Hogyan szuperál egy 10 éves, dízel prémium SUV?

Első generációs, használt Volvo XC90-nel ismerkedtünk

Elég ellentmondásos városi legendákat hallottam eddig a Volvókról. Egyesek szerint elnyűhetetlenek, mások sokat panaszkodtak bizonyos motorokra. Most viszont első kézből informálódhattam, milyen is egy XC90 a D5-ös motorral 250 ezer km után.

Senki nem maradhat ki a SUV őrületből, tudták ezt a Volvónál is, sőt a svédek úgymond élen jártak ebben, hiszen a kombijaik emelt változatával már az első valódi „bakancsforma” SUV-juk előtt „feltalálták” a szabadidő-autót. Gondoljatok csak az V70 Cross Country modellre, amit 1997-ben kezdtek forgalmazni. Ám ez nem volt elég a vásárlóközönség számára, ahogy egyre csak szaporodtak a komoly terepjárókat utánzó SUV-ok, ahogy egyre inkább mindenki státusszimbólumba akart ülni, megnőtt az igény egy, a V70-nél is nagyobb gépre, úgyhogy 2002-ben bemutatták az XC90-est, ami az S80 platformjára épült. Ez akkori szemmel egy hatalmas szabadidő-autó volt, na persze még manapság sem kicsi, teszem hozzá gyorsan. Ugyanis majdnem 5 méter hosszú (4807 mm), 178 cm magas és 193 centiméter széles az XC90. Szóval egy termetes terepes, igen, azért ő még nem fél a sáros utakra szagolni, ráadásul a praktikumra is gondoltak a tervezői. Nem véletlenül szereti a gazdája az alábbiakban bemutatott 10 éves példányt. Szóval az aktuális használtteszt főszereplője egy 2011-es évjáratú Volvo XC90, amelynek a hátsóján a D5 és az AWD felirat is ott szerepel. Ezek árulkodnak a motorizáltságról és a hajtásmódról, viszont mielőtt ezekre rátérek, nézzük az autó állapotát simán csak a szemünkkel. Sérülések? Rozsda? Ha nem is nagyítóval, de azért árgus szemekkel jártam körbe az autót, ugyanis a tulaj állítása szerint hibátlan. Kerestem a rozsdát a küszöböknél, a sárvédőíveken, de tényleg sehol nincs. Sérülésnek sem találtam nyomát, egyedül az első lökhárítón látni csak kavicsfelverődés okozta kis szeplőket, de ezek már tényleg a nagyítóval észrevehető hibák. Az ezüst fényezés pedig tényleg egészen jól palástolja az autóra rakódott szennyeződést, ugyanis a fotózás előtt csak egy gyors zuhanyra volt idő, alapos tisztogatásra nem. Persze az állagmegóvásra innentől kell majd még jobban figyelni, ahogy öregszik az autó. SUV-hoz méltóan fényezetlen műanyag elemekkel szegélyezték körbe az autót, de még ezek sincsenek összekarcolódva, pedig a jelenlegi gazdája földutakon is használja, amit örömmel hallottam, hiszen valóban a funkciójának megfelelően „él” tehát az autó. Egyetlen szépséghibát találtam csak, ami nem vészes, könnyen orvosolható, ez pedig a bal első fényszóró búrája, ami bár még csak halványan, de mattulásnak indult.
Hirdetés
Bent már nem úszta meg ilyen szépen az idő múlását, illetve a használat kopását. A műanyagok mondjuk szép állapotban őrződtek meg, a műszerfalon karcmentes, sérülésmentes. Az ajtóburkolatokon már nem annyira patika állapotú, de valójában a bőrkárpit a gyenge láncszem. Ez az egyik olyan negatívum, amit a tulaj is megemlített, hogy nem szereti az autóban: „a silány anyagok”, és valóban, a prémium kategóriában egy kicsit többet várna az ember. Az ülések egyébként félig bőr-, félig szövetkárpitosak, a vezető oldalán már felfeslett a bőr, de a gazdáját aggasztja a szövet része is, ami nehezen tisztítható. Ezektől a negatívumoktól függetlenül viszont nagyon kényelmesek a fotelek, hátul is, ráadásul a második üléssor tologatható, így nagyobb raktér alakítható ki. Amennyiben nem használják a harmadik üléssor két helyét. Bizony, az XC90 hétüléses is lehet, a hátsó üléseket egy karral lehet eltüntetni, vagy felállítani. Amikor a hátsó üléseket is használják, akkor 249 literes a csomagtér, de egészen 1837 literesre bővíthető. Magyarán jó nagy. Ebben az autóban használják is rendesen, cipekednek (vontatnak is) vele, de még a csomagtérben is szép állapotú a kárpit. Viszont a hátsó ajtó alsó részén így elkerülhetetlenül megjelent néhány karc. Remélem sokan felkapták a fejüket a hátsó ajtó oszthatóságán. Igen, mint egy pickuposan, lehajtható része is van, ötletes megoldás, mondom az XC90 egy praktikus autó. Visszatérve még kicsit előre, a bőrkárpit silányságán kívül azért sok szó nem érheti a ház elejét. Bár kifényesedett a kormány karimája is, illetve az automata sebességváltó karja, azért összességében elfogadható egy 10 éves autótól ennyi kopás, ráadásul minden gomb, minden funkció működik. Persze ez egy alapfelszereltségű változat, így nem is pakolták tele olyan extrákkal, amik potenciális hibaforrásokká válnak az évek múltával.
Hirdetés
Ugyanígy a dízelmotor is megbízhatóan működött az eddigi 274 ezer kilométeren. Na, most visszatérhetünk az autó hátsóján látható jelzésekhez. A D5 a 2,4 literes, turbódízel motort jelöli, ami kerek 200 lóerővel és 420 Nm forgatónyomatékkal szolgál. Ezt az erőt hatfokozatú, automata sebességváltó továbbítja mind a 4 kerék felé, tehát összkerékhajtású az autó. De ez nem állandó összkerékhajtás, hanem oda juttatja a több nyomatékot, ahol tapadásvesztést érzékel. Ez a motor is szerepel a tulaj „nagyon szeretem benne” listáján. És tényleg rendkívül egyenletesen, finoman jár. Hangos persze (bemelegedve azért javul a helyzet), de semmi rezonancia nincs, igazi kényelmes utazóautó, ha pedig úgy hozza a helyzet, akkor kiváló igásló. A jelenlegi gazdája nem az első tulaj, így vásárlás után természetesen a kötelező szervizt elvégezték rajta, cserélték a vezérlést, már indokolt volt a fékek cseréje (tárcsa és betét), illetve friss fékfolyadékra cserélték a régit. Kicsit később felhívták a figyelmét arra is, hogy a szelepfedél-tömítést cserélni kell, ez volt az első váratlan hiba. Hamarosan cserélni kell a motortartó bakokat is, bár ez természetesen csak idő kérdése minden autóban, viszont nemrég elkezdett furcsa, kopogó hang érkezni a kormánymű felől. Hamarosan ránéz majd a szaki, de ennél több probléma még nem volt az autóval, tehát eddig nagyon elégedett vele a tulaj. Negatívumként még annyit említett, hogy nem szereti az „égve maradó lámpákat”, korábbi autóiban hozzászokott, hogy a gyújtást levéve azok is elalszanak. Végül egy komolyabb hiányosságra is rávilágított: a rögzítőfék lejtőn nem működik tökéletesen, ez a járda felé fordított kerékkel orvosolható persze.
Hirdetés
Végső soron azonban elégedett az autóval, mint oly sok SUV-tulaj, ő is szereti, hogy magasan ül, könnyű a ki- és beszállás, kellőképp erős és nyomatékos az autó felhasználási igényeihez, miközben a 8-8,5 literes átlagfogyasztást is elfogadhatónak tartja. Végül eljutottunk az ár kérdéséhez. A hasonló, 2011-es, dízel XC90-esek a Használtautó.hu felületén 4,3-4,7 millió forint körül mozognak. A drágábbak kicsivel 200 ezer kilométer felett, a kedvezőbb árúak viszont jóval 200 000 km feletti futásteljesítménnyel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.11.26. at 09:55
    Permalink

    Több ismerős nevében nem vagyunk hasra esve ettől a Volvo-tól. Csak viszonyítás kép itt lenne a Vw Sharan 2011-es 140Le,CR motorjával ami nyomában sem jöhet a Volvo.
    340e Km után olyan kívül belül mint az új, nincs kopás szakadás, a motor olyan csendes mintha benzines lenne! Eredeti felfüggesztés. Önindító,akkú,fékek voltak cserélve! Azt sem tudjuk hogy mi az a kuplung:-eredeti gyári! Féltengelyek szintén! STB!

  • 2021.11.26. at 14:25
    Permalink

    Nálam ennyi kilométernél kezdődtek a baljós jelek. 310000-nél 1.500.000 ft-ért tudtam eladni. A motoron kívül minden meghalni készült. A cikkben szereplő hibák csak a kezdet. Habár a kormánymű önmagában több százezer is lehet. Majd jön a váltó, a négykerék meghajtás és a szokásos dízelmotor nyűgök. Zabálja a futóműalkatrészeket, a gumikat. A fogyasztása 9.5 l városon kívül. Ezt én már nem vártam meg, egy nepper elvitte. Soha többet volvót. Ez egy pénztemető nulla minőség mellett.

    • 2021.11.27. at 16:15
      Permalink

      Miért adtad el? A nyakamat rá, hogy egy deka rozsda nem volt rajta és ez így is lett volna az idők végezetéig. Mindig kapom az ívet, hogy a műszaki hibákat ki lehet javítani, de a rozsdás kasznival csak a szélmalomharc megy. Vagyis ha nem rohadó autód van, köteles vagy nyelni a műszaki hibák okozta költségeket és ha eljön az ideje, OT-ra vinni és boldogan mutogatni a népeknek az autóstalikon – ahol amúgy nem is lesz nagy szám, mert – nem rohadós lévén – még mindig tömve lesznek majd vele az utak. Ma is egy kocka-Volvo konvojban autóztam, tötyörögve haladt a sor, szerettem volna előzni, de egyszerűen nem bírtam, mert szemben folyton jöttek a 740-esek, 850-esek, 960-asok. Dühödt lettem, és mire hazaértem, felkaptam egy követ és elhajítottam mérgemben. Na, mit találtam el? Hát persze, hogy egy nyomorult 850-est, hogy a fene vigye el… 😀

  • 2021.11.26. at 23:23
    Permalink

    Egy 10 éves prémiumautónak dízelmotorral még nem lenne szabad különösebben problémásnak lennie. Viszont itt két gond van:
    Az XC90 I a régi 1998-as platformra épül, műszaki megoldásai, belseje az 1998-as S80assal állíthatóak párhuzamba. Ami azért nem egy modern autó.
    A másik a futásteljesítmény. Tudom hogy itt mindenki meg van győződve arról hogy egy autónak félmillió kilómétert el kellene mennie csak annyi kell hozzá hogy 5000kmenként cseréljenek olajat.
    Nekem nem az a saját tapasztaltatom és még mielőtt megint jönne valaki a régen minden jobb baromsággal, a 87-es Mitsubishink 10+ évesen 120.000 km-rel már nem volt maradéktalanul megbízható autó. Itt ott voltak dolgok azon is, pedig nem sok elromlani való volt benne (bár egy 80-as években gyártott autónál a motoros tükör is űrtechnika).
    300.000kmnél már nagyon sok minden cserés egy ilyen autón. Az ülés pl meredek, nekünk 200.000nél újszerű volt az ülés, és szerintem annyi elég volt hogy évente kétszer lekezeltük bőrápolóval . Ez így elég elhanyagoltnak hat…

  • 2021.11.30. at 22:18
    Permalink

    Nekem egy 2,5T (benzines, manuális váltós) volt kb. 2 évig: magyar, szervizelt, kevés kilóméterrel. Nagyon szerettük, kényelmes-praktikus családi autó volt, de műszakilag elég pocsék – kormánymű elhalálozni készült (felújítása bajos és még az is többszázezer Ft), turbó elhalálozni készült (ersztette már az olajat), bőr kárpit menthetetlenül repedezik, összkerékhajtás nem nagyon akart már működni, lengéscsillapítók sem voltak az igaziak, gumit-féket zabálta (benzint is – városban 13l-t) és úgy általában rendszeresen jelentkeztek hibák.
    Kellemes vezethetősége és kényelmes-praktikus volta ellenére fájdalom nélkül engedtem el – engem nem győzött meg a Volvo márkáról..és akkor még finoman fogalmaztam..

Vélemény, hozzászólás?