Hibrid Honda CR-V, egyenesen a Need For Speedből!

Az IndyCarból ismert motorral, 800 lóerővel és bazári külsővel épített versenyautót a Honda a CR-V-b

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha a Honda háza táján sportos modelleket keresünk, szinte mindenkinek a Type-R jut az eszébe. Ám ezúttal a CR-V-ből varázsoltak egy olyan autót, amire még a Need For Speed széria rajongói is elégedetten csettinthetnek.

Nehéz lenne bármi szokványosat találni azon a Honda CR-V-n, amit a japánok a napokban mutattak be. Az utcai CR-V-t összeházasították a pályára szabott IndyCar autóval - legalábbis részben. Az alap erőforrást lecserélték az amerikai versenysorozatból jól ismert 2.2 literes ikerturbós V6-os motorra, csak épp hibridként 800 lóerővel, ehhez pedig még a 6 sebességes, XTRAC szekvenciális váltót is hozzácsapták, ugyancsak a versenyautóból. A hátsó felfüggesztés szintén az amerikai sorozatból származik, pontosabban a Dallarra IR-18-as modellből, míg az első felfüggesztés az Acura NSX GT-3-as versenyautóból került a CR-V alá, hozzá pedig a Brembo fékek is. A karosszéria viszont tényleg egy CR-V, legalábbis nagyjából. Az alsó traktusa ugyanis a kasztninak egyedileg készült kifejezetten ehhez a projekthez. Nem meglepő, hiszen az alap CR-V-n nem sok karbon hűtőnyílást és kerékszélesítést látni, az óriási hátsó szárny pedig az alapból is elképesztő megjelenésre rátesz még egy lapáttal. A Honda viszonyt a fényezéssel tette igazán különlegessé és megnyerővé az autót, ugyanis a japán tuning kultúra minden kétséget kizáróan visszaköszön rajta és az embernek könnyedén lehet egy kis NFS utóérzete is. Talán mondani sem kell, hogy a Honda mindössze egyetlen darabot készített az IndyCar "beast" CR-V-ből és a japánok azt is leszögezték, hogy nincs terveben egy CR-V Type R elkészítése, azt meghagyják a Civic privilégiumának.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?