Hidrogénes Hyundai-ok állnak szolgálatba Londonban

A világ első széria hidrogénes kocsija Londonba tart

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Emissziómentes hidrogénüzemű autók állnak szolgálatba hamarosan Londonban.


A világ első szériagyártású üzemanyagcellás autójából, a Hyundai ix35 FC szabadidő-autóból egy londoni hidrogénes projekt keretében öt közlekedik majd a brit fővárosban. A brit kormányzat azon dolgozik, hogy egy hidrogénes közlekedési hálózatot hozzanak létre London vonzáskörzetében és Délkelet-Angliában. A járművek használatát vizsgálják a mindennapi gyakorlatban, a töltés gyakoriságát, a töltőpontok sűrűségének szükségességét. Az ix35-tel (Tucson) egy gyártósoron a koreai Ulsanban készülő hidrogénes ix35-ből ezer darabot gyártanak 2015-ig, az autókat világszerte hasonló projektekben használják magán és céges ügyfelek. Az autók többsége Európába kerül, ahol ezek segítik majd felpörgetni a megújuló energiát hasznosító közlekedést. A londoni városvezetés igen nyitott az alternatív autók irányában, tervei szerint London lenne a világ hidrogénautós fővárosa. Jelenleg két helyen lehet hidrogént tankolni, de 2015-ig további három töltőállomást telepítenek Londonban. Az elképzelések szerint akkorra megtízszereződik, ötvenre nő az üzemanyagcellás járművek (autók, buszok, robogók) száma. A kormányzat eddig ötvenmillió fontot költött a projektre, 2011-től öt üzemanyagcellás busz is szállítja az utasokat, ezekhez idén további három csatlakozik, de a klasszikus fekete taxiból is lesz hidrogénes.
Hirdetés

Az üzemanyagcellás ix35 FC használója nem szenved semmiben hiányt a csak belsőégésű változatot hajtóval szemben, a kocsija nulláról 100 kilométer/órás sebességre 12,5 másodperc alatt gyorsul fel, közel hatszáz kilométeres a hatótávja, végsebessége eléri a 160 kilométer/órát, a kipufogóból pedig csak víz távozik. Tankolása nem nagy mutatvány és nem tart órákig, a hidrogénes kútnál két-három percet vesz igénybe. A koreaiak már 15 éve fejlesztik a technológiát, ennek eredménye, hogy elsőként vezetik be szériában az autót. Ehhez természetesen kellett a hidrogénes töltőhálózat elterjedése is. Elektromos autót például már 1300 helyen lehet tölteni a brit metropoliszban.
Európában London nem az első olyan város, ahol üzembe állnak a hidrogénes Hyundai-ok. Az első 17 ilyen autó Skandináviába került, egy részük a koppenhágai városi tanácsnál, a fennmaradó példányok pedig a svédországi Skåne városában futnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 01:05
    Permalink

    Te egyetlenegy dologra lennél képes megtanítani mást, hogy hogyan kell olyan dologba belekotyogni amihez halvány lövésed sincs. Az lenne jó, ha legalább azt felfognád, hogy ilyen viszont értelmes embert egyáltalán nem érdekel. Persze még ezt sem érted. 😛
    Nagyon viccesek a hivatkozásaid. Az egyből lejön, hogy fogalmad sincs miről szólnak ezek, de miért csak ezt a hármat mutattad? Az elmúlt 50 évből nem három, hanem több ezer ilyen hírt lehetne mutatni, és akik olyan szinten állnak mint Te, mindet be is nyelték mint kacsa a nokedlit, csak az egyáltalán nem tűnik fel nektek, hogy szinte ugyanaz a szemét jelenik meg minden áldott évben és az sem, hogy ezeknek soha nincs eredményük. Persze ezt nem rosszallásképpen mondom, hiszen aki nem érti hogy mi van leírva és az egyetlen “érve” az, hogy lám-lám akik biztostutiranagyonértenek hozzá azok meg mennyire dógoznak rajta már 50 éve és ennek ellenére egyetlenegy hidrogén-üzemanyagcellás személyautót sem lehet megvenni 50 évnyi megfeszített munka után sem és ez neki teljesen rendben levő dolognak tűnik LOL! :), arra egyszerűen nem lehet haragudni, az ugyanis egy teljesen másik kategória. 😉

    Kifejezetten NEM neked írom, mert tudom, hogy egy hangot sem értesz az egészből, de neked csak úgy sormintának 😉 – aki meg túljutott az általános iskolai tanulmányain, annak ad abszurdum elolvasásra is – én is mutatok valamit. 🙂

    [url]http://www.fuelcellforum.com/reports/E21.pdf[/url]

    [url]http://www.fuelcellforum.com/reports/E17.pdf[/url]

    [url]http://www.thenewatlantis.com/publications/the-hydrogen-hoax[/url]

    Az első kettőt az európai üzemanyagcella fórum alapítója írta, a harmadikat meg egy űrhajózási mérnök. Biztos “hülyék” ők is ;), hiszen ahelyett, hogy megkérdezték volna a hatalmas nick-et LOL! 🙂 hogy mi az ábra az ügyben, voltak olyan konokok és inkább a fizikai törvények tulajdonságaiból levezették és bebizonyították ennek az elmebetegségnek az abszurditását.
    De ez egy pillanatig se zavarjon meg téged, neked nem kell ilyen fölösleges dolgokkal mint a fizikai törvények foglalkoznod, te nyugodtan várjál továbbra is a hidrogénes autóidra. 😛

  • 2017.10.30. at 01:05
    Permalink

    Szerénytelen véleményem szerint korai lenne, most arról vitatkozni, hogy az üzemanyag cellás vagy az elektromos autók lesznek-e a nyertesek. Egyenlőre még nagyon sok kérdést kell megoldani mindkettőnél. Majd, ha 5-6 milláért lehet belőlük középkategóriás verdát kapni, akkor széles néprétegek szavazata fog dönteni, illetve lesz ilyen, és lesz olyan is.
    Lehet, hogy az akkumulátorok helyett a nanocsöves szuper kondenzátorok lesznek a befutók?
    Egy érdekes Sanghaji troli, amelyik a megállóban 20-30 sec alatt tölti fel a kondenzátorait: http://nol.hu/tud-tech/20110908-masodpercek_alatt_feltoltodik?ref=sso

  • 2017.10.30. at 01:05
    Permalink

    Remélem nem 🙂 Már sokszor megfogadtam, hogy nem szólok hozzá, mert étnyleg nem érdemes, de nehéz megállni. De ha tényleg okosabbnak érzi magát, mint a világ vezető autógyárainak mérnökei, és előrelátóbb, mint a befektetőik, akkor nem érdemes hozzászólni, és nem is fogok többet. Tudom én, hogy vannak hazánkban olyan emberek, akik űrrepülőket terveznek a NASA-nak ……. és minden héten megmutatják a doktor úrnak 🙂 🙂

  • 2017.10.30. at 01:05
    Permalink

    Én nem sértegetni szeretnélek, még csak tanítani sem (bár szükséges lenne). Abban sem hiszek, hogy le lehet venni rólad a szemellenzőt, ami jelentősen beszűkítette a látásmódod, gondolkodásod. Tudjuk, hogy neked csak a villanyautó az autó, ami megy 200 km-t (már amelyik tud ennyit), majd töltheted 8 órán át.
    Valószínűleg te olyan okos vagy, hogy hozzád képest a Hyundai, a Toyota, a Mercedes, a BMW, a Daimler, a Ford és a Nissan mérnökei, befektetői mind hüyék. A Tesla vezetője persze leszólja ezeket a fejlesztéseket, hiszen jellemzően nagyobb hatótávolságúak és pár perc alatt megtankolhatóa ezek az autók, (mondjuk az ő székéből mást nem tehet).
    Nem ártana előbb egy kicsit tájékozódni a témában, és akkor – a te szavaiddal élve – nem csinálnál folyamatosan komplett hülyét magadból. Az alábbiak figyelmes elolvasását ajánlom:
    [url]http://www.alternativenergia.hu/johetnek-a-megfizetheto-uzemanyagcellas-autok/60689[/url]
    [url]http://www.alternativenergia.hu/500-kilometert-iger-a-toyota-hidrogenes-autoja/61603[/url]
    [url]http://www.alternativenergia.hu/technologiai-fejlesztesi-egyuttmukodest-kotott-a-toyota-es-a-bmw/57550[/url]

  • 2017.10.30. at 01:05
    Permalink

    Komolyan fordulok le a székről a röhögéstől amint hozzászólsz bármihez is. Ritka az ilyen lény aki ennyire tökéletesen be van oltva tudás meg gondolkodás ellen. 🙂
    Lassan 50 éve hülyítik az népeket a hidrogénes baromsággal és minden áldott évben újabb és újabb agymosottak kezdenek sikítva tapsikolni ennek a szándékos félrevezetésnek. Persze beetetni ilyen marhasággal csak olyanokat lehet, akik a fizikai törvényeket is a bíróságon keresik LOL 🙂 ezért aztán arcizom rándulás nélkül képesek a leghajmeresztőbb dolgokat is azonnal bekajálni. Ennek egyik nagyon szép, kövér példánya a hidrogénhajtás személygépjárművekben.
    Istenem, hogy hány tucatszor írtam ezt már le és hányszor fogom még? LOL! 🙂

  • 2017.10.30. at 01:05
    Permalink

    VAlóban tankolni kell, de elég nyilvánvaló, hogy az üzemanyag mindig pénzbe fog kerülni, és hosszabb távon egyik sem lesz sokkal olcsóbb, mint a másik. Előbb-utóbb a villanyautóknál is megtalálják a módját a “pénzbeszedésnek”.
    A lényeg a benzin és a dízel kiváltása lenne néhány évtized múlva.

  • 2017.10.30. at 01:05
    Permalink

    Üröm az örömben, hogy a hidrogént tankolni kell, mert a kormányok nem szeretnének lemondani a jövedéki adóról.
    Pedig létezik pl. Németországban olyan mini-tengeralattjáró (Discovery mutatta), ami maga állítja elő a hidrogént, nagyon minimális energia bevitellel. Említették, hogy ez a motor kényelmesen elfér egy szgk-ban is.
    Csak hát ugye, az adóbevétel az nagy úr!

  • 2017.10.30. at 01:05
    Permalink

    Ez nagyon szimpatikusnak tűnik. A villanyautók legnagyobb hátrányai, mint a kis hatótávolság, és a hosszú tankolási idő itt nem jelentkeznek. 600 km-t megy és 2-3 perc a tankolás, ez nagyon jól hangzik. És az egészet berakták egy jó ki IX35-be, ez is jó ötlet, mert a villanyautók a Tesla kivételével valahogy mindig rondára sikerednek. Persze még itt is sok idő kell a technológia fejlesztéshez, és az infrastruktúra kialakításához. És a fő kérdés, hogy gazdaságossá tehető-e mind a vásárlók, mind a gyártók részére?

Vélemény, hozzászólás?