Hol merjünk WC-re menni?

ADAC teszt: WC az autópályákon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szükség nagy úr. Utazás közben viszont sokszor nélkülözni kell a megszokott otthoni kényelmet, és sajnos a higiéniát is - derül ki a német ADAC közérdekű tesztjéből.


Az eredmény megdöbbentő: Európa minden második töltőállomásán kívánnivalót hagy maga után a mellékhelyiségek nyújtotta szolgáltatás színvonala, konkrétan a higiénia. Az ADAC munkatársai összesen 11 európai országban, 77 helyen végeztek vizsgálatokat, és a számokra lefordított eredmények elgondolkodtatók.
A mintavételek közül 50 esetben találtak egészségre is ártalmas kórokozó baktériumokat a laboratóriumi elemzésnél, és csak a maradék 27 - ebből hét német - helyiség nem adott okot különösebb aggodalomra – szerencsésebb lenne, ha ez az arány legalább a fordítottja lenne. Mindent egybevetve összesen 23 létesítmény szerzett „jó” minősítést, a mezőny java része, szám szerint 48 mellékhelyiség „megfelelt” a teszten, hat viszont siralmasan leszerepelt. Bár az ADAC német szervezet, a teszt nem arról szólt, hogy az egekbe magasztalják a saját töltőállomásaikat és pihenőhelyeiket, másokat pedig lehúzzanak. A németek önmagukat erős közepesre értékelték, megjegyezvén, hogy az autópályás kutaknál (12 ilyen állomást vizsgáltak) egyre nagyobb teret nyer a trükközés: a töltőállomások általában magas színvonalon szolgálják ki az ügyfeleket, széles az áruválaszték, meggyőző a minőség, de ezt meg kell fizetni. Újabban már nem vásárolható le teljes értékben a mellékhelyiség használatáért elkért apró, a 70 centből csak 50 centet írnak jóvá a shopban.
Európa jelenlegi (pontosabban a teszt 77 állomása közül) legszínvonalasabb mellékhelyisége Csehországban található, a Brno-Prága közötti A1 autópályán a Kozlov-Cerna Studanka töltőállomáson. Ugyanitt csábító továbbá, hogy az üzemanyagok árai jól vannak kitáblázva, már messziről láthatók, az árak az üzletben olcsók, a mozgáskorlátozottak számára is akadálymentesen megközelíthető WC pedig tiszta és jól felszerelt, így jó minősítést érdemelt.
A németek legjobbja az A8-ason, München és Stuttgart között vehető igénybe Aichennél, ugyanakkor a legrosszabbak egyike is ehhez az autópályához kötődik: a Holzkirchen Nord (A8, München-Salzburg) nem éppen főnyeremény, ha a szükség az úr, és ugyancsak a bukottak között említhető a Tecklenburger Land Ost (A1, Münster-Bréma) WC-je is. A legrosszabb állapotokat Hollandiában fedezték fel az ADAC szakemberei, a teszt vesztese a De Buunderkamp lett az A12-esen, Utrecht és Arnheim között.

Az ADAC javasolja, hogy az üzemeltetők fordítsanak nagyobb gondot a higiéniára, mert nem megengedhető, hogy a nyilvános mellékhelyiségekben egészségre ártalmas baktériumok veszélyeztessék az utazókat. Nagyobb hangsúlyt kellene, hogy kapjon a fogyatékkal élők segítése, továbbá hatékonyabban (jobban és időben kitáblázva) szükséges az üzemanyagárakkal kapcsolatos információk egyértelmű megjelenítése. A német autópályákon az árak magasak, de ez a drágaság nem indokolt a környező országokkal összehasonlítva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?