Hibrid lehet a következő Bugatti Veyron

Küzd a kilókkal a Bugatti

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az a pletyka járja, hogy hibrid szupersportautón dolgozik a Bugatti. A következő Veyront alapos fogyókúrára is elküldik.


Jens Schulenburg vezető motorfejlesztőre hivatkozva a brit Auto Express magazin olyan pletykát indított útnak, mely szerint hibrid lehet a következő Bugatti Veyron. Könnyebbé és gyorsabbá is építik, valamint vélhetően megtartják a nevét. Előbb még - 2014 tájékán - piacra léphet a több mint 1000 lóerős négyajtós Galibier limuzin, aztán jön el az új Veyron ideje a létező legfrissebb technológiákat és anyagokat felhasználva - például szénszálas felniket bevetve. Utóbbi egyértelműen a tömeg-, s így a fogyasztás-csökkentésről szól - a Bugatti agytrösztjeinek valahogy meg kell oldaniuk, hogy az egyelőre ismeretlen elektromos hajtás pluszsúlya ne lassítsa le (jelenleg 2 tonnát nyomó) rakétájukat. Arra persze akár mérget is vehetünk, hogy a majdani Veyron ütősebb lesz a mostani 1200 lóerősnél, amelynek végsebessége keménytetős Super Sportként 431, Vitesse roadsterként 410 km/h.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?