Hollandiába költözött a Tesla

Már Európában is szerelik a Tesla Model S-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megkezdődött a hollandiai Tilburgban az amerikai családi villanyautó, a Tesla Model S összeszerelése. Az ünnepélyes avatáson egyúttal elindult a modell európai értékesítése is, az első ügyfelek át is vették a kocsikat.


Az összeszerelés mellett Tilburgban van a Tesla európai főhadiszállása és az alkatrészellátási központja is. Az első ügyfelek Hollandiából, Belgiumból és Németországból érkeztek. A hollandiai nyitást pár héttel megelőzték a norvégok, ott már a hónap elejétől kapható az autó, igaz, azokat még Kaliforniából készen hozták be. A közel 19 ezer négyzetméteres üzembe hajón (Rotterdam közel van Tilburghoz) érkeznek a Model S-ek, az autókat a végső összeszerelést követően szállítják ki a megrendelőknek Európa-szerte. Az alkatrész-utánpótlásban is nagyot lépett előre az amerikai vállalat, 12 órán belül bárhová eljut a kért darab Európán belül - Tilburg összeköttetése autópályán és vasúton is kiváló. A tilburgi kereskedést és szervizpontot hamarosan tizenöt újabb követi, a Tesla komolyan veszi az európai piacot. A világ 31 országába eddig összesen 15 ezer villanyautót szállított Elon Musk cége.
Hirdetés
A luxus- és a sportautók keverékeként felfogható Model S-t 50/50 arányú tömegelosztása és alacsony súlypontja komoly vezetési élménnyel ruházza fel. 60 és 85 kWh kapacitású lítium-ionos akkumulátorokkal kínálják, utóbbival 500 kilométer is lehet a hatótávja. Mivel nincs másik motorja, csak a villanyos, csomagtartója kategóriájában az egyik legjobb, a vezetőfülkét uraló 17 hüvelykes irányítópult pedig egyelőre páratlan.
A kocsi az amerikai törésteszten kiváló eredményt ért el. Emellett javára szól, hogy csomagtartójából plusz két ülés is elővarázsolható, így akár hétszemélyes egyterűként is használható a luxusautó. Teljesítménye 367 lóerő, végsebessége 213 kilométer/óra, álló helyzetből 100 kilométer/órára 5,9 másodperc alatt gyorsul fel. A 60 kilowattos akkumulátorral szerelt kocsi (hatótávja 390 kilométer) alapára Európában áfa és kedvezmények nélkül 60 ezer euró (18 millió forint), a 85 kilowattos változat alapára 80 600 euró (24,1 millió forint), de a limitált csúcsmodellért (Model S Signature) 91 750 eurót kérnek el (27,5 millió forint).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?