Hogy kerülhet 15,5 millióba egy régi Civic?

15,5 milliót adtak ezért az öreg Civicért. Lehet, hogy te is megadnád érte?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb modellek kezdenek irreálisan felértékelődni, pontosabban érik el azt a kort, amikor már nagy értéknek számítanak, ilyen a Honda Civic is, amiből egyre ritkább az érintetlen.

Hallottuk már a kifejezést, hogy ritka, mint a gyári Calibra, vagy az érintetlen Supra, de mondhatnánk akár a Civicet is. A kedvelt japán csapotthátú, vagy szedán formában nálunk is meglehetősen népszerű, a kupéért pedig még rossz állapotban is irreálisan sok pénzt lehet elkérni. A remek vezethetőség és a motorban rejlő potenciál miatt a tunerek egyik kedvence volt a 2000-es évek elején, mára egyre kevesebb marad belőle, erősen fogy a Civic. Pláne a gyári az, ami nagyon ritka, főleg az 1,6-os VTEC motorral szerelt, 160 lóerős kivitel. A történetben szereplő példányban is ilyen van, ráadásul kupé és épp csak túlforgott az órája a 9000 kilométeren.
Hirdetés
Lényegében teljesen gyári, tetőablakos, pompás metálkék fényezésű és teljesen hibátlan, gyári felnijei is kifogástalanok. Floridában gurult először utcára, majd 2004-ben továbbadták, Washingtonba szállították, és most második tulajától került tovább. A Bring a Trailer szúrta ki a hirdetést, mely szerint az autót már el is adták, méghozzá 50 000 dollárért, vagyis jelenlegi árfolyamon hajszál híján 15,5 millió forintért. A Civic Si valóban csodálatos állapotban van, ízléses összeállítás is, a fotók alapján teljesen érthető, hogy valakinek ennyit ért. Már csak azért imádkozunk, hogy nem azért vette meg ennyiért, hogy a rozsdával ne kelljen küzdenie, és valami őrült tuningautót építsen belőle. Az értéke ezek alapján most erősen menni fog felfelé, ha gyári marad.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2020.06.19. at 11:59
      Permalink

      Szerintem ennek így semmi értelme.

      50.000 USD már az NSX I-sek ára, érdemes lenne kicsit utána néznie valakinek, mert ez így eléggé hihetlen, még egy CRXtől is az lenne…

      Létezik egy árgörbe, amelynek során egy idő után emelkedik az autók ára de ez nem a Civicekre vonatkozik. 25 éve felett megszűnnek az emissziós korlátok, szabadon vihetők a nyugat európai városokba és szabadon importálhatóak az USÁ-ba. És mivel ekkorra megritkul a kínálat, a pár megmaradt forgalomképes autó ára emelkedni kezd.

      De azért más a kereslet kínálati görbe egy ilyen kompakt kupéra mint egy elit ritkaságra.

      Főleg hogy ez volt az a Civic amivel a Honda sokéves fejlődés után megindult a lejtőn, az első Civic ami visszalépés volt formában és technikában egyaránt (sehol az 1.6 VTi, míg a belső nem lett igényesebb csak kevésbé eredeti). Sosem értettem hogy miért váltották le a 91-es Civicet olyan gyorsan (4 év után érkezett az első (a roverrel közös ötajtós) rá egy évre a “rendes” Civic utóda is).

      Szóval érdekes lenne kicsit utána nézni hogy mi volt ez. Az hogy pár km van benne irreleváns egy múzeumnak, a gyár meg gondolom őriz magának egyet formaldehidben, pl valamelyik mérföldkő példányt mondjuk, mert egy Civicből az lesz releváns.

Vélemény, hozzászólás?