Hová jutott ez a remek formaterv…

Az utóbbi évek tanulmányautóinak legszebbje volt a Nissan IDx, most ez lett belőle

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Számtalan ötlet látott már napvilágot az autóiparban amik végül mégsem kerültek gyártásba. A Nissan IDx tanulmányautóját is azonnal befogadta a nép, mégis elvetették, most pedig így éledt újjá az ötlet.

Vannak ötletek az autóiparban, amik nem élnek meg többet, minthogy tanulmányautóban megmutatják. Vannak komplett tanulmányautók, amikből végül semmi sem lesz, pedig azonnal imádja a nép. Ilyen volt legutóbb a Peugeot tökéletes elektromos kupéja, de 2013-ban legalább ekkorát ütött a Nissan IDx tanulmánya is, melyből azonnal kettő is készült. Az említett autók ugyanoda jutottak; a süllyesztőbe (bár a Peugeot szériagyártására még van remény), pedig az igazi petrolheadeknek azonnal kellett volna. Most, hat évvel később újra láthatjuk az IDx formatervét, méghozzá egy létező, közúti forgalomban használható autón, mégsem vagyunk boldogok.
Hirdetés
Az autó, amit látunk, egy indiai műhely munkája, az Executive Modcar Trendz (EMT) egy új Honda Amaze kisautót alakított át, kívül-belül. Külsőre hozták az IDx tanulmányautó szinte összes részletét, borzalmas arányokkal, viszont minden egyes elemet kézzel gyártottak le, lámpákat is készítettek, valamint a négyajtós Hondából háromajtóst faragtak. A belefektetett munka nem kevés, a végeredmény pedig vélhetően csak nekünk szúrja a szemünket, ám akit már kívülről is bánt a látvány, az csak saját felelősségére nézze meg a beltér fotóit. Kék és sárga a fő csapásirány, minden egyes kárpitelemet átszíneztek, nem tudni milyen megoldással, valamint került bele több karbonszálas mintázatú borítás is. Bár a Nissan IDx végül nem készült el, a formatervek levédetését vélhetően nem felejtette el a Nissan, így gyanús, hogy lesz egy két szavuk a remekműhöz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?