Helló turbó! – Nagyot lépett a Fiat 500X

Turbómotorok érkeztek a régi dízelek mellé, háromhengeres a legkisebb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Átfogó frissítésen esett át a Fiat 500X, nem csak az arc, de a tartalom is új, két friss benzinmotorjával most már az összes egységgel teljesíti az új követelményeket.


Időtálló klasszikus forma ide, vagy oda, a Fat 500X-et is elérte az idő, amikor fel kellett varrni a ráncait. Frissült az Urban és a Cross kivitel is, mind új lökhárítókat és felniket kapott, de a legfontosabb újítást a fényszóróknál kell keresni. Elöl LED nappali menetfényes, hátul teljesen diódás lámpákat kapott, ám az első fényszórók helyére kérhetőek teljesen LED-es egységek is a Magneti Marelli jóvoltából, melyek állítólag 20 százalékkal erősebben világítanak, mint a korábbi xenon lámpák.
Hirdetés

Bent az új műszeregységre koncentráltak, a két analóg műszert könnyebben olvasható karakterekkel látták el, a kettő közé pedig pedig 3,5 colos kijelzőt építettek. Új kormányt is kapott Tehcno bőrborítással és a korábbinál jobb kialakítással, mely a gyártó szerint jobb fogási pozíciót nyújt a sofőr számára, és persze a temérdek gomb segítségével kezelhető a műszeregység és a multimédia is. Alapárassá válik a 7 colos érintőkijelzővel kezelhető Uconnect 7" HD Live, mely Android Autót és Apple CarPlayt is kínál hangfelismerés és felolvasás funkció mellett.
A nagy dolgok viszont a géptető alatt történtek, ám a gázolajos kínálat nem változik. A szeptembertől érvényes WLTP károsanyag-kibocsátási normáknak megfelel a 95 lóerős 1,3-as MultiJet, a 120 lóerős 1,6-os Multijet és a 150 lóerős kétliteres is. Belépőmotornak még egy darabig marad a 110 lóerős 1,6-os benzines, de már megérkezett az új 1,0 literes, háromhengeres és turbós, mely 120 lóerőt és 190 Nm nyomatékot teljesít, csak kézi váltóval és elsőkerékhajtással szerelik. Az új erősebbik benzinest viszont csak duplakuplungos automatával, ez 1,3-as 150 lóerős és 270 Nm nyomatékú, melyhez szintén nem lesz összkerékhajtás. Két új alap vezetéstámogató érkezett, a sávtartó mellett mostantól a táblafelismerő és a sebességasszisztens is alapból jár, de már van felárasan vészfékasszisztens is. A Fiat Christopher Lloyd, vagyis Doki bevonásával még egy kis kedvcsináló időutazós videót is készített az új extrák bemutatásához, íme:
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?