Hogyan vezessünk hibrid autót? Eláruljuk!

Fizetett hirdetés

10 pont, amit mindenképp tudnod kell, ha hibrid autóval szemezel

Egyre népszerűbbek az alternatív hajtású autók, körükben pedig egyelőre a hibridek a dominánsak. Ugyanakkor sokan tartanak még tőlük, cikkünk és videónk nekik szól.

Tavaly a hazai autópiac 7 százalékát tették ki az alternatív hajtású (hibrid, plug-in hybrid és tisztán elektromos) modellek, körükben a külső tölthetőség nélküli, úgynevezett öntöltő hibridek voltak a dominánsak,

a tavaly debütált 12. generációs Toyota Corolla pedig nem csak hazánkban, Európában is a piac legnépszerűbb hibrid modellje volt.

Ugyanakkor nagyon sokan tartanak még a hibrid autóktól, felmerül bennük a kérdés, hogy egyáltalán miként kell őket vezetni. Erre és a hibridek kapcsán adódó egyéb kérdésekre kívántunk választ adni a most 3 éves évfordulóját ünneplő Schiller TV műsorában. Segítségünkre a Toyota Schiller csapatából Ilyés Attila értékesítési vezető volt, akivel autóztunk egy bő órát, amiből még a vágott videó is csaknem egy órányi lett, sok-sok tapasztalattal, tanáccsal, élménnyel, de a legfontosabb tudnivalókat azért össze is írtam 10 pontban, alább olvasható. Ha pedig van időd (gondolom most van...), akkor nézd meg a videót is!
Hirdetés
Mit érdemes tudni a hibrid autókról?
  1. Nem mindegy, hogy milyen hibridről beszélünk! A mild hybrid, vagy magyar nyelven lágy hibrid modellek leginkább csak egy izmos stop-start rendszert adnak, persze egy olyan önindítóval, ami nem csak indítani, áramot termelni is erőteljesebben tud, de ezek a rendszerek a hibridek terén piacvezető Toyota által 1997 óta alkalmazott full hybrid rendszerekhez mérten szerény üzemanyagspórolást hoznak. A Toyota full hybrid rendszere az autó mozgatására is képes benzinégetés nélkül, azaz kizárólag a villanymotorjával, így pedig városban érezhetőbb fogyasztás- és emissziócsökkentést hoz.
  2. Miként kell beindítani egy hybrid Toyotát? A lehető legegyszerűbben: féket megnyomni, indítógombot benyomni, és már mehetünk is! Ne ijedjünk meg, ha a benzinmotor nem "röffen be", az induláshoz bőven elegendő a műszerfalon megjelenő READY felirat, a rendszer majd beindítja a benzinmotort is, ha szükséges.
  3. Mikor mi hajt? Egyesek attól félnek, hogy egy hibrid autó vezetése bonyolult, hiszen szabályozni kell, hogy mikor hajtson a benzinmotor, mikor a villanymotor. Ez persze nincs így, a vezetőnek minimális beleszólása van abba, hogy melyik motor dolgozzon, ha akarjuk, az autó teljes mértékben eldönti helyettünk, de persze hathatunk is rá: az EV gombot megnyomva kérhetjük a tisztán elektromos üzemet. Ezt megfelelő akkutöltés esetén kapjuk meg, de arra például kiváló, hogy a garázsba már tisztán elektromosan álljunk be, vagy úgy guruljunk ki. Hasznos tipp, hogy a klímát kikapcsolva növelhetjük az elektromos üzem hosszát.
  4. Ha már klíma: az mindig van. A Toyota hibrid modelljei ugyanis elektromos légkondicionálót kapnak, így a hőmérsékletszabályzás, a nyáron kellemesen hűvös, télen meleg levegő befújása akkor is állandó, ha a benzinmotor éppen áll, a klímakompresszor itt ugyanis nem szíj, hanem elektromos hajtású, az áramot pedig neki is a hibrid akkumulátor adja.
  5. Jöhet egy kis technika? A Toyota full hybrid hajtásláncában a benzinmotor mellett nem is egy, hanem két villanymotor szerepel, az MG1 elsősorban az áramtermelésért és a benzinmotor villámgyors beindításáért felel, míg az MG2 a hajtásért. A három (két villany és a benzines) motor munkája a fokozatmentes nyomatékosztást adó e-CVT osztóműben egyesül. Miközben az MG2 motor elektromosan hajt, az MG1 a benzinmotor által termelhet áramot, vagy beindíthatja azt. Fékezéskor mindkét villanymotor áramot termel és tölti a nagyfeszültségű akkumulátort, ahonnan aztán a hajtáshoz vagy a légkondicionáló egységhez is mehet az áram, többek közt, de ugyanonnan töltődik a 12 V-os akkumulátor is menet közben, hiszen a Toyota hibrid hajtásláncában nincs sem hagyományos generátor, sem önindító, ahogyan kuplung sincs, így ezek nem is romlanak el, ezeket cserélni sem kell. A benzinmotor Atkinson ciklusú és a szériagyártású autók legjobb termikus hatásfokával büszkélkedhet, nincs benne egyetlen szíj sem, amit az életciklus során cserélni kellene, a villanymotorok visszatermelése, azaz a kinetikus energia hasznosítása miatt a fékek is nagyon hosszú életűek.
  6. Fékezés, lassítás. A hibrid hajtáslánc nyugtató, stresszoldó hatású, bár menetdinamika bőven van, főként az elindulási hajlam átlag feletti a villanymotor azonnali nyomatéka miatt, a legtöbb sofőr mégsem akar versenyezni egy hibriddel. Kiválóan lehet ugyanis a hibridekkel megállás nélkül autózni: amint elvesszük a gázt, a motor jellemzően megáll, a villanymotor visszatermelésbe kezd, ezáltal lassulunk, a fék koptatása nélkül. Ha pedig erősebb fékhatásra lenne szükségünk, az 1,8-as (és 1,5-ös) hibrideknél B módot kapcsolhatunk (a 2,0 litereseknél virtuális fokozatok között váltogathatunk), ám ez nem jelent fokozott visszatermelést, hanem a benzinmotor ad fokozott motorfékhatást, ami hasznos például egy hegyről lejtmenetben.
  7. Power vagy Sport mód - melyik kell autópályázáshoz? Az újabb hibridek (a már legalább 1,8 literes benzinmotorral szereltek) Power, illetve Sport módot is kínálnak. Hallottam olyan feltételezést, hogy autópályás tempóhoz ezekre van szükség, ám ez messze nem igaz. Bár ezekkel élénkebb gázreakciót kapunk, valamint azt, hogy a benzinmotor az autó megállításakor sem áll meg, egyebet nem, a motor teljesítménye nem lesz nagyobb, nyugodtan autózhatunk Normal vagy Eco módban autópályán is. Igaz, itt még említhető a műszerblokk piros hátterűre váltása is, ha valakinek ez számít.
  8. Mindenképp automata! A Toyota hibridjeinek egyik legnagyobb előnye, hogy a hajtáslánc elve alapján csakis automata, pontosabban e-CVT váltóval kaphatjuk meg, az nem feláras, és az üzem közben sem kér többletet (benzinből). Úgy kapunk kuplungmentes kényelmet, hogy ahhoz a lehető legkedvezőbb fogyasztás társul.
  9. Autópályán is lehet csendes. Tudom, az egyik legjelentősebb közhiedelem, hogy a hibrid autópályán már üvölt, hiszen viszonylag kisméretű és teljesítményű benzinmotor van bennük. A jelentős motorzaj azonban józan vezetésnél egyáltalán nem igaz, sőt. Az e-CVT-vel viszonylag alacsony fordulaton dolgozhat a benzinmotor, hiszen autópályás tempónál is segít neki az elektromos, a fordulatszám szabályzása persze dinamikusan változik, ha több erő kell, akár egy emelkedő, akár egy gyorsítás miatt, megemelkedik, de amúgy alacsony. Ha nem padlógázzal gyorsítunk, akkor nem fog drasztikusan, így pedig az autópályás üzem is csendes, igaz, míg városban és autópályán normál menetben nem halljuk a benzinmotor hangját, autópályán már jellemzően igen.
  10. Mennyire szervizigényes, mi a garancia arra, hogy ez a rendszer hosszú távon működni fog? Garanciaként egyrészt a Toyota régóta megszokott 3 év/100 ezer kilométeres általános garanciája említhető, már ez is nyújtható jelképes összegért 5 év/200 000 kilométerre, de a hibrid hajtás elemeire mindenképp 5 év jár. Ha pedig valaki a Toyota hálózatában szervizelteti autóját, akkor 10 éves korig nyújthatja az akkumulátor garanciáját. Ráadásul a Toyota 4+ szervizprogramjában meglepően kedvező a garanciaidőn túli márkaszervizes karbantartás is. Ha ez nem lenne elég: a Toyota és a Lexus több mint 15 millió hibridje épp a megbízhatóság mintapéldányait jelenti.

A fenti tudnivalókon túl talán a legfontosabb még, hogy bár egyhuzamban csak 2-3 kilométert tudnak elmenni elektromosan a full hybrid Toyoták, de már velük is gond nélkül hozható városban 60-70 százalékban elektromos, emissziómentes üzem. A plug-in hybridek persze jóval többet is tudnak, mint például a Prius IV Plug-in Hybrid vagy az idén érkező RAV4 Plug-in Hybrid. Hogy mennyire egyszerű és pihentető a vezetésük, arról beszélni, írni lehetne még sokat, de leginkább személyesen érdemes megtapasztalni, most persze nem, a Toyota Schiller is majd a koronavírus lecsengése után várja a tesztvezetőket, addig pedig a videóban említett modellekről náluk is láthattok további videókat, de persze nálunk is tudtok róluk olvasni bőséggel: például a Yaris GR Sport, az új Yaris, a Corolla kombi vagy a szedán és az ötajtós, meg persze a Camry és a RAV4 kapcsán is.
Cikkünket a Schiller Autó Család együttműködésével és támogatásával készítettük.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

      • 2020.03.19. at 11:57
        Permalink

        Mindegy, hogyan nevezzük, ha egyszer két helyen is korrektül reklámként van jelölve a cikk.
        Ráadásul szegény ződ már csak óvatosan kötözködik, mivel a hibridekkel rengetegszer megégette magát :-)))
        Nekem egyedül a hibrid hajtásra vonatkozó 10 éves garancia gyanús, szerintem az csak az akkura vonatkozik, arra viszont kilométer megkötés nélkül :

        “Ha az ellenőrzés során mindent rendben találnak, akkor az autó a következő 1 éven keresztül vagy 15 ezer km megtételéig jogosulttá válik arra, hogy egy Toyota márkaszervizben ingyenesen kijavítsák a hibrid akkumulátor esetleges meghibásodását.

        Ez a jogosultság – egy ismételt ellenőrzés segítségével – további 1 évre vagy 15 ezer km-re meghosszabbítható, egészen az autó 10 éves koráig.”

          • 2020.03.19. at 19:49
            Permalink

            Akkugarancia keretében biztos nem, ellenben én is hallottam olyat, hogy az inverterhalált méltányosságban orvosolták. Szoftverfrissítés is volt rá, amennyire tudom, leginkább olyan esetben fordult elő, ahol a gazda szeretett nyélen közlekedni a géppel.

Vélemény, hozzászólás?