Hozzánk is érkezik az új Honda Prelude
A Honda megerősítette, hogy 2026 elején Európába is elhozzák az új Prelude generációt
A Honda kínálata 2026 első felében bővül a hibrid Prelude-del, amely a gyártó szerint egyszerre méltó folytatása a Honda hibrid örökségnek, illetve tökéletes visszatérés a 2001-ben nyugdíjba vonult sportkupénak.
A Honda bejelentette, hogy a vadonatúj hibrid Prelude 2026 első felében érkezik Európába és egyben ez lesz a Honda S+ Shift technológia debütálása is a kontinensen. A Honda S+ Shift a gyors sebességváltások érzetét és hangját szimulálja, lehetővé téve, hogy a Prelude új vásárlói is megismerjék a típusra jellemző, szórakoztató vezetési élményt. Az eredeti modell 46 évvel ezelőtt mutatkozott be, majd egészen az ezredfordulóig, öt generáción át bizonyította a Honda sportmodellek kiemelkedő teljesítményét. Mindezt egy hatékony hibrid hajtáslánccal ötvözve kínálja majd az új generáció, ami újdonság lesz a sportkupé történetében.

Ha érkezik is nem tudom minek.
A Preludenak igazából kb 8 évig volt érdemi karrierje, amit a 90 után használtan érkező bukólámpás harmadik és a tényleg dögösen kinéző de rövid élető „tortaszelet lápás” negyedik ganaráció épített fel, majd egy félszívű ötödik generáció pillanatok alatt le is rombolt.
Eleve elsőkerekes tömegautóra épített kupé koncepciója kihalásra ítéltetett amint a az ESP megszeldítette a hátsókerékhajtást és a lefelé építkező német pérmiummárkák elkezdtek tömegesen eladni a kupék platformalapját képező prémiumközepes modelljeikből.
Most pedig érkezne egy meglehetősen lehangoló formájú kupé (Olyan mintha egy az egyben a bukott Laguna III kupé lenne…), civic (!!!) műszaki alapon, gondolom túlárazott Honda áron, sok sikert hozzá… 🙂
Hondáék azért elküldhetnének egy anyagbeszerzőt a festékboltba, mert ez az Insight óta tartó fehérség kezd kicsit ciki lenni. Ráadásul általában még a fehér fényezés is tele van hibákkal az új autóikon.