Hibridekkel támogatja a sportolókat a Toyota

Újabb 13 hazai sportoló kapott Toyota hibridet a Tokiói Olimpiára készüléshez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A környezetet az átlagnál jóval kevésbé terhelő hibrid személyautók terén piacvezető Toyota az olimpiai és paralimpiai játékok világszintű mobilitási partnereként és a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatójaként segíti a magyar sportolókat.

Toyota C-HR Hybrid modellt kapott tavaly 15, majd nemrégiben újabb 13 hazai sportoló, akik a Tokiói Olimpiára készülnek. Ez persze nem meglepő azok után, hogy a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert és a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív Toyota 2016-ban nyolc évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal (NPB), 2017-ben pedig a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) platina fokozatú támogatója lett; járművekkel, mobilitási szolgáltatásokkal és megoldásokkal segítve az ötkarikás mozgalmat. Ennek az együttműködésnek a jegyében olyan globális kezdeményezések is születtek az elmúlt években, mint az olimpia és a paralimpia szellemisége előtt tisztelgő, egyben a mindennapi sportra ösztönző, korlátaink legyőzésére inspiráló ’Vágj bele a lehetetlenbe’ elnevezésű kampány, melynek filmje alább látható. A magyar sportolók és a remélt tokiói hazai eredmények szempontjából ugyanakkor még fontosabb az a nem mindennapi támogatás, amelynek keretén belül felkészülésüket segítendő, tavaly május óta 15, idén májustól pedig újabb 13, azaz összesen 28 magyar olimpiai kerettag sportoló kapott használatra egy-egy környezetbarát hibrid Toyota C-HR-t a 2020-as Tokiói Olimpia végéig.

A támogatói programba az alábbi 13 új sportoló került be, jogot szerezve ezzel a hibrid Toyota C-HR használatára:

  1. Bicsák Bence, triatlon
  2. Bodonyi Dóra kajak-kenu
  3. Csernoviczki Éva, judo
  4. Gyapjas Balázs, vitorlázás
  5. Kovács Sarolta, öttusa
  6. Kozák Luca, atlétika
  7. Krausz Gergely, tollaslabda
  8. Lőrincz Tamás, birkózás
  9. Magát Krisztina, súlyemelés
  10. Major Veronika, sportlövészet
  11. Mohamed Aida, vívás
  12. Tadissi Yves Martial, karate
  13. Vecsernyés Dávid, torna


„A MOB célja, hogy közvetlen módon illetve partnerei révén minél szélesebb körű támogatást nyújtson az ötkarikás játékokra készülő hazai sportolóknak. Platina fokozatú partnerünk, a Toyota támogatása már eddig is 15 ígéretes olimpiai kerettag sportoló tokiói felkészülését segítette a környezetbarát mobilitás biztosításával, nagy öröm számunkra, hogy a program újabb 13 sportolóval való kibővítése révén ez a szám 28-ra nő. Bízunk benne, hogy a sportolóink rendelkezésére bocsátott autók egyszerre jelentenek komoly segítséget az edzésekkel és versenyekkel kapcsolatos mobilitási kihívások megoldásában, és szolgálnak motivációul a tokiói kvalifikációhoz és az ottani minél jobb eredmények eléréséhez, amelyek okán egy egész ország lehet majd büszke rájuk.” – fogalmaz dr. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke.
Hirdetés
„Az olimpikonok ember feletti teljesítménye milliók számára szolgál inspirációul világszerte és hazánkban, hogy hagyják maguk mögött a lehetetlent, és tegyenek meg mindent álmaik eléréséért, függetlenül attól, milyen körülmények között élnek és készülnek fel. Atlétáink minden eredménye számunkra is győzelmet jelent: végtelenül lelkesít bennünket, ahogy fáradhatatlanul küzdenek, hogy valamennyi akadályt legyőzve valóra váltsák azt, ami elképzelhetetlennek tűnik. Ezért is vagyunk hihetetlenül büszkék arra, hogy a NOB világszintű mobilitási partnere, és a MOB platina fokozatú támogatója lehetünk, és immáron összesen 28 hazai olimpikon reménység felkészülését támogatjuk a környezetbarát hibrid C-HR modellek rendelkezésre bocsátásával. A magyar olimpikonok számos lelkesítő történettel gazdagítottak bennünket az elmúlt évtizedekben – elég, ha csak a legutóbbi váratlan téli olimpiai sikerekre gondolunk – bízunk benne, hogy a most támogatott sportolóknak lehetőségük lesz hasonlóakkal szolgálni Tokióban, a Toyota hazájában.”- teszi hozzá László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi divíziójának igazgatója.
Az 13 új hibrid Toyota C-HR átadására május végén került sor, az ünnepélyes átadó keretében ugyanakkor a már eddig támogatott 15 sportoló is új autót vehetett át, valamennyi autóra ugyanis ugyanaz az egységes matricázás került, amely a magyar olimpiai csapat tokiói felkészülését szolgálja.
A Tokiói Olimpia egyébiránt ezen felül is különleges esemény lesz a Toyota számára. A vállalat ugyanis számos elképesztő újdonsággal készül az eseményre. A szurkolók helyszínek közötti közlekedését 100 vadonatúj, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó, abszolút zöld, hidrogén üzemanyagcellás busszal támogatja a Toyota, míg a lelátókon való tájékozódást Toyota robotok segítik majd. Szóba került emellett az is, hogy az olimpiai lángot a Toyota repülő autójának prototípusáról gyújtják majd meg, ez azonban még csak terv.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?