Hét ülés nagy térben – Fiat Dobló teszt
Fiat Dobló Panorama 1.6 Mjet Emotion teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hét ülést és csöppnyi poggyászteret vagy öt ülést és óriási csomagteret egyaránt adhat a Fiat Dobló, melyet legésszerűbb motorjával kaparintottunk próbára.
Tetősínek nélkül is csaknem 185 centiméter magas a Dobló, így sok parkolóházba, mélygarázsba nem fér be. Extrém szélességét tompítja, hogy hátra (alapáron mindkét oldalra) tolóajtókat kapott, így az helytakarékosan, a hátsó sorokhoz jó hozzáférést adva nyílik
A hátfal jelentős része üvegezett, de valójában csak az üveg kétharmadán keresztül lehet hátralátni. A hátfal egészét jelentő ajtó óriási helyigénnyel nyílik. Érdemes 50 000 forintot áldozni a tolatóradarra
Valaha, konkrétan a kilencvenes évek végén a Citroën Berlingo/Peugeot Partner páros megjelenésével egyértelműen az olcsón, nagy tér szlogennel indultak a haszonjármű alapú egyterűek. Ügyesen csatlakozott ehhez a Renault is a Kangooval és végül 2000-ben a Fiat is a Doblóval. Mivel utóbbi érkezett utoljára, utóbbi lépett legkésőbb második generációjába, igaz, ez sem tegnap volt, hanem konkrétan 2009 legvégén.
A tesztre kapott Dobló így már pont egy évesen, órájában közel 17 ezer kilométerrel járt náluk. Kitűnő lehetőség arra, hogy megtudjuk: mit tud egy olaszok által tervezett, török gyártású, haszonjármű alapú gép. Nagyon is sokat, semmivel sem volt több zörgés benne, mint sok vadonatúj autóban, így aki csak származási helye miattt hezitál a Doblót választani, azt meg kell nyugtassuk: a jelek szerint a török gyár is teljesíti a mai elvárásokat!
Nagy tengelytávjával, a kategóriában különlegességnek számító több lengőkaros, független hátsó és hagyományosabb, MacPherson első felfüggesztésével kényelmesen fut a Dobló
Középen leengedhetők, leghátul kibillenthetők az oldalablakok
Üde a színes műszerfal, a kevéssé formázott első ülések kissé közel kerültek egymáshoz, átlagos méretekkel nagyon bő a helykínálat
Ha valaki gyakorta három gyerekkel utazik, az bizony tudja, nincs az a csomagtér, ami ne lenne telíthető. A Doblóé talán kivétel, öt üléssel csupán a raktérrolóig 790 liter áll rendelkezésre, púpozva pedig még több. Ha épp teherhordóra van szükség, a hátsó ülések előrehajtásával 3200 literes síkpadlós tér kreálható. Van arra is mód, hogy csomagok helyett utasból szállítson sokat a Dobló, igaz, a hét üléses utastérnek ára van: egyrészt 180 000 forint, amit a csomagtérből ki-be rakosgatható, ledönthető támlájú, összecsomagolva előrebillenthető, de úgy is meglehetősen nagy helyet foglaló ülésekért fizetni kell, másrészt, hogy utóbbiakat betéve a csomagtér két laptop-táskányira zsugorodik.
Elöl bárki, középen az átlagos utas, leghátul az az alattiak férnek el kényelmesen, a leghátsó sorba jutás némi tornázást is igényel
Előrebillenthetők, de ki nem emelhetők a középső sor ülései
Jól variálható, de hét üléssel minimális méretű a csomagtér. A leghátsó üléseket használaton kívül érdemes otthon hagyni, különben összehajtva is sok helyet foglalnak a csomagtérben
Alapjáraton kissé zajos, ellenben mélyről húz az 1,6 literes Mjet turbódízel. Gyári, 5,2 l/100 km vegyes fogyasztási értéke erősen laboratóriumi körülményeket feltételez, télen, városban 7,5 literes tesztfogyasztást mértünk
Apróbb rekeszből bőven van a Doblóban, a központi zár külön kapcsoló helyett csak a kilincs lenyomásával zárható. Viszonylag pici, de legalább hűthető a kesztyűtartó
Még a szélvédő feletti polccal sem lehet teljes mértékben kihasználni az óriási belmagasságot
Ha a Dobló képességeit nézzük, akkor elsokalltnak tűnik a belépő verzió (még az árat 700 000 forinttal apasztó Fiat Autócsere Programmal – autóleadás nélküli, az 5 évnél idősebb autóval rendelkezőknek járó támogatással) is 3 500 000 forintos ára és még túlzottabb az ötüléses 1.6 Mjet Emotion kivitelért fizetendő 5,2 millió forint. A legtöbb vásárlónak bizony az Emotion 4 légzsákját, visszagurulásgátlós ESP-jét, kormányról vezérelhető CD-rádióját, automata légkondicionálóját, elektromos ablakit és tükreit, távirányítós központi zárját számba véve is drágának tűnik. Annak a szűk rétegnek azonban, aki hétvégén családját, hét közben pedig a méretes, 3,2 köbméteres raktérbe beférő, nem túl nehéz portékáját (például ruhákat, cipőket vagy akár kisebb bútorokat fuvarozna, a Dobló komfortos, élvezetes vezethetőségével bizony megérheti. Ugyanis kormánya közvetlen és eltalált rásegítésű, futóműve pedig mind csillapításával, mind stabilitásával kategóriája etalonja.
A belseje elég győzikésre sikerült! Az 5 millió pedig elég túlzás ezért az autóért.