Hibrid 1500 lóerővel jön a következő Bugatti

Volt egyszer egy Veyron, nesze neked, Venom

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Állítólag 1500 lóerős teljesítményt ad majd a Bugatti Veyron utódja, s persze hibrid lesz. A benzinmotorka azért marad holmi 16 hengeres.


Nem járja, hogy a Hennessey Venom GT bitorolja a világ leggyorsabb autója címet - legalábbis a trónfosztott Bugattinál így gondolkodhatnak. És a belsős forrásra hivatkozó AutoGuide szerint 1500 lóerős hibrid utódját építik a Veyronnak, ami a jövő év elején debütálhat.
Hirdetés

Az új sebességrekordra törő új Bugatti benzinmotorja marad az elég szépen bevált 16 hengeres, na de az 1500 lóerő valahogy majd úgy jöhet össze, hogy elektromos segítséggel divatosan hibrid lesz a drága. Mint a McLaren P1, a Porsche 918 és a LaFerrari is. Különben már a Nordschleifén a tavasz folyamán feltűnően halkan körözgető prototípus is arra engedett következtetni, hogy kénytelen-kelletlen behibridül a VW-tulajdonú Bugatti.
Nem kérdés, hogy több mint 270 mérföldes, 435 km/órás sebességet szeretnének elérni a Veyron-leszármazottal. Közben meg mondjuk nem tudják eladni a maradék néhány (20 db) limitáltnál is limitáltabb szériás Veyront, de mindegy.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?