Helyettünk vezető alkat – BMW 5 G30

Itthon vezettük az új 5-ös BMW-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elindult az új 5-ös BMW hazai forgalmazása, már volt is szerencsénk vezetni. Könnyebb, látványosabb, továbbá persze sokkal modernebb is elődjénél.


Az 5-ös a márka harmadik legnépszerűbb modellje lett tavaly hazánkban, a G30-as szériával viszont a második helyre pályáznak. Fontos néhány mondatban megemlíteni az előd F10-es szériát, mivel több szempontból is a legsikeresebb 5-ösnek mondható. A 2010-ben érkezett és 2013-ban frissített modellből összesen 2,3 millió darabot adtak el világszerte, és még utolsó hónapjaiban is szépen fogyott, valamint a kategória legjobbjának titulálták külföldi összehasonlító tesztek során is. Nem is csoda, az F10 még ma sem tűnik öregnek, még mindig szép a forma, még mindig elegáns és jól vezethető autó, de ideje volt, hogy érkezzen az utánpótlás. A G30 külsőre és belsőre is egész más, csak sziluettje hasonlít az elődre, mégis még mellette állva is olyan, mintha régi ismerőssel találkoznánk. Semmi idegen, semmi megkérdőjelezhető részlet, pedig hoztak rajta olyat, amit eddig még nem láthattunk BMW-n.
Az első sárvédőről induló él egészen a hátsó kisablakig tart, ahol a BMW védjegynek számító hokiütőként kunkorodik fölfelé, ezzel megkettőzve ezt az ikonná vált formát. Ugyanezzel találkozhatunk lejjebb is, szintén az első sárvédőnél, ahol a kerék mögül kilépő levegőt vezették ki, nem csak látványelem, valóban légterelőként szolgál. Az első fényszórók most először érnek össze a vesékkel az 5-ösön, így már a középső limuzin orra is sokkal hangsúlyosabb. A far optikailag kicsit befelé lejt, a szélesre húzott lámpák alapáron LED-esek, az 5-ös sportos megjelenéséért pedig az egész kabint picit hátrébb tolták. Ezzel a tetővonal hátsó fele a gyáriak szerint már-már kupés, ehhez azért eléggé hunyorítani kell, maradjunk annál, hogy még mindig sportos szedánként mutatkozik.
BMW 5 G30/G31, 2017 - méretek
Hosszúság (mm) Szélesség (mm) Magasság (mm) Tengelytáv (mm) Csomagtér (l)
Limousine 4936 1868 1466 2975 530
Touring 4943 1868 1464-1498 2975  570-1700

Természetesen a nagy dolgok a lemezek alatt találhatók, pontosabban a fényezés alatt, mivel a G30-as 5-ös karosszériáján modelltől függően akár 100 kg-mot is faragtak. Nagyszilárdságú acél, alumínium (például a motorháztető és a csomagtérfedél), valamint némi magnézium felhasználásával érték el a kellő könnyítést. Hogy az új 5-ös is felzárkózzon a 7-es hozta újdonságokhoz, a legmodernebb vezetéstámogató rendszerekkel látták el. Ennek tekintetében az új szedán szlogenje, a „Vezető alkat” némileg értelmet nyer, mivel tulajdonképpen mindent csinál helyettünk. Adaptív tempomat, sávtartó automatika, kormányzás-asszisztens és okos stop-start rendszer is szerepelhet a fedélzeten. Utóbbi a radarok segítségével nem csak az előttünk haladót, de az az előtti autót is képes észrevenni, így ha az éppen elindul, mikor mi a sor végére érünk, nem állítja le a motort. Ezt nem tudtuk kipróbálni, de lesz majd rá alkalom a teszthét alatt.
Hirdetés

Hogy az autópályás vezetést könnyítsék, sávváltó asszisztens is került a kínálatba, igaz, egyelőre csak Németországban működik, de még idén elérhető lesz a hazai forgalmazású autóknál is. A szűk helyre parkolást is megoldja magától, bent ülve gombnyomásra teszi be magát, akár merőlegesen is, de ha túl szűk, kívülről is irányíthatjuk, akár 15 méteren keresztül. Szürreális, bár kicsit bonyolult a helyzet, mivel 2 méteren belül kell állnunk mellette és a kijelzős okoskulcson egy gombot és a megfelelő irányt egyszerre kell nyomva tartanunk. Viszont elsőre működik, és az előtte, vagy mögötte átsétáló embert is észreveszi. Ennél talán érdekesebb az újdonság vezetése, a 30i és 30d modellekhez volt egyelőre szerencsém, kezdjük a benzinessel.
BMW 5 G30 - a bevezető kínálat műszaki adatai
530i 540i M550i xDrive 520d 530d
Emissziós norma Euro6
Hengerek/szelepek száma 4/16 6/24 8/32 4/16 6/24
Hengerűrtartalom [cm3] 1998 2998 4395 1995 2993
Teljesítmény [kW/LE] 186/252 251/340 342/463 140/190 196/265
Nyomaték [Nm (1/perc)] 350 (1450–4800) 450 (1380–5200) 650 (1800–4750) 400 (1750–2500) 620 (2000–2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 6,2 (6,0)* 5,1 (4,8)* 4.0 7,7 (7,6)* 5,7 (5,4)*
Végsebesség [km/h] 250 238 (232)* 250
Vegyes fogyasztás [l/100 km] 5,5 (6,0)* 6,5 (6,9)* 8,9 4,2 (4,5)* 4,5 (5,0)*
CO2-kibocsátás [g/km] 126 (137)* 149 (159)* 204 109 (119)* 118 (132)*
Saját tömeg [kg] 1540 (1595)* 1595 (1660)* 1810 1540 (1620)* 1640 (1695)*
Megengedett össztömeg [kg] 2200 (2270)* 2270 (2340)* 2460 2230 (2325)* 2345 (2385)*

Bár szeretnénk, sajnos a 30i nem hathengeres, csupán négy, csak kétliteres, de 252 lóerős és piszkosul csendes, ahogy az egész autó is. Egészen padlógázig semmi sem hallatszik belőle, de szélzaj és gördülési zaj is csak éppen, mindezt autópályatempónál. Zavarba ejtően csendes, így a csodás hangzású Harman/Kardon hifit maradéktalanul élvezhetjük. A 30i motorhoz csakis 8 fokozatú automataváltó párosítható, de akár xDrive-val is. Fürgén mozdítja az 1540 kilós testet, 340 Nm nyomatéka bőven elég, az erő inkább autópályás tempónál fogy el, és a váltónak is kell hagyni időt, hogy padlógázra visszakapcsoljon, de így is tökéletesen illik az 5-öshoz. A 30d már más világ, ez már hathengeres, nyomatéka bődületes 620 Nm, míg lóerőből csupán 265-öt kapunk. Előbbi adat miatt viszont pont azt tudja, amit várnánk egy 5-östől, hirtelen képes meglódítani. Miután megemelkedik az orra, hajóként próbálja felgyűrni maga előtt az aszfaltot. A dízelhangból sportos, kellemes, bizsergetően izgalmas orgánumot facsartak ki, a végtelenül csöndes utastérben hallani némi motorzajt, de annak is inkább örülni tudunk.
BMW 5 G30,G31 - bevezető árak (Ft)
Limousine Touring
530i 15 209 000 16 103 000
530i xDrive 16 045 000
540i 17 380 000
540i xDrive 18 221 000 19 115 000
M550i xDrive 25 213 000
520d 13 649 000 14 543 000
520d ED 14 465 000
520d xDrive 15 189 000
530d 16 645 000 17 539 000
530d xDrive 17 507 000 18 401 000
530e iPerformance 16 135 000

Összkerékkormányzást és ültetett futóművet nyújt az 5-ös már xDrive hajtáshoz is, de gesztusvezérlést, 10,25 colos érintős középső kijelzőt és 70%-kal nagyobb head-up kijelzőt is kaphatunk benne. Motorpalettája már kezdetben elég széles, benzinesből 30i, hathengeres 40i és V8-as M550i-vel indít, utóbbit csak xDrive hajtással, a többihez viszont kérhető és alapáron nyolcfokozatú automatát kínál. Áruk 15 209 000 forinttól indul, dízelfronton viszont van olcsóbb. A 190 lóerős 20d kezdőára 13 649 000 forint hatfokozatú kéziváltóval, ebből akár 3,9 literes fogyasztású Efficient Dynamics kivitel is elérhető. A 30d 16 645 000-től indul, szintén mindkettőhöz kérhető xDrive hajtás. A 3-as-ban és a 7-esben már próbált iPerformance kivitelű 5-ös 16 135 000-nél indul, kombi 5-ösért pedig alsó hangon 14 543 000 forintot kell leszurkolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:34
    Permalink

    [i]“Minden esetre megint nagy fejcsóválások közepette néztem az új 5-er fotóit, és abszolút nem értem, hogy lehet erre az autóra VÁGYNI.”[/i]
    A buszbérletedre sem vágynak sokan majom! Ebből azért más téged nézni a megállóban, mint ott állni melletted. Ne aggódj, sosem kell majd hasonló autóval járnod.

  • 2017.10.27. at 21:34
    Permalink

    Ha csak az S osztaly lenne ezzel a formatervvel, akkor igen, lenne ujito szandek, de azota az osszes megkapta az egyenruhat, es unalmasabb lett mint az Audik.

  • 2017.10.27. at 21:34
    Permalink

    Már vagy egy hónapja konfigurálható a Magyar BMW weboldalán az 5 ös kíváncsiságból összeraktam egy 530i-t még mikor megjelent a weboldalon ” mindent beletettem kivéve a tetőablakot és pár M-es hülyeséget ami szerintem csak elcsúfítja” . Azt kell mondjam nincs nagyon túlárazva ugyan is 23 millió párszázezerbe állt meg szemben az Audi A 6 2.0 tfsi 26 milliójával igaz ott van quattro de a Merci e 300 25 felett volt . Ami túl van árazva azok a diesel motorok azok tényleg nagy felárral vannak számolva még a 4 hengeresek is … de úgy gondolom ami ehhez az autóhoz illik alapmotor az 30i az ezalatt lévők csak szükség motorok szegényebb piacok számára… Egyébként a BMW lenne az utolsó a 3 német közül amit választanék már ha valaki azzal vádolna , hogy hazabeszélek .

  • 2017.10.27. at 21:34
    Permalink

    Üdv!
    520xd Luxory csomaggal, kanyarkövető leddel, navigációval 21millió Ft. a szombathelyi bmw kereskedőnél.
    Szerintem nagyon durva, bmw-szimpatizánsként mondom, hogy nagyon túl van árazva.

  • 2017.10.27. at 21:34
    Permalink

    A 3 német grácia közül egyedül a Mercedesben látom az újító jelleget, de őszintén szólva a csillagnak nagyot kell szólnia, hogy rá lehessen mondani hogy igen ez tényleg figyelemre méltó, a nem német konkurensekkel szemben, most látom benne hogy az. A BMW-ben és az Audiban nem.

  • 2017.10.27. at 21:34
    Permalink

    Nyilván a vevőkör egy jelentős részére továbbra is számíthatnak, de azt a tetemes felárat amit az F10-ért elkérhettek 2010-ben szerintem nem fogják tudni alkalmazni.
    Akkoriban a V70 annyival kisebb (és olcsóbb) volt, hogy nem voltak egy ligában, az E klassét csak a vak nyugdíjasok (és taxisok) választották helyette, az XF pedig alig ért össze vele felülről (szűk motorpaletta lefelé).

    Nincs semmi baj az új 5errel, csak ott a dögös E klasse, az azonos méretű S/V90, a sportos és végre belépő motorral is kínált XF (mondjuk a Kombi késik) és dízel Q70 (kombi nélkül).

    De ők tudják.

  • 2017.10.27. at 21:34
    Permalink

    Egyet kell, hogy értsek. Míg egyes gyártók kínkeservvel igyekeznek valami igazán vonzó alternatívát ebben a szegmensben bemutatni(pl. Jaguar, Infiniti), addig a BMW – és az Audi is – csak úgy ímmel-ámmal reszelget egy kicsit az előzőn, és azt dobja piacra. No de hát megtehetik ugye, mert elég jól megy nekik a szekér. Minden esetre megint nagy fejcsóválások közepette néztem az új 5-er fotóit, és abszolút nem értem, hogy lehet erre az autóra VÁGYNI. Nagyon nem vagyok becsípődve erre a márkára:)

  • 2017.10.27. at 21:34
    Permalink

    Ez az autó túl ‘ismerős’. Nem logikus egy vagyont kiadni azért hogy szinte ugyanabban az autóban találja magát a tulaj. Túl erős ahhoz a konkurencia…

Vélemény, hozzászólás?