Hivatalos: Michelisz a Hyundai kötelékében folytatja!

Négy autót indít a Hyundai a WTCR szezonban, az egyik Micheliszé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két csapat, összesen négy Hyundai versenyautót idnít a következő WTCR szezonban. Már csak az a kérdés mikor indulhat a széria idei éve.

Michelisz Norbert a Hyundai i30 N TCR kormánykereke mögött védheti meg bajnoki címét. Sokáig váratott magára a hivatalos bejelentés, de végre megtörtént. A Túraautó Világkupa bajnokának csapattársa pedig ismét Gabriele Tarquini lesz a BRC Racingnél, ám a másik két Hyundai versenyautót más csapat készíti fel.
Hirdetés
Méghozzá az Engstler Motorsport. Régóta pletykálták Luca Engstler érkezését, és immár ez is biztossá vált, az ő csapattársa pedig Nicky Catsburg lesz. Luca Engstler egyébként pont Michelisz Norbi csapatában (M1RA) versenyzett tavaly és kétszer a WTCR-ben is indulhatott. Persze ettől még a szabályok értelmében újoncként nevezett be a nagyok közé. Ugyanakkor egyelőre nem tisztázott, hogy pontosan mikor indulhat a szezon. A nyitóhétvégét pont a Hungaroringen tartották volna április 24-26-án, ám a koronavírus járvány miatt ez elmarad. A második versenyhétvége május 20-23-ra van kiírva a Nürburgringre, lehetséges, hogy ott indul a szezon, de az sem kizárható, hogy júniusban a Slovakiaringen. Amíg a szezonkezdésre várunk, érdemes elolvasni online, ingyenes kiszállítással is megvásárolható magazinunk tavaszi számában a Michelisz Norbival készült interjút, amelyben egy kicsi betekintést nyújt a jövőbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?