Hivatalosan is bemutatták a Skoda új szedánját

Vajon nálunk is megállná a helyét az új Skoda Slavia?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Továbbra is hangsúlyoznunk kell, hogy India számára fejlesztették a Skoda Slaviát, ám a most már hivatalos fotókon is látható autót elnézegetve, mégis ott motoszkál az ember fejében, hogy Európa keleti részén is sikert arathatna.

Hosszas bevezető kampány után végre megmutatták, milyen is a Skoda Slavia. Skiccek, gyári álcafotók és rengeteg ígérgetés előzte meg a leleplezést, amiből sejthető, hogy nagyon fontos modell ez a márka (indiai) életében. Na, meg persze így az sem csoda, hogy a világ más tájain is rendesen felkeltették az érdeklődést. Akárcsak a Kushaq, a Slavia is az MQB-A0-IN platformra épül, amit kimondottan az indiai piac igényei szültek. Az új szedán 4,5 méter hosszú (4541 mm), valamint 1,7 méter széles (1752 mm) és 1,5 méter magas (1487 mm), míg a tengelytávolsága 2,6 méter (2651 mm), amit úgy kell elképzelni, hogy nagyobb, mint az első generációs Octavia, de azért a jelenlegitől elmarad. Pedig a formaterv hasonló hozzá és a Fabiához, szóval tökéletesen illeszkedik a Skoda jelenlegi szedánjai közé, ám azoktól eltérően nem ötajtós. A klasszikus, három részre tagolt limuzin forma hátul nem ad az ablakkal együtt nyíló csomagtér-ajtót.
Hirdetés
Viszont a csomagtér alapból 521 literes, a hátsó utasok számára is bőséges a hely, az autó műszerfala pedig többnyire a Fabia megoldásaiból építkezik. A kétküllős kormánykerék mögött 8 colos digitális műszeregység található, a központi érintőképernyő pedig 10 colos. A Simply Clever megoldásokból itt sincs hiány, ahogy tárolórekeszekből sem, illetve jut USB-C port hátra is, valamint vezeték nélküli telefontöltő előre. Az indiai ügyfelek választhatnak háromhengeres, egyliteres, 115 lóerős TSi benzinmotort, vagy négyhengeres, 150 lóerős, 1.5 TSI-t. Előbbihez hatfokozatú manuális, vagy szintén hatfokozatú automata sebességváltó kérhető, utóbbihoz a hatgangos manuális mellett 7 fokozatú DSG is. A Slavia Indiában már megrendelhető, de az első példányok csak jövőre érkeznek meg a tulajokhoz. Európai forgalmazásról egyelőre nem ejtettek szót, bár annyit elárultak, hogy középtávon más piacokon is megjelenhetnek majd az Indiában gyártott modellek.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?