Hivatalos: érkezik a Tesla Model Y

X után Y: új szabadidő-autót hoz a Tesla

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Model S alapú Model X után újabb szabadidő-autót mutat be pontosan 10 nap múlva a Tesla. A Model Y a Model 3 SUV változatának tekinthető, 75 százalékban azonos alkatrészekből.


Nem hagyja nyugodni a piacot a Tesla, ami hamarosan hazánkban is elérhető lesz. Nemrégiben árcsökkentést és újabb olcsó modellt, egyebek mellett 35 ezer dolláros Model 3-at mutatott be (ami a jelenlegi hazai, 20,61 millió forintos bázisárat is jelentősen lejjebb viheti), de Elon Musk legújabb nagy dobását is bejelentette: március 14-én a Tesla Los Angeles-i központjában debütál a Model Y, azaz a Model 3-ra épülő szabadidő-autó.
Hirdetés

A Model Y állítólag 75 százalékban a Model 3 alkatrészeit hasznosítja, de mintegy 10 százalékkal drágább lesz, mármint azonos változat esetén, nem tudni azonban, hogy lesz-e belőle kétkerekes változat, vagy csakis összkerekesként lép-e majd piacra, miként az sem, hogy milyen akkumulátorokkal, hiszen a Model S is kínál alacsonyabb kapacitású verziót, mint a Model X, hiszen a szabadidő-autók nagyobb homlokfelületükkel fogyasztásukkal is "nagyobbak". A Model Y - szemben a hátul felé nyíló ajtós Model X-szel - hagyományos oldalra nyíló ajtókat kap majd, ami segít alacsonyan tartani a költségeket, a Model 3-mal közös alkatrészek miatt a dizájnvilág is jelentősen hasonlónak várható, már csak az első, sejtelmes kép alapján is. A további részletek 10 nap múlva következnek, mivel a premier késő délután lesz, hozzánk 15-ére jutnak majd el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?