Hivatalosan is megérkezett az új legkisebb Audi

Az új Audi A1 az ős quattrót idézi, akár 200 lóerős is lehet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy nappal a fotók kiszivárgása után az Audi teljes fényében megmutatta az új A1-et. A prémium felszereltség nem lehet kérdés, alapáras vezetéstámogató rendszereket is kap.


Dizájn tekintetében az Audi mostanában egyre többet használja fel az ős quattro vonalait. Nem lehetett ez másként a kis A1-nél sem, temérdek szögből fedezhetőek fől ismerős vonások, miközben a fazon teljesen más. Háromajtós már nem lesz, csakis ötajtós lehet az immár három centivel négy méter fölé nyújtózó kisautó, ami 1,74 méter széles és 1,41 magas. A ceruza bátran fogott, bár első körben a durvább vonalvezetésű S-Line modellt ismerhetjük meg, az így is látszik, hogy jóval agresszívebb a kiállása, mint elődjének. A géptető élénél lévő három felé osztott légbeömlő csak a sportmodellen lesz, az éles vonalakat követve viszont egy elég erős karaktert ismerhetünk meg benne. A külső érdekességei a korábban is alkalmazott eltérő fényezésű tető, valamint az S-Line tekintélyes hátsó légterelője, ám a felnik is elég látványosak, amik 15-18 colos méretben lesznek kérhetőek és a bronz árnyalat különös pikantériát ad a megjelenésnek. Opciósak lesznek az első teljesen LED-es fényszórók, alapárasak viszont a legfontosabb vezetéstámogató rendszerek, mint a kormányzásba is beavatkozó sávtartó, valamint az állóra fékezni képes vészfék-asszisztens. Adaptív tempomat és sebességkorlátozó mellett parkolóasszisztens is elérhető lesz, valamint ha a sofőr nem reagál a fáradságfigyelő figyelmeztetéseire, az A1 automatikusan megáll a legközelebbi biztonságos ponton.
Hirdetés

Visszakanyarodva kicsit a dizájnra, az A1 bent is követi a külső durva megjelenését, így a finom vonalvezetésű, kerek közepű kormány mellett csak éles vonalakkal találkozunk. Ipari megjelenésű a műszerfal utas előtti része, ám középen mindenképp kijelző trónol ugyanis alapáras lesz a 8,8 colos MMI infotainment rendszer. Ennek helyére lesz egy nagyobb, 10,1 colos monitorral dolgozó fejegység, valamint az A1-be is rendelhető lesz a Volkswagen 10,23 colos digitális műszeregysége. A külső színek visszaköszönhetnek majd a beltérben pár fényezett szellőző és váltóboksz keret képében, de az alap hangulatot is háromféle összeállításból választhatjuk ki. A mutatós beltérről továbbá 30 színben állítható hangulatvilágítás is gondoskodhat. Az A1 csomagtartója is nagyobb lett elődjénél, immár 335 literes alapból, de 1090 literre bővíthető ülésdöntéssel.
Motormegjelölés tekintetében az A1-nél is megérkezett az új formátum, amit első körben 35 TFSI és 40 TFSI-ként láthatunk a fotókon. Az A1 belépőszinten háromhengeres benzinessel indít mely 95 lóerős, négyhengeresből pedig 1,5 és 2,0 literes egységek lesznek. Utóbbi csúcsteljesítménye első körben 200 lóerő lesz, melyhez mindenképp hatfokozatú duplakuplungos S tronic automata váltó jár, a többihez ez kérhető lesz a hatgangos kézi helyett. Háromféle futóművel fog készülni, a hagyományoson felül kétféle sportos hangolásúval, melyek közül a drágábbik lengéscsillapítói gombnyomásra keményíthetőek, illetve puhíthatóak. A feláras Performance csomagban pedig további sportos kellékeket kaphatunk, mint a nagyobb és hűtött féktárcsák elöl 312, hátul 272 milliméteres átmérővel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?