Hivatalos: már jövőre jönnek az új rendszámok

Egy év múlva érkeznek a 7 karakteres rendszámtáblák

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korábban az Innovációs és Technológiai Minisztérium még azt írta, még néhány évig kitart a jelenlegi, 6 karakteres rendszámtábla, ám ennek ellenére jövőre érkezik a 7 karakteres.

Már korábban is felreppent pletykaszinten a hír, hogy új rendszámok érkeznek (lásd itt), akkor az ITM-től kaptuk a választ, hogy "A jelenlegi karakterkészlet használatával még néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása.". A tegnapi Magyar Közlönyben azonban részletes szabályzással jelent meg, hogy

2022. július 1-jével új, alapesetben 4 betűkarakterből és 3 számból álló sorozatokat vezetnek be.

Alapvetően marad a jelenlegi, fehér alapon fekete betűs kiosztás, ám az EU 12 csillaga mellé felkerül Magyarország címere is a táblákra. Egyedi rendszámként immár 3-6 folyamatos betűjellel rendelkező táblák is igényelhetők lesznek. Minden új Taxi TX, a büntetés-végrehajtási Szervezet B, a Honvédség H, a Mentők M, a Nemzeti Adó és Vámhivatal N, a Rendőrség R betűkezdetű rendszámokat kap, a környezetkímélő gépkocsik továbbra is zöld alapszínűt, mindegyik tábla esetén alapvetés, hogy rajtuk 7 karakter szerepel majd. Kivétel azonban az új I, azaz ideiglenes rendszám és a CD-rendszámok, melyek egyaránt érvényességi idővel lesznek ellátva, így a jövőben is csak 6 egyedi karakter szerepel majd rajtuk.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.06.02. at 16:40
    Permalink

    Sokan csalódni fognak, hogy nem lesz területi alapú az új rendszám. Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy szerinte minden normális országban területi rendszám van, nálunk nem. Nos, Európa nagyon sok – a széles közvélemény szemében “normálisnak” vélt – országában nincs területi rendszám (amit biztosan tudok: Belgium, Hollandia, Dánia, Svédország – ezeket az országokat az utca embere többségében “normálisnak” tartja, ugyebár). A területi rendszámnak igazából már nincs semmilyen előnye, mert a mai gyorsan és könnyen hozzáférhető digitális adatbázisból a hatóság bárhol és bármikor minden információt le tud kérni az autóról a rendszám alapján, mindegy, hogy az milyen rendszerű. Tény, hogy a magyar autósok körében egyfajta presztízse van a területi rendszámnak, amit szerintem a 60-as években lassacskán meginduló, majd a 80-as évekre jelentőssé váló német turizmust szállító autócsodákon látott rendszámok iránti nosztalgia táplál. Valójában egy hatósági jelzésnek – így a rendszámnak is – a legfontosabb kritériuma, hogy minél könnyebben megjegyezhető legyen. Ebből a szempontból az eddigi formátumnál jobbat nem is lehetett volna kitalálni. Ez az új már nehezebb eset, mert ugye több a karakter és az elején a betűk szét vannak tagolva. Ennek ellenére nekem tetszik az új formátum, örülök a címernek is, hiányérzetem egy valamiben van csupán: ahogyan a jelenlegi rendszámnál, az újnál is a német rendszámok betűtípusait másolták le egy-az-egyben, szolgai módon (lehet, hogy a hatóságokban is él a fent említett nosztalgia?) Szerintem van annyi tehetséges grafikusunk, akik képesek lettek volna egy jellegzetes, egyedi stílusú betű- és számkészlet megrajzolására. Magam részéről ekkor lennék maradéktalanul elégedett az új rendszámmal.

  • 2021.06.02. at 22:04
    Permalink

    Valóban nagyon sok európai országban nem területi alapú rendszer van.
    Ahol pedig az van, sok helyen éppen kivezetés alatt van, mivel bonyolult és az informatikai háttér már nem indokolja.

    A karakterkészlet bár nagyon hasonlít a németre, szerintem nem azonos. Egyébként a mostani betűtípusok a litvánnal azonosak, ráadásul ott is 3 betű, 3 szám kombináció van. Zavarba ejtő a hasonlóság. Már csak ezért is jó, hogy felkerül a címer.

  • 2021.06.02. at 23:10
    Permalink

    Igen, valóban olyan a magyar rendszám kiosztása és betűtípusa, mint a litváné (annyi a különbség, hogy a litvánban nincs kötőjel, az észt rendszámnál pedig előbb a számok vannak és utána a betűk), de szerintem ők is a régi német rendszám tipográfiáját másolták le (azt nem tudom, hogy előttünk, vagy utánunk…) Lehet, hogy az új tényleg nem teljesen azonos a némettel, de azért abban egyet érthetünk, hogy legalábbis nagyon hasonló a megjelenés. Köszi az infót, nem tudtam, hogy a területi elvet sokan éppen kivezetni tervezik.

  • 2021.06.03. at 10:03
    Permalink

    Nekem annyira nem jön be ez a németes tipográfia, de mivel bekerült +1 karakter, így muszáj a meglévőhöz képest valami condensed készletet alkalmazni. Itt már nem jönnek ki a szép kerek formák, és valószínű kisebb törésekkel lehet jól megtartani az olvashatóságot.

Vélemény, hozzászólás?