Hitler, Mercedes, gázolás

Egy modern Mercedes megölte volna az ifjú Hitlert

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Igazán kreatív kis mozit készített pár német diák, a téma a technológia és a lélek randevúja. A Mercedes persze sietett leszögezni, hogy semmi köze a filmhez.

Az alábbi videó természetesen nem hivatalos Mercedes-reklámfilm, annál durvább, hogy ilyet bevállalhasson egy autógyártó. Az ellenben igen ötletes, millió gondolatot ébresztő és az érzelmek felkorbácsolására is fokozottan alkalmas kis mozi három német diák munkája. A téma a technológia, az intelligens gép és a lélek találkozása, hogy vajon miért is ne gondolkodhatna és dönthetne a gázolás mellett például egy balesetmegelőző, automatán vészfékező rendszerrel szerelt szupermodern kocsi - mint mondjuk a Mercedes (C-osztály). Amennyiben - sofőr nélkül - az ifjú Hitlert látja maga előtt egy osztrák faluban, még jóval azelőtt, hogy a felnőtt Adolf milliókat küldene a halálba. Kemény. És utópisztikusan tudományos-fantasztikus, hogy a jármű felismeri az embert és jövőbeli szerepét, majd a lassítás helyett a gyorsítást választja...
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 23:42
    Permalink

    Én ezt a sztorit vicc formájában ismerem, hogy még a 20as években a fiúk labdáznak az úton, mire jön egy száguldó kocsi, ami elüti az egyik gyereket. Megáll, megnézi a gyereket, akinek kutya baja, csak a lábát fájlalja. Megkérdezi tőle a biztonság kedvéért, hogy jól van-e, segíthet-e valamiben, egyáltalán hogy hívják, mert hazaviszi nagyon szívesen, hogy jóvá tegye az előbbit. Erre a gyerek felel, hogy jól van, maradna még a barátaival, amúgy Adolf Hitlernek hívják. Itt vége a viccnek, mert mindenkinek leesik, hogy ez a csattanó. Ügyes kis zsidó trükk, hogy így manipulálják az embereket arra, hogy egyesek életét feleslegesnek titulálják ( nem ismerős ez valahonnan ??!… ); kiváló szó az előttem leírt kettő mérce, mert pontosan ez folyik lassan 70 éve, a kollektív bűntudatkeltés… Az, hogy akár a bolsevikok, akár a zsidók mit-miket tettek a történelem során, arról persze jótékonyan hallgat mindenki. Illetve az utóbbi 20-30 év az USA-ról is megérne egy misét…

  • 2017.10.29. at 23:42
    Permalink

    Undorító ez a Hitlerezés, …”még jóval azelőtt, hogy a felnőtt Adolf milliókat küldene a halálba” . Tisztelt szerkesztők! Sztálin (a volt postavonat rabló – ez ám az igazi nép vezér), hány 100M-val küldött többet a halálba? Róla még sincs soha egy film, egy tanulmány, egy autó (zil, ural, csajka.. ami elütné, még képzeletben sem) Már az is furcsa, hogy egy “német” csinál ilyen filmet a németekről… Hát ott (is) aztán van saját német fajra, gyűlöletre trenírozó oktatás-, és médiapolitika (ez ismerős nálunk is…).

  • 2017.10.29. at 23:42
    Permalink

    Kedves zsanga!

    Köszönöm, azt hiszem megértettem. Úgy gondolom, hogy elbeszélünk egymás mellett, mert nem azonos erkölcsi alapon vizsgáljuk a témát. Nem baj, ez a fórum valóban nem is komoly témák megtárgyalására való. Valószínűleg nekem vannak túlzottan magas elvárásaim.
    További jó mulatást kívánok!

    Üdvözlettel, Ati80

  • 2017.10.29. at 23:42
    Permalink

    Kedves Fórumtársak!
    Ugyan már miért kell itt bárkit is le “betegállatozni”? Felháborodni persze lehet, és véleményt mondani, pont arra van a fórum! 🙂
    Nem tudható pontosan, de ha tizes éveik 2. felében járó diákok csinálták a filmet, na azoknak – nációtól függetelnül – aztán biztos az jut eszükbe, hogy ezzel gyerekek szándékos elütésére hívnak fel. Egyébként halkan jegyzem, meg: a két-kislányos jelent éppen arról szól, hogy a technika megvédi a gyerekeket (illetve az auótban ülőt, mert elvileg hasonlóan reagálna egy teherautó platóról leszálló hordó esetén is, vagy éles kanyarban hirtelen mgjelenő akadálynál). Az már “csak” egy jó (?; kinek az kinek nem) ötlet, hogy épp a nevezett történelmi személyt csapja el. Miért gyerekkorában? Mert pont így “üt”: amikor még tiszta a lap, és bármi lehetett volna belőle Persze, mi már tudjuk, hogy mi lett (jellegzetes-bajuszkás, egyenruhásként már nem keveseket halálba küldött).
    Egyébként a film képi és hangi világa nekem pl. tetszett még ha az egész kicsit (?) tényleg hatás vadász is (4/5). 🙂

    Egyébként, ha már beteg állatok, akkor nekem az egész film/téma kapcsán igen is tényleg az jut eszembe, hogy a technika mikor jut el (végre ?) arra szintre, hogy pl. ittasan ne vezethess autót (beülsz és nem indul), nem belátható kanyarban ne előzhess (sávtartás, sebesség korlát), fáradtság esetén sebességcsökkentés, leállás (szem nem fókuszál a szélvédőre, fej megbicsaklásai), stb.? Mert ilyen dolgokkal tényleg ártatlan, vétlen tízezrek maradhatnának, vagy csak nem válnának egy életre nyomorékká az utakon – elég csak az utóbbi idők médiáig eljutó, magyarországi közúti baleseteit felidézni. Persze ez csak a technikai oldal, de felvetődik a kérdés: mikor jutunk el mi emberek odáig, hogy ezt el tudjuk, el akarjuk fogadni, lemondva a szabad akarat, akarom mandani az egyéni vezetés örömének egy részéről? Na, szerintem ezen érdemes elgondolkodni, nem pedig a múlt ezen már fényesre szopogatott csontjait tovább csócsálgatni, legalább is nem itt, egy autós portálon. Óvatosan említem csak meg: a cikk írója is erre hívott fel (legalább is az én értelmezésem szerint).

    Zsanga
    erősen konzervatív beállítottságú, 3 gyermekes apa

  • 2017.10.29. at 23:42
    Permalink

    Tisztelt egy_normális_ember!

    (Ne haragudjon, hogy nem tudom nevén szólítani, de a nickből nem derül ki)

    Nekem a reklámfilm alapkoncepciójával kapcsolatban vannak komoly aggályaim. Miféle beteg állatnak jut eszébe ilyen gondolattársítás, hogy ha egy gyereket szándékosan elütnek, a nézőnek arra kell asszociálnia, hogy ez egy intelligens cselekedet volt. Egész egyszerűen izzadtságszagú az a mód, ahogyan Hitlert belerángatják ebbe az idióta képzavarba. Annyi egyéb módja is lehetett volna az intelligens autó kifejezésének. De ha már mindenképp kell Hitler, mert akkor “üt ” igazán, akkor miért nem annak felnőtt korában játszódik a történet? Miféle gyáva ember az, aki egy gyereken éli ki ilyen ösztöneit? Ez olcsó hatásvadászat!

    Ami a zsidóság megítélését illeti a történelemben, annak boncolgatása valóban messzire mutat. Ma csak annyit látunk, hogy a mai napig elhunyt hozzátartozóikon keresnek a dörzsöltebbek, ami számomra szintén elfogadhatatlan és gyomorforgató. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon a saját vezetőik küldték őket halálba, mert evvel megúszhatták a saját elhurcolásukat. Erről bővebben Randolph L. Braham A magyar holocaust (Bp. 1988) című művében olvashatunk. Gerincesség, ugye? Szóval, amit Ön “öröklött bűnösségként” definiál, abban a zsidóknak is lenne mit behozniuk. Ők is elkezdhetnék feldolgozni történelmüket, és ha korábbra nem is hajlandóak, csak a XX. századra koncentrálnak, akkor is kezdhetnék mondjuk Kun Bélával, Szamuely Tiborral, Rákosi Mátyással, Péter Gáborral és a többi megszámlálhatatlan zsidó gazemberrel, akik közvetve, vagy közvetlenül tízezreket gyilkoltak meg, és milliók életét tették tönkre hazánkban! Ők mikor kérnek bocsánatot a magyar néptől? Ugye, erre nem nagyon láttunk eddig hajlandóságot. Helyette kapjuk folyamatosan a mocskolódást, meg a gyalázkodást, hogy mi bűnös nép vagyunk. Ebből pedig kezd mocskos mód elegünk lenni! Nos, úgy fest, hogy a németeket évtizedek alatt ugyan meg tudták törni, de attól tartok, hogy ez a reklámfilm sem valódi német „alkotás”, ahogy egyik zsidó provokációt sem lehet azonosítani az adott gazdaország többségi álláspontjával. Még egyszer hangsúlyozom, egy valódi német nem csinál ilyen reklámfilmet, mert szíve mélyén büszke németségére, talán még vissza is sír ma egy olyan vezetőt, mint Hitler volt, hiszen kimondva, kimondatlanul, náluk is egyre nagyobb az etnikai feszültség az ott élő nagyszámú török és kurd egyelőre még „kisebbség” miatt.

    Ha Ön valóban konzervatív gondolkodású, akkor nagyon csodálkozom a hozzáállásán. Senki nem mondta, hogy Hitlert szeretni kell! Ha viszont valaki már „européer”, akkor egyszerűen nincs joga ilyen reklámfilmet forgatni. Ez tipikusan a zsidó kettős mérce. Én bárkire mutogathatok, megvádolhatom, gúnyt űzhetek belőle, és történelméből, nagy nyilvánosság előtt nevetségessé tehetem, de ha valaki engem csak meg mer szólni, azonnal kicsinálom és náci veszélyt kiáltok. Ez történik napjainkban, hazánkban, de az egész világon is. Aki ezt nem látja, az egyszerűen vak.

    Köszönöm az eszmecserét! Tisztelettel, Attila

  • 2017.10.29. at 23:42
    Permalink

    Tisztelt Ati80!

    Látom, sikerült a gondolatébresztés.
    Csak még egy kis kiegészítés az elhangzottakhoz.

    Nyilván azért stílusos mercedess-el az alkotás, mert az egész náci vezérkar azzal járt, sőt a teherautó állomány jelentős részét is ez a típus képezte.
    A kollektív bűnösség elve messzire mutat. Senki sem állítja, hogy azon nyilasok leszármazottai, akik a Dunába lőtték az embereket, tehetnek az eseményekről. Viszont az események következményeit mégis kénytelenek elszenvedni. Én inkább öröklött bűnösségnek nevezném. Minden leszármazottnak szembe kell néznie azzal, amit az ősei tettek, mert hat az életére. Ők a múltjukat ilyen formában is fel próbálták dolgozni.

    Kedves Attila (a nick alapján gondolom így hívják, ha nem elnézést kérek)!
    Ez az alkotás nem egy gyermek elütéséről szól. A készítése közben senki sem veszítette életét. Ez arról szól, hogy mi lett volna ha…
    Ha az események úgy alakulnak, hogy ez a személy nem éli meg a felnőttkort, ma Ön is teljesen másképp látná például a zsidók szerepét a történelemben. Ez egy gondolatébresztő mű. És beszélgetésünk alapján el is érte a célját.

    Végül hadd jegyezzem meg, hogy nem vagyok liberális. Magam is apa vagyok, vannak emberi érzéseim és meglehetősen konzervatív világnézetem van.

    Köszönöm visszajelzését, kívánom hogy jusson messzire az igazság keresése során.
    // Ha valaki nem liberális, attól még nem kell szeretnie az elütöttet. //

  • 2017.10.29. at 23:42
    Permalink

    [i]“normális emberek nem maradhatnak csendben, amikor a fasizmus újra felüti a fejét hazánkban is.”[/i]
    Magyarországon nem ütötte fel újra a fejét a fasizmus! Amit egyesek annak neveznek, az nem más mint egy természetes önvédelmi reflex a kifosztás, az ország tönkretétele ellen, ami az utóbbi 25 évben zajlott (rablóprivatizáció, stb.).
    Továbbá egész Európában Magyarországon, kis hazánkban él a legnagyobb lélekszámú zsidó kolónia!
    Miről beszélsz akkor?!

  • 2017.10.29. at 23:42
    Permalink

    Tisztelt egy_normális_ember!

    Köszönöm megtisztelő sorait, elgondolkodtam érvein. Részben egyet is tudnék érteni,

    DE!!!
    Néhány kiegészítéssel élnék gondolatai kapcsán és szeretném eloszlatni a nagy liberális sötétséget, ami árad a hozzászólásából, még akkor is, ha esetleg ezek után úgy gondolja, hogy náci vagyok:

    1. „Mindegy hogy Sztálin hány embert ölt meg, most nem róla van szó. (talán ha Lada reklám lenne)” -> Látja pont ez az, amin folyamatosan egy legyintéssel átsiklanak. Hitler csak egy olyan Németországban tudott hatalomra kerülni, ahol tömegek támogatták a törekvéseit. Egyáltalán nem mindegy, hogy folyamatosan kit állítanak be a történelem leggonoszabb emberének! Amúgy egy Mercedes reklámban miért nem inkább Sztálint ütik el? Sokkal eredetibb lenne, hiszen Hitler és vezérkara is Mercedes-sel járt.

    2. „Vannak olyan emberek, akikről az a vélemény járja, hogy jobb lett volna ha meg sem születnek. A filmben szereplő személy ezek közé tartozik.” -> Egyetértek, azzal a fenntartással, hogy ő legalább megpróbált ellenállni a világot szovjet mintára átalakítani kívánó vörös áradatnak.
    3. „Józan ember semmilyen formában sem áll ki mellette, még akkor sem, ha esetleg etikátlannak tartja a róla szóló alkotást, mert nincs olyan alkotás, ami vissza tudná adni annak a számtalan civilnek, többek között magyar embereknek az életét, amit a fent említett személy vett el.” -> Miért, Ön egy gyermek elütésével tud azonosulni? Nyugtasson meg, hogy nem!
    4. „Ha azon nemzet fiai, akiknek a nagyapái a fenti személynek asszisztáltak a népirtáshoz, úgy döntöttek, hogy elkészítik ezt a videót, azt mutatja, hogy a felvetett téma megint aktuálissá vált (…)” -> Egyrészt a németek tudatába a II. világháború vége óta sulykolják, hogy kollektívan bűnösek. (Ezzel ugye minket is vádolnak.) Ezek után aztán nem is csoda, hogy ilyen „alkotások” születnek, hiszen a mai felnövekvő, liberális nevelésben részesített generáció így próbál érvényesülni. Másrészt nem hinném, hogy echte német ilyen videót merne csinálni.
    „(…) és a normális emberek nem maradhatnak csendben, amikor a fasizmus újra felüti a fejét hazánkban is” -> Mintha csak a DK-MSZP-PM fogat propagandáját hallanám vissza…
    Ami a fasizmus újjáéledését illeti, nem értem, hogy miről beszél. Gondolja el, hogyan lehetne ekkora zsidó befolyásra szert tenni Magyarországon ma, ha fasiszták lennénk? Ne haragudjon, de ezt a tézisét egyszerűen nem tudom komolyan venni, mert szörnyen demagóg.

    Mindezek után is tisztelettel gondolok Önre és remélem, elgondolkodik soraimon.

  • 2017.10.29. at 23:42
    Permalink

    Kedves Ati80!
    Abban egyet értünk, hogy a téma nem kifejezetten egy autós oldalra való.

    DE!!!
    Szeretném eloszlatni a nagy nemzeti sötétséget, ami árad a hozzászólásából.
    1. Mindegy hogy Sztálin hány embert ölt meg, most nem róla van szó. (talán ha Lada reklám lenne)
    2. Vannak olyan emberek, akikről az a vélemény járja, hogy jobb lett volna ha meg sem születnek. A filmben szereplő személy ezek közé tartozik.
    3. Józan ember semmilyen formában sem áll ki mellette, még akkor sem, ha esetleg etikátlannak tartja a róla szóló alkotást, mert nincs olyan alkotás, ami vissza tudná adni annak a számtalan civilnek, többek között magyar embereknek az életét, amit a fent említett személy vett el.
    4. Ha azon nemzet fiai, akiknek a nagyapái a fenti személynek asszisztáltak a népirtáshoz, úgy döntöttek, hogy elkészítik ezt a videót, azt mutatja, hogy a felvetett téma megint aktuálissá vált és a normális emberek nem maradhatnak csendben, amikor a fasizmus újra felüti a fejét hazánkban is.

    Mindezek után is tisztelettel gondolok Önre és remélem, elgondolkodik érveimen.

  • 2017.10.29. at 23:42
    Permalink

    Gratulálok a cikk szerzőjének ehhez a brilliáns megközelítéshez! Nyilván ezek szerint neki nincsen gyermeke, mert jópofa cikket kanyarít egy virtuális gyermekgyilkosságból: “Igazán kreatív kis mozit készített pár német diák (…)”. Ez a “reklámfilm” sem nem kreatív, sem nem utópisztikus, hanem kifejezetten aljas, beteg elmék szüleménye.
    Azt már csak zárójelben kérdezem meg, hogy hol lett volna Hitler, ha nincs Sztálin, aki az 1930-as évekig, békeidőben (!) milliókat nyírt ki, ráadásul sajátjai közül! Érdekes, róla és társairól miért nem készül ilyen utópisztikus reklám??? Biztos, mert ők voltak a megtestesült humánum, és emberi jóság!
    Kántor Úr ilyen témákhoz ne nyúljon, vagy legalább előtte próbálja kissé satírozgatni történelemismeretének fehér foltjait! Csak mégegyszer, hogy világos legyen felháborodásom: Ön itt egy szándékos gyermekgyilkosságon kéjeleg, amit még a Mercedes sem vállal fel!!!

Vélemény, hozzászólás?