosszabb, mint az láthatjuk.

    A szabvány dokkolható aksi és töltőállomások megintcsak a pénzszedés lehetőségét teremtik meg, amitől éppen szabadulni akarunk örökre, így ezt a megoldást nem tudom támogatni.

    Az államadósságnak az alapját kell megvizsgálni, hogy miből tevődik ez össze, hogyan keletkezett és mitől nőtt ekkorára. Az igazságtalan elemeket egy tollvonással ki kell húzni belőle, mert azokat racionálisan senki nem várhatja el, hogy visszafizessük. A Büntető törvénykönyvbe pedig be kell vezetni a halálbüntetést annak, aki az államadósságot szándékosan vagy gondatlanul létrehozza vagy növeli. Mindjárt nem tolonganának a keselyűk a politikai székekért. Ugyanúgy, ahogy minden ember addig nyújtózkodjon amíg a takarója él, és ne vegyen fel hitelt, ugyanúgy az államok is tegyenek így és ne verjék magukat adósságba, amiből aztán képtelenek kikászálódni a dédunokáik, akiknek semmi köze az egészhez!

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Horatius, 1millio Ft-os példa ott hibádzik, hogy az adósság örökíthető, ha nincs utód az viszont szívás, továbbá a társadalom nem hal meg 100 év alatt sem, csak ha olyan inkompetns, mint a milyenk 🙂 bocs.
    A hozzászólásaid tartalma alapján a Jobbik szavazó táborát erősíted, jól látom? Én megvizsgáltam, a választási terveiket és elég hablaty volt, pl ahol energia biztonság volt ott építették az atomot, ahol meg környezet védelem ott meg bontották.. és még volt benne rengeteg gazdasági csúsztatás a népsségi létszám tekintetében stb. Én nem mondom, hogy hagyj fel velük, csak tegyél föl nekik kérdéseket, mondjuk FB-n. Szerintem mindig azt mondják, amit hallani akarsz. Csak ez a tartalom a 21. században visszalépés, ha valaki valamit nem ért akkor értse meg ez az ember természete, ne pedig tagadja és burkolózzon 14. századba vissza, mert azt a szintet érti.

    Villany téma: Szomomra egy gazdasági csőd az otthontöltős rendszerek elterjedése, olyan hállózat fejlesztési költségeket okozna, rádásul ha mindenkinek saját telepe van az az autó elterjedését is hihetetlenül lassítja.
    Higyjétek el a járható út a szabvány dokkolható akksi, töltőállomások.

    Államadósság: Gabesz hozzászólása helytálló. Az önfenntartás szép dolog, meg hogy 15 millióan is életek itt, de feudalista fogyasztási szinttel. Mennyi volt vajon az 1 főre jutó hazai termék? picsányi volt. Az ember kettős célból létezik, hogy boldog és okos legyen, az okosság ahhoz kell, hogy a bolygó erőforrásait annak javára tudja formálni. Minnél okosabb ezt annál hatékonyabban képes tenni – vagy nem tenni. A lakás, fűtés, élelem szép, de 40 év után új lakást kell építeni, vagy akkor úgy lesz, hogy mindenki fa, meg szalmaházakban lakik? Hidd el nem átgondolt.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Olyan óriási fejlesztési lehetőségek nyíltak meg ezzel, hogy azt el sem tudod képzelni. Nem az a lényeg, hogy mit adóztatnak meg, meg mit nem, hanem hogy az olaj függőségnek VÉGE! Befellegzett.”

    Nem tudom eldönteni, hogy ennyire naiv vagy, vagy ennyire sötét! Az elektromos áram miből készül? 50% szénhidrogén (olaj, szén, gáz), 40% atomenergia, 10% egyéb. Na most ezekből nekünk mennyi nyersanyagunk van? Elárulom 0 :), Tehát lehet, hogy az olajfüggőség megszűnik (amíg az áram felét ebből állítják elő, addig az se), de lesz helyette más függőség: pl. gáz, urán.
    A napenergia se játszik a dologban, mert nekünk a napelemek előállításához sincsenek meg a nyersanyagaink.

    “Kivéve, ha előtte berendezkedtünk az önellátásra. Mindenkinek van lakása, fűtése és elegendő, hazai termésű élelme. Így egy kicsit másképp festene a helyzet.”

    Mégis mi a francból lennénk önellátók? Mivel fűtünk majd, mivel hajtjuk a traktort, ami a földet műveli, mivel trágyázzuk a földeket (a műtrágyák alapanyaga olaj:))?

    “Lengyelországnak elengedték az államadósságát. Ez kicsit se számítson Neked, ”

    20 évvel ezelőtt, amikor nekünk is felajánlották, csak mi “okosak” voltunk. Nyugodtan nézd meg, mi történik a görögökkel, náluk most éppen zajlik egy államcsőd (csak azért működik még az ország, mert az EU pénzeli).

    “Nem biztos, hogy én vagyok a hülye…”

    De, sajnos egyre valószínűbb!

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Csak a saját nevedben beszélj pesszimista barátom! Te nem tehetsz ellene semmit, mert nem is akarsz.

    Az elektromos autó a Világ nagy reménysége és az Olajlobbi elbukott vele szemben. Olyan óriási fejlesztési lehetőségek nyíltak meg ezzel, hogy azt el sem tudod képzelni. Nem az a lényeg, hogy mit adóztatnak meg, meg mit nem, hanem hogy az olaj függőségnek VÉGE! Befellegzett.
    Ha Te jól érzed magad kizsákmányolt sötét birkának, akit úgy adóztatnak, ahogy akarnak, akkor csak tessék, nyugodtan maradj meg ezen a szinten. A Saab is eltűnt, mert nem volt képes piacra dobni a zseniális Elektromos 9.3-ast, ami kihúzhatta volna az egész gyárat a szarból és felvirágoztathatta volna! A keselyűket, akik szét meg akarják kaparintani a gyár maradványait, csak ezt az elektromos fejlesztés érdekli. A többi egy forintot nem ér.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    [i]“Lengyelországnak elengedték az államadósságát.”[/i]
    Igen, de az több mint 2 évtizede volt. Nekünk meg az akkori NSZK a mellényzsebből kifizette volna az összeset, amikor az NDK turisták előtt felnyitottuk a sorompót Hegyeshalomnál, csak a magyar vezetés balfácán volt…

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    [i]“Lengyelországnak elengedték az államadósságát. Ez kicsit se számítson Neked, meg a Csintapalacsintának sem. Nem biztos, hogy én vagyok a hülye… “[/i]

    Igen? MIkor?

    [i]MTI: – 011. 9. 27:
    A vártnál nagyobb lengyel államadósság
    A bruttó hazai termék (GDP) 53,8 százalékára nő idén a tavalyi 52,8 százalékról – közölte egy lengyel kormányzati illetékes. Varsó korábban némileg csökkenő 52,7 százalékos államadósságot várt a GDP-hez képest az idei évre. [/i]

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    az elektromos autózás halva született eleve. ugyanúgy megadóztatják mint a benzint dízelt etanolt stb. kitalálják hogyan és kész. csak még annyival lesz rosszabb hogy órákig kell várni mire feltölt míg a benzines dízelessel szépen 5 perc alatt megtankol az ember. bármi újat fejlesztenek azt meg adóztatják és semmit se tehetünk ellene

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Jó, maradjunk annyiban, hogy aki MINDENNEL bebukott még amihez csak hozzászólt, és nemhogy az alapfogalmakkal nincs tisztában, de olvasni/szöveget értelmezni sem tud az csituljon és húzza meg magát. Majd ha eléred valaha a minimális szintet akkor megszólalhatsz, addig csak hülyét csinálsz magadból mint eddig. 🙂

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Kivéve, ha előtte berendezkedtünk az önellátásra. Mindenkinek van lakása, fűtése és elegendő, hazai termésű élelme. Így egy kicsit másképp festene a helyzet.

    Lengyelországnak elengedték az államadósságát. Ez kicsit se számítson Neked, meg a Csintapalacsintának sem. Nem biztos, hogy én vagyok a hülye…

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Csak mivel a Nemzetközi Jogban minden állam egyenlő (jogilag) így megtehetjük, hogy azt mondjuk, hogy nem fizetünk. És akkor mi van? Semmi. Nem tudunk fizetni, mert a lakosság éhen hal különben.”

    Na ez a megnyilvánulásod pontosan megmutatta, hogy mennyire vagy képben a nagyvilággal:)
    Mo. elég erősen függ a külföldről importált termékektől, energiahordozóktól. Ha bejelented, hogy nem akarod/tudod visszafizetni az adósságot, akkor azt úgy hívják, hogy államcsőd. Ami azzal jár, hogy holnap már senki nem veszi meg az államkötvényeket, az állam nem tudja finanszírozni magát, nem lesznek nyugdíjak, nem lesz fizetése a közszolgáknak, se segély, se egészségügy,… Ezzel egy időben a forint árfolyama a Marianna-árok mélységébe zuhan, ami miatt az energiaárak az egekbe szöknek, és még azok a kevesek is kifeküdnek, akik az állam fizetésképtelensége ellenére talpon maradnak.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Lehet, hogy bele vagy habarodva a villanyautóba, és nem látod fától az erdőt, de ettől amit írtam még igaz.
    Valószínűleg kicsit több közöm van az elektronikához, mint neked.

    Egységes töltő kell! Minden olyan termék, ami meghódította a világot, akkor terjedt el, amikor a különböző gyártóknak sikerült megegyeznie a kompatibilitásban. Ez az elektromos autókra is igaz kell legyen, tehát akkor fog elterjedni, ha megegyeznek (szabványosítják) a töltőcsonkot, plusz a töltő feszültség /áram paramétereit.
    Ezenkívül az is elengedhetetlen, hogy olyan töltőberendezések legyenek, amik nem az alapján számláznak, hogy hol /melyik házban van, hanem az alapján, éppen melyik autót töltik vele. Azért a panelházaknál elég poénos lenne, ha mindenki hosszabbítókat húzna ki az ablaktól, az autójáig. Ehelyett olyan parkolókat kell kialakítani, melyek bárkinek az autóját tölthetik, és a szolgáltató az autó tulajdonosának fog számlázni. Amikor a rokon elmegy hozzád látogatóba, nyugodtan felteheti töltőre a kocsit, mert a számla neki fog menni, teljesen úgy, mintha otthon töltené. Mint korábban már említettem, ilyen berendezések tesztüzemben már működnek a fejlesztőknél.
    Innen már csak egy lépés, hogy az autókat úgy alakítják ki, hogy csak ezekből a szabványos (ellenőrzött) eszközökből tudod tölteni. Tudod ha egy mobiltelefonnál meg lehet oldani, hogy csak a szolgáltató kártyáját használhatod, akkor egy lényegesen nagyobb eszközben biztosan elfér egy ilyen áramkör (szoftver). És, ha ez megvalósult, akkor már csak akkor tudod napelemről tölteni az autódat, ha kicsengetsz az államnak egy megfelelő összeget a töltőért, majd fizeted szépen az adót utána is.
    Nem mondom, hogy biztosan bekövetkezik az utolsó pont, de a technika megengedi a lehetőségét.

    És igen, valóban nincs APEH, bocs, de láthatóan csak erre tudtál reagálni:)

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Csintapalacsinta: Te a realitások talaján állsz? Na ide süss!

    Ha én tartozok Neked 1 millió forinttal és [b]nem tudom megadni[/b] 100 év alatt sem, mert mondjuk 43 ezer forintból élek közmunkából és egy kunyhóban lakom, akkor mit tudsz csinálni?
    Ha kivered belőlem a szart, akkor sem tudom megadni, mert nincs miből. Érted?

    De ha én azt mondom, hogy egyezzünk meg, hogy hajlandó vagyok két műszakban dolgozni újabb 8 órát egy nap újabb 43 ezer Ft-ért egészen addig, amíg vissza nem adom Neked a negyedét 250 ezer Ft-ot úgy, hogy a többi követelést elengeded, akkor az nem jó?
    Így is több, mint 6 hónapig kellene dolgoznom napi 16 órában, amibe bele is halhatok, de vállalom, mert megegyeztünk és törlesztem, de csak ennyit tudok.

    Tehát akkor lehet választani, hogy van a negyedét kapod meg vagy semmit.

    Az államadósság azonban egy teljesen más jellegű dolog. Számít az alapjogviszony is, hogy miből áll össze. Több, mint valószínű, hogy a nagy része igazságtalan, aránytalanul magas kamattartozásokból áll, ami nem egyértelműen jogos követelés. De ha mind jogos és az utolsó fillérig ragaszkodnak hozzá a hitelezők, akkor sem tudja visszafizetni Magyarország. Csak mivel a Nemzetközi Jogban minden állam egyenlő (jogilag) így megtehetjük, hogy azt mondjuk, hogy nem fizetünk. És akkor mi van? Semmi. Nem tudunk fizetni, mert a lakosság éhen hal különben.

    Ha nem érzed (csak józan paraszti ésszel) a dolog lényegét, akkor nem magyarázom tovább Neked.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Gabesz! Te aztán egy észkombájn vagy. 🙂 Normális esetben kicsit bosszant, ha valaki ilyeneket ír, de a Te megnyilatkozásodon csak nevetni tudok akkora képtelenség.

    Miről beszélsz Te? Milyen egységes töltő??? Az autó elektronikája küldi az infót az APEH-nak??? :-DDD

    Ez kb. olyan szintű diskurzus volt, mintha késsel-villával akarnád megenni a levest.

    Nincs ilyen intézmény Magyarországon, hogy APEH. Maradjunk ennyiben. A többi sületlenségedre nem is érdemes innentől kezdve reagálnom.

    De nagyon jót nevettem. Azért egy kicsit el is képedek. (Most komolyan vannak emberek, akik ezt gondolják?)
    Fúúú, azért ez egy részről már félelmetes.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Hát, de ott lettem volna én is az átadókor!

    Állam adósság, Ft-ot erősíteni kell akkor a 40%-a csökken, az adózást egyensúlyivá, terület és energia felhasználás alapúvá kell átalakítani, ezzel maximalizált az egyfőre jutó fogyasztás és adóbevétel. Nix újra tárgyalás.

    Villany adóztatás, szerintem felesleges konnektoros szarságolásban gondolkodni. Az aksi szabványban dokkolható lesz és a töltő állomásokon csak simán telepcsere lenne, azt cső.
    A stock autó is baromi olcsó lenne és ha egy gazdaságban üzlet a villany autózás értsd 15%+ IRR, akkor meglesznek a befektetők, akik pénzt tolnak a telepekbe. Tankolásnál pedig az új és régi telep töltöttsége közötti árat kell megfizetni és a lízing díjat, amivel már versenyképes lenne ez a rendszer. A kuton meg ráérnek töltögetni.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Látom pár okos, megint osztja az észt, hogy lehetetlen megadóztatni a villanyautóba “tankolt” áramot (külön).

    Akkor pár dolgot azért megosztanék veletek (s3000, te inkább innen el se olvasd, mert úgyse érted meg, ülj le egyes!):
    -ahhoz, hogy a villanyautó tényleg használható legyen (nagy általánosságban, és nem pár embernek, akinek pont passzol minden), egy szabványos töltő kell
    -hogy rendesen használható legyen, szükséges egy olyan megoldás, hogy bárhol feldugod a töltőt, azonosítja az autót, és a tulajdonosnak számlázza az összeget.

    Ezek megvalósulása szinte biztos, már dolgoznak rajta a mérnökök, és a mai technikával nem nehéz megoldani, csak az egységes szabványok kitalálása jelent problémát. Ha pedig elkülönítette az autóba töltött áramot a normál fogyasztástól, akkor azt csinál az árával, amit akar.

    És még annyi, hogy, ha akarják az otthon termelt áramot is be tudják szorítani ebbe a körbe, mivel az autó elektronikáját simán ki lehet úgy alakítani, hogy, csak olyan töltőről vesz fel áramot, ami szabványos, hitelesített, és küldi az APEH-nak az adatokat.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Nem-nem, nem magyaráztál el semmit (mint általában). Azt biztos nem, amiről szó volt. Csak okoskodsz (mint általában) és nulla információtartalommal fröcsögsz (mint általában). Én a véleményem mondom, te tényként állítasz be jövőbeni dolgokat, mintha minimum jós lennél. Annyira bele vagy buzulva a hibridbe, hogy csak ezen keresztül vagy képes szemlélni a világot, sőt, elvárod és a kis magadnak teremtett álomvilágban el is hiszed, hogy a világ a te elképzeléseidhez igazodik majd.

    Nem drágulhat az áram? Nem vethetnek rá ki adót valamilyen formában, ha akarnak? HOL ÉLSZ, EMBER? Mert hogy nem ebben a világban, az biztos.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Egy mesevilágban élsz.

    Államadósságot nem szokás újratárgyalni és csak úgy elengedni. A pénzéhez mindenki ragaszkodik. Ha én kölcsön adok neked 1 milliót, akkor nem fog érdekelni, hogy te ezt “újra szeretnéd tárgyalni”, az érdekel, hogy fizesd vissza. Az államadósság ugyanez, csak nagyban megy a játék.

    A másik: az üzemanyagok jövedéki adója azokban az EU országokban is pont olyan magas, mint nálunk. Ott is ahol egyébként pörög a gazdaság és nincsenek eladósodva. Ugyanis az üzemanyag jövedéki adó minimum mértékét az EU határozza meg.

    [i]“A lakossági áram ára 10 millió embert érint nem 3 millió autóst.”[/i]
    Ééés? Tessék, csak februárban 3%-kal drágult az áram, egy mai index cikk ezzel foglalkozik:

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/03/13/durvan_elszalltak_az_arak_februarban/

    Értsd már meg, hogy nem kívánságműsorban vagy. Szép dolog amit szeretnél, de az árak nőnek, a cégek nem ingyen adják az áramot, az állam pedig igényt tart az adóbevételekre még egy jól működő gazdaságban is.

    [i]“Magyarországnak olaja nincs, árama van. Előbbit nem, utóbbit elő tudjuk állítani. “[/i]

    A beruházások pénzbe kerülnek, azokat finanszírozni kell és az új erőművek költségét a beruházó cégek szeretnék viszontlátni, haszonnal együtt.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    De amit írtál az a betonhülyeségek tömkelege, ha magadtól nem jöttél rá erre és az sem érdekel hogy én is meg más is már nem tudom hányszor elmagyarázta hogy miért, akkor így jártál (mint általában).
    Bírom az ilyen 1 agysejtes trollokat mint te, arcizom rándulás nélkül behazudja hogy nem írtam semmit. Ok, akkor lemegyek a Te szintedre, ha én erről nem írtam még semmit, akkor te a semminél is kevesebb írtál. Így jó lesz? 🙂

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Az államnak azért van szüksége a jövedéki adóbevételre, mert nagyon rossz hatásfokkal működik a gazdaság és óriási az államadósság, amit 500 év alatt sem tudunk visszafizetni, mert képtelenség! Az okot kell keresni mindenben és azt próbálni megszüntetni.

    Államadósságot újra kell tárgyalni, el kell érni minél nagyobb részének az elengedését! Ehhez bátorság kell!
    A gazdaságot talpra kell állítani és kb.: 5X ennyi GDP-t előállítani, mint most. Mert lenne miből és lenne hogyan, de ma alig dolgozik valaki, a legtöbben csak a lábukat lógatják. És ha ez kész, akkor mindjárt nem lenne szükség ilyen mértékű jövedéki adóra.

    Az üzemanyag más kérdés, mint az áram. Meg lehet magyarázni, hogy miért emelkedik az üzemanyagok ára és mindenki megérti. A lakossági áram ára 10 millió embert érint nem 3 millió autóst.
    Az emberek terhelhetősége már így is pattanásig feszítve a véghatáron van. Ha még tovább növeli a kormány a lakosság terheit, akkor itt el fog szabadulni a pokol, ez tuti biztos. (vagy szép csendben éhen halnak.)

    Én nem várom, hogy minden autó elektromos legyen. Ez egy folyamat, amit csak így lehet szemlélni.
    Magyarországnak olaja nincs, árama van. Előbbit nem, utóbbit elő tudjuk állítani. (meg tudjuk teremteni a lehetőségét.)

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Ha már csak villanyautó lesz és a környezetvédelem miatt nem lehet venni hagyományos autót (ez az, amit vársz)”

    Hát ezt várhatja, úgy K.u. 2259 környékén talán megvalósul.

    Mivel akkor az autóvezetés saját kézzel bűncselekmény lesz, a robotpilótát fogja csak érdekelni hogy áramot, hidrogén, vagy nukleáris izotópot “tankol” e ?

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Népfelkelés, kormány bukás stb. LOL. Hol élsz te? Holnapután +7 Ft-tal drágul a benzin. Az elmúlt 2 évben 30%-kal drágult. 2010 márciusban 330-ért tankoltam (már akkor is háborgott mindenki), tegnap 430-ért. Láttál valahol tüntetést? Folyamatosan drágul minden az élet minden területén, gáz, távhő, áfa, pályamatrica, élelmiszerek, stb, a villany is. Láttál népfelkelést? Izgul a kormány?

    Azt kell megérteni, hogy itt egy olyan bevételről van szó -a benzin/dízel jövedéki adója-, ami nem hiányozhat az államkasszából, mert akkor működésképtelen lesz az állam. Nem a kormány, az állam, ha érted a különbséget. Éppen ezért a mindenkori kormány megtalálja a módját, hogy beszedje ezt a kieső bevételt. Tökmindegy hogy, vagy minek hívod. Ha máshogy nem megy, akkor kitalálnak egy új adónemet, aztán kész.

    Az, hogy jelenleg a környezetvédelem miatt a villanyautók ilyen-olyan adómentességet élveznek ez nem fog örökké tartani. Ha elérnek egy kritikus tömeget, akkor vége. Ha már csak villanyautó lesz és a környezetvédelem miatt nem lehet venni hagyományos autót (ez az, amit vársz), akkor megszűnik maga az ok is, amiért a villanyautók támogatást élveznek.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    1) kivetnek rád egy átalány adót, hogy ne örülj annyira az olcsó árammmal tankolásnak – [b]Ez az egyetlen reális megoldás, de ezzel totálisan megakadályozzák az elektromos autók eladását, elterjedését és politikailag annyira népszerűtlenné válik az adott kormány, hogy a következő választásokon elbukik. Vagy ha nem, akkor külföldi rendszámmal fogunk közlekedni és megteremtjük a feltételeit, hogy ne tudjanak érte büntetni. (már kimondták, hogy alkotmányellenes a büntetés)[/b]

    2) köteleznek egy külön mérőóra kiépítésére, amivel a kocsit töltöd és évente ellenőrzik, hitelesítik esetleg más módon is adminisztrálják, hogy megnehezítsék a csalást – [b]Ez egy baromság, lehetetlen elkülöníteni a lakossági áramtól az autó töltésére használt áramot. Ezt nem gondolhatod komolyan![/b]

    3) egyszerűen az áramszolgáltatóra vetnek ki plusz adót, aki majd átterheli a villanyszámlára és mindenki fizetheti a villanyautók miatti plusz forintokat – [b]Ilyet lehet, de akkor a teljes lakossági áramszolgáltatás megdrágul, ami szintén nagyon gyors politikai bukást eredményez a kormányon lévő párt számára. Ezt egyik döntéshozó sem meri bevállalni. Fellázadna a nép és másnap megbuktatnák a kormányt. Ez biztos![/b]

    4) jogszabályt hoznak és kötelezik a gyártókat, hogy a kocsi csatlakozója nem lehet kompatibilis a sima háztartási 220-szal. – [b]Ilyen nincs. Nem létezik olyan elektromos csatlakozó, amelyhez ne lehetne házilag átalakítót barkácsolni és lazán bedugni a sima 220V-os aljzatba. Aki egy kicsit is talpraesett vagy figyelt technika órán az általános iskolában, az 1 óra alatt megoldja.[/b]

    És még lehetne “ötletelni”. – [b]És a kikerülésére is ugyanúgy lehet hatékonyan ötletelni![/b]

    Az első ötleted a legéletképesebb, különadót a villanyautókra tényleg ki tudnának vetni és ez lenne a leghatékonyabb, de ez homlokegyenest menne az Európai Unió és az egész Világ politikai irányával, ami miatt jelentős hátrányba szorulna az ország. Az Unió ezt nem engedné, vagy ha igen, akkor külföldi rendszámmal kibújnánk alóla. Azok, akik nem ismernek lehetetlent, a többiek meg szívnának, mint a torkosborz, ahogy most is teszik. Jó lenne felébredni végre!

    Jaaa, hát az, hogy egy párt és egy kormány elkötelezte magát az államadósság visszafizetésére és ezért kell ekkora adóterhekkel sújtani a lakosságot, ahelyett, hogy újra tárgyalnák és elengednék, az nem azt jelenti, hogy ez mindig így lesz.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “Az a baj, hogy naiv vagy.” Végre kibukkant az igazság…
    Nem baj neki a Marson elmegy….

    “Én meg már 100 ezerszer leírtam, hogy NEM tudnak találni rá megoldást!”
    Ez a naivság amit antika mutat viszont már tényleg bajos….

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Én azt is leírtam, hogy hogyan (és tudnám még sorolni), te viszont nem írtál semmit.
    Tudod ez az adóztatás dolog nem azon múlik -sajnos-, hogy szeretnéd-e vagy nem.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “DE 1000x leírtam, hogy ha akarnak, akkor tudnak megoldást találni az adóztatásra”

    Én meg már 100 ezerszer leírtam, hogy NEM tudnak találni rá megoldást!
    Megint leülhetsz, megint egyes!

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    [i]“Kinek lesz jó? Mindenkinek! Miért? Azért, mert lehetetlen rá jövedéki adót tenni! Miért? Mert pofon egyszerű kibújni alóla és mindenki ki fog bújni, akinek csak egy hangyányi esze van hozzá.”[/i]

    Az a baj, hogy naiv vagy. A gépjárművek nyilván vannak tartva, tehát tudják azt is, ha elektromos autód van. Innentől már csak jogszabály kérdése, hogy például:

    1) kivetnek rád egy átalány adót, hogy ne örülj annyira az olcsó árammmal tankolásnak

    2) köteleznek egy külön mérőóra kiépítésére, amivel a kocsit töltöd és évente ellenőrzik, hitelesítik esetleg más módon is adminisztrálják, hogy megnehezítsék a csalást

    3) egyszerűen az áramszolgáltatóra vetnek ki plusz adót, aki majd átterheli a villanyszámlára és mindenki fizetheti a villanyautók miatti plusz forintokat

    4) jogszabályt hoznak és kötelezik a gyártókat, hogy a kocsi csatlakozója nem lehet kompatibilis a sima háztartási 220-szal.

    És még lehetne “ötletelni”.

    [u]Nem akarom, hogy ez legyen[/u], de sajnos borítékolható, hogy az egyik legnagyobb bevételéről nem fog lemondani az állam. Ennyi erővel a benzin is lehetne olcsó, ha az állam a 2 szép szemünkért lemondana a jövedéki adóról.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    [i]“Nem következik el sem lassan, sem gyorsan, mert fizikailag kivitelezhetetlen a dolog! Ha egy kicsit konstruktívan gondolkoznál, akkor azonnal látnád, hogy elképzelhetetlen az áramra jövedéki adót telepíteni.”[/i]

    Istenem, már megint itt tartunk?! Félre ne értsd én nem szeretném, nem ezt várom, DE 1000x leírtam, hogy ha akarnak, akkor tudnak megoldást találni az adóztatásra. Lásd még a saját telkeden fúrt kút után fizetendő vízdíjat, vagy lásd ami most megy az elektromos cigaretta körül. Az e-cigit is meg fogják adóztatni, mert fáj nekik a rendes cigi eladásokból kieső adóbevétel. Az áramot is meg lehet adóztatni, kis kreativitás meg jogszabály kell rá és kész is.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Nem következik el sem lassan, sem gyorsan, mert fizikailag kivitelezhetetlen a dolog! Ha egy kicsit konstruktívan gondolkoznál, akkor azonnal látnád, hogy elképzelhetetlen az áramra jövedéki adót telepíteni.

    Mindezek ellenére, ha nagyon szeretnéd és elvárod, hogy így legyen, akkor biztosan szöget üt a fejükben a gondolat és próbálkozni fognak.

    Kinek lesz jó? Mindenkinek! Miért? Azért, mert lehetetlen rá jövedéki adót tenni! Miért? Mert pofon egyszerű kibújni alóla és mindenki ki fog bújni, akinek csak egy hangyányi esze van hozzá.
    A jövedéki adó egyébként nem az elektromos műveknek megy, hanem a költségvetésnek! Semmi köze nem lenne hozzá az elektromos műveknek.
    Furcsán gondolkozol, de mindegy.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Lassan elkövetkezik, hogy jövedéki adót építenek az elektromos áramba is?!
    Miért is fogja akkor megérni? És kinek? Ja, az elekromos műveknek?! Most kell venni részvényt…

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    “addig sokan megelőzik majd, de nem baj, talán még eladható lesz.”

    Szerinted évekig vehetsz majd bármi mást ?
    V/A-t usában sem viszik, majd bevezetik itt?

    “Amerikai áron feltétlenül lenne rá kereslet.”
    Kicsit demagóg.Ez minden autóra igaz.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    Volt már olyan, hogy elkéstem találkozóról mert nem vette fel az ügyszolg a telt, hogy lekapcsolják a kutat?
    Volt már olyan,hogy benzinkúton beragadt a pisztoly?
    Életszerűségen kell GONDolkozni…
    Kedves Elm.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    A formája nagyon szép áramvonalas, alacsony légellenállásból jeles!
    Támogatom, még ha csak 25km-es hatótávra képes akkor is. Biztató, hogy 1.5 óra alatt feltölthető!
    Szeptember egy kicsit messze van, addig sokan megelőzik majd, de nem baj, talán még eladható lesz.
    Amerikai áron feltétlenül lenne rá kereslet.

  • 2017.10.31. at 02:31
    Permalink

    [i]“Akár 85 km/órás tempóra is képes a Prius Plug-in”[/i]

    Ez igaz, de abszolút megtévesztő. Helyesen: akár [b]180 km/órás[/b] tempóra is képes.

    Ha az elektromos üzemmódban történő maximális sebességet akartátok írni az meg kb. 100 km/h.

Vélemény, hozzászólás?