Hivatalos rajzokon az új Fabia, egy hónapon belül bemutatják

Egyre több a hivatalos infó a népszerű Skoda kisautó következő generációjáról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jóval nagyobb, érezhetően dinamikusabb és sokkal kifejezőbb is lesz elődeinél az új Fabia, májusban mutatkozik majd be. Megérkeztek az első hivatalos rajzok is, ezekből és a korábbi információkból némi fantáziával már elég jó tippünk lehet a kinézetéről.

A korábbinál 111 milliméterrel hosszabb, 48 milliméterrel szélesebb és 50 literrel nagyobb csomagtartójú lesz az új, már MQB-A0 platformra épülő Fabia. Két rajzon a letisztult, dinamikus élekkel dolgozó formát láthatjuk, másik kettőn pedig a full-LED-es első és hátsó lámpatesteket. Az autó elején lapos, hosszú lámpákkal és egy igen széles Skoda hűtőráccsal találjuk szemben magunkat, a hatalmasra rajzolt kerekekkel egész sportos összképet mutat a skicc. Elöl a szükség esetén bezáródó alsó hűtőrács-nyílások, oldalt a légellenállásra optimalizált tükrök, hátul pedig a hatalmas hátsó szárny teszi még jobbá az aerodinamikáját.
Hirdetés
A modern első fényszórók L-alakú nappali menetfénnyel is gazdagodnak, a kristályszerű hatást pedig - amit a többi új Skoda modellen is láthatunk - hátulról sem felejtették el a Fabia megrajzolói, a hosszú hátsó lámpatestek jól beleillenek a Skodák mai arculatába. Sok kategóriatársával ellentétben a Fabia egy kiemelt fontosságú modell a cseh gyártó kínálatában, egyedül Octaviából tudnak többet eladni, így nem mindegy, hogy mennyi időt és energiát szánnak a kisautójukra. Talán épp ennek köszönhető, hogy eddig mindegyik Fabia nagyon jó kocsi volt, főleg ár-érték arányban: a 4,7 milliós eladott darabszám nem hazudik. A friss rajzok alapján az új is megugorja majd a vásárlók elvárásait, és folytatódhat a sikersztori.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?