Hivatalos: Jövőre Európában is kapható lesz az új Dodge Charger

A Stellantis belső égésű motorral és villanyhajtással is elhozza az új Chargert

Eddig csak sejteni lehetett, a Stellantis azonban nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy Európába is érkezik az új Dodge Charger.

A Charger finoman fogalmazva is átalakult az új generáció érkeztével. Kidobták belőle a V8-as motort, a helyét pedig egy hathengeres vette át, de kizárólag villanyhajtással is elérhető a nagymúltú típus. Úgy tűnik, a nyolchengeres erőforrás kukázása megnyitotta a lehetőséget az export piac felé is, hiszen a Carscoopsnak megerősítette a Stellantis szóvivője, hogy Európában is kapható lesz 2025 második felétől, de a közel-keleti régióba is elviszik a modellt. Hogy pontosan mely verziók mely országokba jutnak el, az egyelőre kérdéses. A szóvivő szerint mind a négy verzióból készül az export piacra, vagyis a két- és négyajtós változatból, amelyek egyaránt kaphatóak lesznek belső égésű motorral és villanyhajtással is. Nagy kérdés, Magyarország kap-e egyáltalán Chargert, és ha igen, akkor melyik kivitel lesz elérhető hazánkban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?