Háztáji módszerekkel tették takarékossá az öreg Honda Civicet

Szép nem lett, de legalább kevés benzinből is nagy távokat képes megtenni a régi Honda

Sokat látott űrsiklóra hasonlít a Civic, amivel a benzináremelés negatív hatásait kívánta ellensúlyozni a kreatív tulajdonos.

Ronda és finom, így reklámoztak egy csokit jó pár évvel ezelőtt, ami akár a Civic szlogenje is lehetne. A külső szép nem lett, de cserébe sokat finomodott a fogyasztás, 105 km/h-val utazva - állítólag - 2,5 liter benzinnel is beéri a Civic, de 145 km/h-nál is csak 4,7 liter üzemanyagot kér. Az alkotót a 2005-ben lecsapó Katrina hurrikán utáni áremelkedés inspirálta, mivel a hibrid modelleken kívül nem talált olyan négykerekűt, ami elég alacsony fogyasztással bírt volna.
Hirdetés
Az 1992-es gyártású Civic gazdája a motor és a légellenállás felől közelítette meg a takarékosság kérdését. A forma kialakításához egy 1939-es, kifejezetten áramvonalas Maybachot vett alapul, és ehhez próbálta igazítani a Hondát. Az autó orrát teljesen beburkolta, így igazi csoda, hogy nem forr fel a motor, a kerekeket szintén eltakarta, ezért már ott sem keletkezik örvény, de az áramvonalasság jegyében a tükrök sem maradhattak ki. Az ötajtós kompakt sokkal hosszabb lett a toldás miatt, ami szintén a levegő megfelelő elvezetését szolgálja. Az elkészült autót szélcsatornában is megmérték, az ott kapott 0,17-es érték rekord lehetne, ha szériagyártású négykerekű produkálná, igaz az adat hitelessége kapcsán lehetnek aggályok.
Hirdetés
A Honda motorja 820 ezer kilométer után felmondta a szolgálatot, helyette egy szegénykeverékkel üzemelő benzines blokk vette át a stafétát. Az Aerocivic néven futó járművel hat év alatt 300 ezer kilométert ment az építője, ezalatt 5200 dollárt spórolt az üzemanyagon, ami nem rossz eredmény, tekintve hogy 400 dollárba került az átalakítás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?