Hazai üzletekben ellenőrizték a gyereküléseket

Megfelelőek a biztonsági gyermekülések a vizsgálatok szerint, az autók műszaki állapota kevésbé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A „Személygépkocsis Műszaki Biztonság Hete” kampányban hazai üzletekben vizsgálták a gyereküléseket, nagyon rosszat nem, de kifogásolhatót bőven találtak.


Nem találtak engedély nélkül forgalmazott, veszélyes, vagy rossz minőségű gyerekülést a hatóságok szakemberei a Személygépkocsis Műszaki Biztonság Hete keretében tartott országos ellenőrzési akción - olvasható a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közös közleményben. A tájékoztatás szerint július 6. és 10. között 120 üzletben 1208 gyermekülést ellenőriztek, 154 terméknél találtak kifogásolni valót, többnyire a mellékelt tájékoztató nem volt megfelelő. A hatóságok arra hívják fel a figyelmet, hogy a vonatkozó előírás szerint a biztonsági gyermekülést olyan magyar nyelvű útmutatóval kell ellátni, amely részletesen bemutatja hogyan kell az ülést beszerelni. Fontos szabály az is, hogy a gyermekülésre vonatkozó vásárlási információkat jól láthatóan, az értékesítés helyén úgy kell megadni, hogy azok a termék kicsomagolása nélkül is láthatóak legyenek - írják közleményükben a hatóságok. A legtöbb tájékoztatási kifogás a menetiránynak háttal rögzíthető üléseknél merült fel, az ilyen üléseken figyelmeztető címkét kell elhelyezni arról, hogy légzsákkal felszerelt első ülésre nem lehet a gyermekülést tenni.
Hirdetés

A közlekedési hatóság a gyerekülések értékesítésének vizsgálata mellett közúti műszaki ellenőrzéseket is végzett. A legjellemzőbb hiba az alacsony fékfolyadék-forráspont volt (a fékfolyadék-tartályban a folyadékszintet, illetve a fékfolyadék minőségét egy speciális berendezéssel ellenőrizték). Az ötezernél is több megállított autó több mint ötödénél, 1280 autónál találtak hibát, 306 esetben a fékfolyadék volt öreg. A világító és jelzőberendezés nem megfelelő működését 297 esetben regisztrálták az ellenőrök, míg a 116 esetben kopott gumiabroncsok akadtak fenn az ellenőrzéseken. A közutakon egyedül Somogy megyében tapasztaltak rendkívüli eseményt, amikor a szakemberek egy a személygépkocsi egyedi azonosító jelének meghamisítását leplezték le: mivel az alvázszámot szabad szemmel is jól látható módon áthegesztették, ezért a járművet átadták a rendőrségnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?