Hibrid 322 kilométer/órával

Négy villanymotor hajtja az újjászülető Bristol GT-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két éve új tulajdonosa lett az egykor híres Bristol brit sportautó-márkának. A brit-svájci Kamkorp Autokraft életjelet adott magáról, sőt azt ígéri, hogy júliusban bemutatja hibrid szupersportkocsiját.


A Bentley Continental méretű Bristol GT-t a 2009-ben bemutatott Giugiaro Namir Concept erőforrása hajtja majd. Négy elektromos motor, lítium-ion akkumulátorcsomag és középre elhelyezett 814 köbcentis bolygódugattyús motor gondoskodik a jármű szerénytelen mozgatásáról. A belső égésű egység hatótáv-növelőként működik. A Bristol GT Hybrid rendszerteljesítménye 270 kilowatt, azaz 362 lóerő.
Hirdetés

A gyártó szerint az utcai versenyautó 322 kilométer/órás csúcssebességre képes, miközben átlagfogyasztását 2,5 liter/100 kilométerre saccolják. Nagy sebességnél és kanyarokban a kocsi úton tartásáért saját fejlesztésű, úgynevezett digitális differenciál felel. Kamal Siddiqi cégtulajdonos várakozásai szerint évente néhány száz autót gyártanak majd, amelyek ára 200 ezer font alatt marad, azaz nem lesz drágább 71 millió forintnál. Megnyugtató.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?