Hol folytatja Michelisz Norbert?

Megpróbáltuk kihúzni Michelisz Norbiból, hogy marad-e a Hyundai-nál!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyakunkon a szezon, ám Michelisz Norbi még nem árulhatja el, milyen autóval folytatja idén. Azért mi mégis megpróbáltuk kiszedni belőle.

Március közepén megjelenő nyomtatott magazinunkban olvashattok majd egy érdekes interjút a tavaly WTCR bajnoki címet szerző Michelisz Norbival, ám addigra már remélhetőleg kiderül, hogy hol folytatja pályafutását idén. Azonban az új Hyundai i10 bemutatóján elhintett néhány mondatot a folytatással kapcsolatban.
Hirdetés
Mi motivál jobban egy professzionális versenyzőt, miután bajnokságot nyert? Megvédeni a címet vagy továbblépni magasabb kategóriába?
Azért érdekes a kérdés, mert 2017-ben is nyilván elgondolkodtam azon, hogy mi történik, ha megnyerem a bajnokságot, illetve ugyanez előfordult tavaly, de magamnak sem tudtam pontosan válaszolni, hogy a motivációt fenn tudom-e tartani, esetleg növelni vagy kicsit kicsúszik a kezeim közül az irányítás és azt fogom érezni, na most megvan amiről mindig álmodtam, ezért valami más kihívást keresek az életben. És nagyon érdekes - nem tudom pontosan honnan fakad - de kb. most érzem magam a legmotiváltabbnak. Pedig, amikor megnyertem az első vb futamomat, az egy nagyon stresszes helyzet volt 2010-ben. Olyan órák, helyzetek előzték meg, amelyek egyáltalán nem kényelmesek. Ha akkor megkérdeznek, lehet, hogy azt mondom, nem akarok többször átélni ilyet. Viszont, amikor megvan a futamgyőzelem vagy a bajnoki cím, akkor rájössz, hogy ezért a pillanatért érdemes dolgozni. Nyilván a futamgyőzelem egy szinttel alacsonyabban van, és azt többször átéled, majd keresed a nagyobb impulzust, ami már a bajnoki cím. Úgy érzem, versenyzőként most élem a legjobb időszakomat, szeretném azért is ütni a vasat, hogy több bajnoki címet nyerjek és ezeket az élményeket még néhányszor átéljem az életemben.
Ehhez viszont mindenképp jól jönne, hogy a Hyundai versenyautójában folytasd. Elárulhatsz bármilyen részletet a folytatásról?
A fő célom, hogy a Hyundai-jal folytassam, de vannak dolgok, amik nem csak rajtam múlnak. Elhangzott néhány nyilatkozat a márka vezetőségétől a motorsportos jövőről, és ez nem feltétlenül csak politikai nyomásgyakorlás. A háttérben tényleg átalakul a sorozat. Igaz az is, hogy a belsőégésű motorral szerelt túraautó bajnokságok nehéz időszak elé néznek. Nem csak létszámban várható visszaesés, ha rosszul sülnek el a dolgok, akkor a minőség is visszaeshet. Minden gyártó ott szeretné elkölteni a pénzét, ahol a legnagyobb marketingértéket vélik felfedezni. Ha folytatni fogom valamelyik gyártóval, akkor az biztosan a Hyundai lesz. Itt a Hyundai oldaláról a folytatás mögötti eltökéltség ami kérdéses a WTCR-ben.
A teljes interjúért keressétek majd az újságárusoknál az Autónavigátor.hu Magazint, vagy rendeljétek meg webshopunkból!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?