Hivatalos: Genfben érkezik a Mercedes-AMG GT4

Hamarosan érkezik a Mercedes-AMG négyajtós szörnyetege

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A gyártó megerősítette, hogy jövő hónapban lerántják a leplet négyajtós kupéjuk csúcsáról, az AMG GT4-ről.

Az AMG GT4 kupés tetővonala a CLS-re hasonlít, akárcsak a beltér egy része. A hivatalos bemutatkozás Genfben lesz, a pletykák szerint 816 lóerős hibrid is érkezhet belőle

A Mercedes-AMG GT C-vel már volt egy teljes hetes randink tavaly nyáron, amely igencsak hátba vágó és fülhasogató élmény nyújtott. Jó hír, hogy mostantól ezt nem csak egyetlen utassal oszthatjuk meg, hanem akár hárommal is. Érkezik ugyanis a négyajtós GT4, amely mintájául a korábban bemutatott GT Concept szolgál. A CLS-hez hasonló kupés tetővonal kellően sportossá teszi a hátsó részt is, a négylövetű kipufogórendszerről nem is beszélve.

Hirdetés

Nem csak a külső, a lesifotón látható belső is erősen hasonlít a CLS-re: az infotainment-rendszer és a műszerfal is a 12,3 colos egybeépített digitális kijelzőt kapta meg. Egyedül a középkonzolon lehet némi különbség a két modell között, azt ugyanis még erősen takargatják. A GT4 meghajtásáról minden bizonnyal a 4,0 literes, duplaturbós V8-as gondoskodik majd, amely 571 és 612 lóerős teljesítménnyel bír, ugyanakkor pletykálnak egy hibrid változatról is, amely 816 lóerős lehet. Utóbbi 0-100 km/órás sprintje kevesebb mint 3 másodperc lehet. A GT4 a hamarosan, a sajtó számára március 6-án nyíló Genfi Autószalonon mutatkozik be.

Nem meglepő, hogy az AMG GT4 is a nagyméretű infotainment kijelzőt és egyben műszerfalat kapja meg, amely természetesen teljes egészében digitális kijelzést ad (Fotó: carscoops.com)

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?