Horoszkóp szerint vezetünk!

A csillagok mondják meg, hogyan vezetünk?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A harmonet.hu ezoterikus szakemberei összeállították, melyik csillagjegy szülöttei hogyan viselkednek az utakon.

A kosok kissé agresszív stílusban vezetnek, ők azok, akik gyakran „kakaskodnak” az utakon, autójukban pedig akár még baseball ütőt is hordanak. „Ha mellette ülsz, ne lepődj meg, ha jobbról előz, vagy ha a belső sávban száguld. Ne feledd, neki a B-s jogosítvány azt jelenti, hogy azt egyből a Belső sávra adták. Kosunk nem a rendőrök kedvence, de hogy vele odaérsz időre Pécsről Miskolcra, azt biztosra veheted. A parkolóőrök rettegjenek tőle!” – írják az elemzésben.
A bika úgy vezet, hogy oda is érjen – de a szabályokat tiszteli, az utakon rendszerint udvarias és készséges. Nem csak a KRESZ-t tartja be, autójában is rend van. Gyakran tagja márkakluboknak, segít a bajba jutott „márkatársaknak”.
Az ikrek állítólag a tipikus egyik kezében egy pohár víz, a másikban egy szendvics, a fülére szorítva a telefon, és közben az autópályán megy "kilóhatvannal" vezető. Szereti a gyorsaságot, ügyessége azonban két arcán múlik. Ha jól vezet, a legkisebb helyre is elsőre beparkol, ha rosszul, egy focipálya méretű terület is kevés neki.

..„indokolt esetben” simán belefér például egy tilosban parkolás


A rák számára a biztonság és a kocsi komfortja, felszereltsége az elsődleges. A közlekedési szabályokat igyekszik megtartani, de azért rugalmasan kezeli, „indokolt esetben” simán belefér például egy tilosban parkolás.
Az oroszlán szeret élmény-autókázni. Látszólag nem siet, mégis ügyesen manőverezik, és mindig időben odaér. Vezetéstechnikai tudása kimagaslóan jó, a legtöbben biztonságban érzik magukat mellette. Mintha született képessége lenne rá, hogy uralja a lóerőket (is)!
A szüzek általában igen jó sofőrök, pontosan ismerik az apró mellékutcákat is, minden részletre kiterjed a figyelmük. Ők már másnaptól mobiltelefonnal fizetik a parkolási díjat, ahogy bevezetik a lehetőséget, mások még észre sem vették, hogy lehet. Ki nem állhatják a szabálytalanságokat, és gyűlölik, ha mégis belekényszerülnek. Ők az ideális taxisofőrök!
A mérleg kicsit szétszórt, és nem mindig becsüli meg azt, amit megszerzett. Néha "dodzsemezik" a kocsijával, hol ennek megy neki, hol annak. Ha hajlamos erre, akkor jobb, ha nem vesz túl drága járművet! Ő nem nagyon tud figyelni a szabályokra, gyakran rossz helyen áll meg, vagy túllépi a sebesség korlátozásokat, mert éppen valami mással volt elfoglalva.

Szeret ismerkedni a piros lámpánál, de az is lehet, hogy az összes ablakára fekete füstüveget rakat, hogy ne lássák azt a titokzatos alakot, aki a kocsiban ül.


A skorpió általában igen jó sofőr, ismeri a különleges, járatlanabb útvonalakat, például az utat az alagúton át. Szeret ismerkedni a piros lámpánál, de az is lehet, hogy az összes ablakára fekete füstüveget rakat, hogy ne lássák azt a titokzatos alakot, aki a kocsiban ül. Kedveli a sebességet, és ha megsértik az úton, ő bizony képes bosszút esküdni.
A nyilas talán a zodiákus legjobb sofőrje! Stabilan, megbízhatóan uralja az utakat, nem kapkod, mégis gyors. Vezetéstechnikáját tanítani lehetne. Nem csak rutinjának köszönheti ezt - hiszen még a nyilas kislányok is gyakran vonzódnak az autókhoz - hanem egy olyan érzéknek is, amivel születni lehet, megtanulni csak nehezen.
A bak is megtartja a közlekedési szabályokat, és nagyon vigyáz autója külsejének épségére. Rettentő haragra tud hát gerjedni, ha megkarcolják a féltve őrzött kasznit!
Kicsit különc a vízöntő, így vannak olyan vezetési faxnik, amikhez ragaszkodik és apró babonákat is betarthat a vezetéshez köthetően. Rendszerető, aki gyakran minden reggel percre pontosan ugyanakkor indul a munkába, hiszen akkor a legjobb a forgalom és biztosan talál még parkolóhelyet a kapu előtt.

Simogatják a műszerfalat, és misztikus jelentőséget tulajdonítanak annak, ha épp nem indul elsőre a gépezet.


A halak autójának szinte biztos, hogy van neve. Többségük beszél is az autóhoz vezetés közben. Simogatják a műszerfalat, és misztikus jelentőséget tulajdonítanak annak, ha épp nem indul elsőre a gépezet. Kissé álmodozva vezet, nehezen találja a helyét a világban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 04:31
    Permalink

    Nem hiába nyilas a versenyzők nagy része!!
    Én mérleg vagyok,de tudom,hogy hihetetlenül érzik a vasat!
    Annyit hoznak ki a szekérből,amennyit lehet de biztonságosan.
    A nagyapám buszos volt,1500000 km-t vezetett balesetmentesen.

Vélemény, hozzászólás?