Hivatalos rajzokon az új Skoda SUV

Óriási csomagtérrel érkezik szeptemberben a Skoda Kodiaq

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kíváncsian várjuk, vajon mi sül ki a Skoda nagy SUV-jából, annyi biztos, hogy mostanában nem nyúltak mellé egyik modelljükkel sem, a Kodiaq is ígéretes.

Csepegteti az információkat a Skoda a vadonatúj, szeptemberben érkező óriásáról, láttuk már tanulmányként, most pedig két látványtervet osztottak meg velünk. Persze az ilyen rajzok mindig kicsit túlzóak, nagyjából azért látni, mi fog kisülni belőle, de nem csak a formatervével hódít majd, praktikus is lesz. Egyelőre annyit árultak el róla, hogy a funkcionalitás volt az egyik fő szempont a Kodiaq tervezésénél. Azt már korábban tudtuk, hogy hétülésesként is elérhető lesz, most viszont kategóriájában egyedülállóan nagy utastérről és kimondottan hatalmas csomagtartóról beszélnek, persze az ötüléses verzió esetében. Annyi biztos, hogy nem egy öncélú terepjáróval lesz dolgunk, bár a Skodától nem is várhatunk mást.
Hirdetés
Jó ideje hergelnek már minket az új SUV-val, formatervéről is láthattunk már fotókat, azok alapján eléggé várjuk a Kodiaqot. Merőben más lesz, mint az eddigiek, főleg az orra mutat eltérést az új maszkkal és lámpakialakítással. Ennyire robusztus Skodával még nem találkoztunk, nevét is ehhez hűen a Kodiak szigeten élő medvékről kapta. Szerencsére a kémfotók is azt mutatják, hogy végső stádiumba ért a tesztelés: a több mint 700 ezer kilométert futott tesztpéldányok már a terheléses köröknél tartanak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?