Hazatért a hidrogén-karaván

Bizonyítottak a hidrogénes Mercik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sikeresen teljesítette több mint harmincezer kilométeres útját a Mercedes üzemanyagcellás autókból álló konvoja. Végül a korábban balesetet szenvedett B-osztály F-CELL is befejezte a túrát.


Néhány liter kristálytiszta víz – mindössze ennyi égéstermék hagyta el a három Mercedes-Benz B-osztály F-CELL kipufogócsövét, miután január végén elrajtolva, 14 országon át megkerülték a Földet. A komoly túra az üzemanyag-cellás technológia megbízhatósága mellett arra is rávilágított, hogy a globális hidrogéntöltő infrastruktúra foghíjassága nem csupán elméleti probléma, hanem gyakorlati kerékkötője a környezetbarát hidrogénautók elterjedésének. A három egyforma autó Stuttgartból indult útnak, hogy hidrogén-tartályaikat legkésőbb 400 kilométerenként újratöltve bejárják a világot. Eközben találkoztak belvárosi dugókkal, kanyargós másodrendű aszfaltcsíkokkal, unalmas autópályákkal és úttalan utakkal – hidrogéntöltő állomással viszont csak elvétve. Az egész út során mindössze kétszer állhattak be valódi, telepített kútoszlophoz, ezért a folyamatos üzemanyag-ellátást a Mercedes-Benz stratégiai partnere, a Linde biztosította: egy mozgó tankerkocsiból mintegy százharmincszor töltötték fel az autók tartályait. A két vállalat egyébként a napokban jelentette be, hogy harminc H2-kutat létesít Németországban. Ez egyfelől hatalmas eredmény, ha azt tekintjük, hogy világszerte csupán kétszáz helyen tölthetnénk fel autónk tartályát, ám csupán csepp a tengerben, ha elfogadjuk az autógyár mérnökeinek azon számításait, hogy a teljes német piac megnyugtató lefedettségéhez ezer töltőállomásra lenne szükség.

A zéró emissziós trió egyébként meghibásodásoktól mentesen teljesített a hetven nap során. A leghosszabb, egy nap alatt megtett távolság 648 kilométer volt, amelyre Kazahsztánban került sor – ott, ahol a konvoj egyetlen (vétlen) balesetét is elszenvedte. Az ütközésben szerencsére nem sérült meg a hajtáslánc, így az összetört autó végül folytathatta útját. A B-osztályos járművek egyébként minden elismerést megérdemelnek, az újfajta páramentesítő rendszernek köszönhetően immár nem fagyhat bele a víz a cellákba, így az autók mínusz 25 Celsius fokig problémamentesen üzemelnek. A három darab üzemanyagtartály összesen kb. 12 kilogramm hidrogént tárol, ezekből keletkezik az üzemanyagcellában az elektromos áram, amelyet lítium-ion akkumulátoraiban tárol, majd a 100 kW-os, 290 Nm nyomatékú villanymotor révén alakít át hajtóerővé a rendszer. Ezek a paraméterek egy kétliteres, benzinmotoros autónak megfelelő menetteljesítményekhez segítik hozzá az F-CELL-t, miközben a jármű átlagfogyasztása a teszt során átszámítva csupán 3,3 liternyi gázolajnak felelt meg.
forrás: ECO Hírügynökség
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?