Hazánkba is ellátogat Lexus RC F GT3

A Lexus is beszáll a GT3 harcba - 500 feletti lóerővel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lexus is ügyfélprogramot építene friss GT3 homológ versenyautójára, ami RC F kasztnival és 500 feletti lóerővel büntetné a világot.


Az egyre népesebb GT3 versenykategóriára reagált a Lexus, úgy tűnik ők sem szeretnének kimaradni a buliból. Bemutatták ugyanis a GT autók csúcskategóriájának számító GT3 specifikációjú Lexus RC F sportkupét. 500+ lóerős V8 hajtja majd, ami egy 6 fokozatú szekvenciális váltón át adja le teljesítményét a hátsó kerekekre. Az egész autó mindössze 1,3 tonna, szemben az alapmodell közel 1,8 tonnás tömegével. A Lexus GT3 technikája már tavaly megkapta az FIA homologizációját, miután rögtön a Nordschleiféra vitték, hogy a VLN Hosszútávú Bajnokságban debütálhasson. A Lexus volt az első ázsiai autógyártó, amely győzelmet aratott egy VLN futamon.
Hirdetés
Idén először az IMSA WeatherTech SportsCar Championship nyitófutamán, a daytonai 24 óráson láthattuk, de a japán Super GT sorozat GT300 osztályában is szerepel majd néhány Lexus. Bár kissé későn reagáltak a GT3 sorozatok terjedésére, úgy látszik nem késtek el: Amerika és Japán mellett több európai csapat is érdeklődött az új versenyautó iránt. A japán gyár közleménye szerint a Nemzetközi GT Open sorozat egyes futamain már ott lesznek a Lexus autói, amely sorozat egyébként hazánkba is ellátogat idén július 1-2. között. Esélyes, hogy a híres Blancpain GT Series futamain is felbukkan a japán erőgép, utóbbi sorozat augusztus 25-27. között jár majd a Hungaroringen. Előtte azonban a Genfi Autószalonon feszít majd sötét gúnyában a Lexus RC F GT3, közvetlen a vadiúj LS 500h mellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Legalább a Toyota nem a nagyotmondásáról híres mint az alábbi marketingszöveg:

    http://totalcar.hu/belsoseg/2017/03/03/piti_modon_elcsalt_korido/

    A vicc megint az amire visszautalnak a Porsche mindenhatósága a 60 év kutyagumi… hogyan eszik Ferrarit meg Mclarent.

    Én meg arra hogy milyen jó a Német marketing az utóbbi Le mans bebizonyította hogy a Porsche csak akkor tud nyerni ha a Toyota hibrid rendszere letilt mert hát egyértelmű volt ott a Toyota erőfölénye az utolsó percekig ahol a német istenek mindenhatóságának csúcsa épphogy csak nem bebukott.
    Vicces a beállítása a márkának de legfőképp a totalcaros szerkesztőségi rajongásnak.
    Megint jót nevettem rajtuk.
    Remélem a Lexus a GT3-ban is megmutatja hogy nem több a német a jó marketingszövegnél.

Vélemény, hozzászólás?