Hibridként, letisztult formákkal érkezett az új Honda Jazz!

Kisimult dizájn, egyterűs fazon és a jól ismert praktikum. Itt az új Honda Jazz!

Hibrid hajtással és csinos megjelenéssel, akár crossoveres, divatos külsővel is megjelent az új Honda Jazz, azzal a praktikummal, amit mindig is szerettünk benne.


Új dizájnfilozófiát mozgósítottak a Honda tervezői, amikor a Jazzt rajzolták. A Yoo no bi lényege, hogy az egyszerű hétköznapi tárgyakban is lássuk meg a szépséget, a Honda Jazz pedig a tökéletes mindennapi, városi, de akár családi autó szerepét töltheti be továbbra is, a dizájn pedig azonnal szerethető. A kedves, letisztult vonások hasonló sziluettet adnak, mint az elődmodellek, megmaradt az egyterűs fazon, rövid az orr rész és az A-oszlopot is kettéosztották, ez továbbra is a remek térérzet és a jó kilátás záloga, melynek főként a vezető örülhet.
Csinos megoldásként a motorháztető a hűtőmaszk szerves részeként folytatódik a két lámpa között, melyek ledes technológiát is használnak. Optikailag növeli a felniket annak kéttónusú fényezése és a lemezfelnikre is kerülő csinos dísztárcsa, melyek alufelniknek mutatják a Jazz keréktárcsáit. Az oldalpanelek letisztultsága egészen más, mint amit eddig láttunk a Hondától, ahogy a hátsó lámpák egybeolvadása is a C-oszloppal. Különleges újdonság a Jazz Crosstar, mely a picit emelt hasmagasság mellé crossoveres jellemzőket mutat, kerékíveit és lökhárítóit nyers műanyaggal burkolták és tetősíneket is kap. A barátságos dizájn bent is folytatódik, ám messze nem idegen az utastér, találunk ismerős formákat. Érdekesség, hogy mindenképp 9 colos érintőképernyős multimédiát és 7 colos digitális műszeregységet kap a műszerfal.
Hirdetés

Az utastér praktikumában a Jazz mindig is az élen járt, az új modell sík padlólemeze pedig továbbra is lehetővé teszi a különleges hátsó üléssor beépítését. Teljesen síkba dönthető, vagy ülőlapjait teljesen függőlegesbe emelve hatalmas raktér alakítható ki a hátsó padból. Gondosan ügyeltek az ergonómiára és az anyaghasználatra, az üléskárpitok egy része vízlepergetős, az ülések tömése puha és kényelmes, de

az is fontos szempont volt, hogy a középső és az ajtó könyöklője egy magasságba kerüljön.

Egyelőre nem közölt részletes információkat a gyártó a motorkínálatot illetően, de azt azért megemlítik, hogy hibrid hajtásrendszert kapott a Jazz, utóbbi fő egységeinek kompakt méretei miatt nem foglal sok helyet az utastérből, így a praktikum szemmel láthatóan egy hangyányit sem csorbult az elődökhöz képest.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.01.24. at 20:09
    Permalink

    Tyű, azt a karosszériában domborításként folytatódó A-oszlopot még emészteni kell. Ha a sajtófotón nem sikerült a két ívet összetolni, akkor a valóságban vajon milyen lesz? Vagy az szánt szándékkal lehet ilyen nyomi? Mindenesetre tetszik, de szigorúan csak a normál verzió, a crossover az tényleg úgy néz ki, mint egy rossz Seat vagy Opel.

  • 2020.01.24. at 21:51
    Permalink

    Nem tudom, hogy ez miért “csinos forma”? Szerintem nem lett szebb, mint az elődök…. sőt. De biztos van akinek tetszik majd. Magyarországon szerintem jelentéktelen modell a Jazz, sokat nem adnak el belőle. Volt egy idő, amikor divatos volt, de annak kb. 10 éve.

Vélemény, hozzászólás?