Hirdetés

Huligánt csinált belőlem – Ford Focus teszt

Ford Focus 1.5 EcoBoost (182 LE) teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Leggazdagabb felszereltségével, legerősebb motorjával és sportos kiegészítőkkel teszteltük a megújult Ford Focust. Csoda, hogy bejött?

Csinos az Aston Martin orr és vele sokkal egységesebb a forma, mint a korábbi. Előnyére változott

Huligánautó? Na persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy már előtte is megvolt bennem a deviáns hajlam. A Focus meg még mindig a legélvezetesebben vezethető kompakt. A (nem ST, RS) legerősebb benzinmotorjával egyszerűen nem tudtam nem gyorsan menni. A teszthét fogyasztásátlaga ennek megfelelően egy horror lett: 9,5 liter. Mindezt persze konstans örömautózással értem el és mit mondjak, egyáltalán nem bánom. Enyhítő körülmény, hogy városi normának a gyár 7 litert ad meg és az én sebességátlagom is csak 30 km/h volt. Most pedig visszatérve az autóteszt normális menetéhez, jöjjön, hogy milyen kocsi is a Ford Focus és miért tetszik nekem (is) annyira.

Hirdetés

A hátsó lámpák is szebbek változatlan formával, de új, elegánsabb kiosztással. A fényezett, sportosabb küszöbök a vadabb lökhárítókkal együtt csomagban 345 ezer forint felárat jelentenek

Focus 3.5. A harmadik generációs Ford Focus már négy éve velünk van, és ha kinézünk az utcára semmivel sem kevésbé népszerű, mint elődei. Volt az első generáció, ami 1998-ban a kategóriát alapjaiban forgatta fel jó kezelhetőségével és többlengőkaros Control Blade névre keresztelt hátsó futóművével. Aztán jött a második, finomabb beltérrel, tudják, az a széria amit a rendőrség is használt. A harmadik generáció meg a vezetéssegéd rendszereivel újított nagyot és most maga is megújult. A legerősebb ST változatot nemrég próbáltuk, de magyar utakon a legerősebb polgári kivitel is már-már sportautósan élvezhető.

A Ford olyan apró figyelmességeket ad már évek óta, mint az ajtó kék megvilágítása, ami nyitva pirosra vált. A hűvös kékes derengés nem rossz, de az ST pirosmutatós műszerfala jobb a szemnek

Ez egy erős ráncfelvarrás. A Ford Focus kívül is megújult, belül is sokat fejlődött. Mégis megmaradt az, ami volt, a kategória egyik legélvezetesebben vezethető autója. A szebb, már háromküllős kormány a két végállás között 2,6 fordulatot pörög, de nem is ez a kunsztja, hanem, hogy jól súlyozott, lineáris a működése. Középállásból keveset mozdítva sem szimulátoros a szervóhatás, viszont könnyű a mozgatás, így a mindennapi manőverezés sem megterhelő. Elnyújtott kanyaríveken viszont kifejezetten élvezetes a kocsi irányítása, de ebben persze már a vele egységet alkotó futóműnek is hatalmas szerepe van. A Hankook téligumik viszont száraz aszfalton nem a legjobbak – ahogy gumitesztünk is megmutatta – többször akaratom ellenére megcsúsztam velük. Kanyarban gyorsítva érezni a vektoros nyomatékszabályozást, vele a Focus száraz aszfalton alig akarja az ívről kitolni az orrát.

Kényelmesek az ülések, de ha a beltér mérete a fő szempont, a Focus alul marad az újabb kihívók ellen

Motor, váltó és ami még fontos. A váltó bár nem jár a legrövidebb úton, de ettől függetlenül kifejezetten élmény vele a kapcsolgatás. Hiába, a Ford már hagyományosan ügyes a jó váltásérzet kifejlesztésében. Az ülés is jó lenne, meg az opcionális üveg tolótető is, csak külön. Így együtt viszont a szemre is jóval alacsonyabb plafon miatt nekem már túl magas volt a szék a legalsó állásban is, szívesen mentem volna még lefelé. Az állíthatósága viszont elég jó, saját mérés szerint 880 és 960 milliméter közötti lehet a belmagasság a vezetőülésben. Az első utasülés viszont elmarad a vezetőétől; annak magasságát nemhogy motorosan, hanem kézzel sem lehet szabályozni. Amire viszont nem lehet panasz az a motor ereje. Igaz, hogy a 240 Nm nyomaték nem hat annyira fejletépős értéknek, viszont nagyon széles tartományban rendelkezésre áll, így kellőképpen szapora vele a Focus.

Megfelelő méretű, persze nem kategóriabajnok, de praktikusan bővíthető az ötajtós kompakt Ford

Van mit nyomkodni. Az érintőképernyős infotainment rendszer grafikája nem a legszebb és az érintésvezérlésből is láttunk már finomabbat, nem egyet. Viszont ha a ráncfelvarrás előtti, még temérdek gombbal operáló egységhez hasonlítjuk, akkor megvan a jelentős előrelépés, annál sokkal átgondoltabb. Jár a piros pont itt is. A Sync a hangutasításokkal, igaz egyelőre csak angolul, de jól vezérelhető. A navigációnál persze egy címet lebetűzni gyorsabb kézzel az érintőkijelzőn, de ott a lehetőség. A mobiltelefon bluetooth párosítása villámgyors, a kontaktokat is pillanatok alatt beszippantja. A jobb Focusokhoz járó állítható intenzitású belső hangulatvilágítás, meg a hozzá külön megrendelhető kivilágított váltógomb jó móka.

A piros féknyereg az optikai csomag része. A plasztikok nem változtak, a vezetéssegédek viszont ma is jók

Golfklub és a hétköznapok. A beltér anyagai nem rosszak, de egy Volkswagen Golfhoz hasonlítva elmaradnak, a kivitelük inkább a SEAT modellekére hajaz. Az ajtók és a légbeömlők körüli keret plasztikjai nem a legszebbek. Akinek ez a fontos, úgyis az unalmasabb VW-t veszi majd, akinek viszont a vezethetőség, az marad a Fordnál. Az utastér első beülésre szűknek hat, pedig a konkurensekhez képest alig marad el. Keresztirányban érződik, hogy a tér inkább passzentos. A térérzetet persze a sötét kárpit sem javítja, ettől persze még bőven el lehet férni kényelmesen. Vannak olyan okosságok, mint a középső könyöklő alatti rekesz, ahová audió és usb bemenet is jutott. A váltó mögötti rolós rekeszben van pohártattó, egy csúszásgátlós betét is és akár bővíthető. A sofőr balján kis lenyitható rekesz, a váltó előtt meg egy rés, ahol kényelmesen elfér slusszkulcs – gombos indítás esetén. Mindezekkel kellemes és jól használható lesz a mindennapokban. Kár, hogy az autót akár kormányozni képes sávtartó asszisztens a gyakori kopott felfestésekkel nem tud mit kezdeni, de ez nem az autó hibája.

A 180 lovas, de csak 1.5-ös, új EcoBoost turbós benzinessel csendben utazik, 130-nál 2750-es fordulaton. Ha nem kapja el a sofőrt a gépszíj, akkor sokkal kevesebbet is tud fogyasztani, mint nekem

Ez a drága Focus! 2,37 milliónyi extra; gyakorlatilag minden, ami elérhető a típushoz, az benne is van a kék tesztautóban. Ára így már a listán szereplő 7,1 helyett jó 9,5 millió forint. Persze, kapni Focust már 5,2 millióért is, de az nem lesz sem 180 lóerős, sem önparkoló, sem bőrüléses. Ami fontos, hogy a tesztpéldány súlyos felárat jelentő extratételei nélkül is jó választás a Focus. Sőt, 17 colosnál kisebb kerékkel nem csapatáskor, hanem normális közlekedéskor elviselhetőbb a feszes futómű és a magyar aszfalt kettőse. A feláras fényszórók persze nagyon jók. A fékek adagolhatósága viszont nem a piros féknyergektől lesz példás, anélkül is nagyon jó. A gyári Sony hangrendszerért is kár, ha nem fér be a büdzsébe, mert szépen szól. Elég viszont a szintén új, 1.5-ös turbós gyengébb, csak 150 lovas változata. Tolótető nélkül jobb a fejtér és nem biztos, hogy a 345 ezer forintos gyári optikai tuning, meg a bőrülés megéri az árát. A Ford a tesztautó drágító tételei nélkül is kicsit drága, mert ott a sokkal nagyobb Skoda Octavia szintén 180 lóval, Elegance kivitelben 6,6 millióért, igaz távolról sem ennyire élvezetesen. Ha meg egy, a kék Focusnál feltűnőbb, erős autó kell, én tennék egy próbát a Kia cee’d GT változatával. Azt hiszem, az erős Focus az élmény és használatóság kombinációjában a legjobb.

A Ford a vezethetőség/minőség csavart szokás szerint előbbi irányba csavarta a Focuson. Aki erre ad, annak biztos ő lesz a kedvence a kompaktok közül

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    jogos, bár nálam az már nem is játszik, én utálom a krómokat már az új gépeken (is) 😀 feketézek a saját gépemen mindent (kivéve jel), valahogy túl bazári nekem a sok króm, túlhaladott..az persze már csak hab a tortán, h nem csálé is. Azt az alsó lécet am meg már nem értem, miért nem csinálták meg feketére szintén, ha már mindenhol fekete rajta? no mindegy…

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    Nekem inkább az szúrja a szemem, hogy még most, a modellfrissítés után sem tudták azt megoldani, hogy az ajtókon futó króm hatású díszléc egy vonalban fusson, és ne álljon el csálén a karosszériától. Apróság, de csúnya.

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    elmagyarázná valaki, hogy egy magasépítésű autót (ezt a kókuszt vehetjük magasnak), miért kell azokkal a gagyi toldatokkal még magasabbá tenni optikailag?és igénytelenül a földig műanyagozni? ahelyett, h normális méretű felnit, meg feszesebb/ültetett futóművet raknának alá? így olyan mint egy pipiskedő kisbusz.

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    “mert ott a sokkal nagyobb Skoda Octavia szintén 180 lóval, Elegance kivitelben 6,6 millióért, igaz távolról sem ennyire élvezetesen”
    Kíváncsi lennék, hogy a T. szerző vezetett-e ténylegesen 180 lovas, multi-linkes hátsó futóműves Octaviát, vagy csak az 1,4TSI-ből extrapolál. Én ugyanis egy 2 literes benzines Focus II után, valamint egy 1,6-os 150 lovas FIII tesztvezetése után kiábrándultam belőle, és egy 1,8 TSI Octaviát vettem. Szerintem semmivel nem rosszabb vezetni, sőt, talán… A motorja biztos hogy bikább, jó 1 mp-et ver rá 100-ig, akkoriban meg mikor a jávorszarvas -tesztet csinálták vele, a mezőny elejében végzett ilyen kocsikkal együtt, mint a Maserati Ghibli meg a Jaguar F-type, úgyhogy a futómű sem lehet nagyon kutyaütő. Mindenesetre én imádom, és nálam fontos a vezetési élmény (ráadásul tényleg sokkal tágasabb).

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    Akinek van hét millája egy ilyen autóra, azt nem érdekli, mert sokkal nagyobbat bukik évente az értékvesztésen. Nem öröm számára biztosan, de belefér. Vagy venni kell akkor egy kilencven lóerős dízelt, az gazdaságosabb is, és kevesebb az adója is. Igaz, az meg nem egy repülő, de valamit valamiért.

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    Hogy a fenébe ne érdekelné, csak nem tud mit csinálni. Senki nem szereti az ablakon kiszórni a pénzét.
    Én úgy fogom föl, ha már kifizettetik, akkor ki is használom a teljesítményt, mert különben tényleg nincs sok értelme. A radarokra viszont figyelni kell, mert ott is lehet “adózni” rendesen. 🙂

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    Hogy a fenébe ne érdekelné, csak nem tud mit csinálni. Senki nem szereti az ablakon kiszórni a pénzét.
    Én úgy fogom föl, ha már kifizettetik, akkor ki is használom a teljesítményt, mert különben tényleg nincs sok értelme. A radarokra viszont figyelni kell, mert ott is lehet “adózni” rendesen. 🙂

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    Hogy a fenébe ne érdekelné, csak nem tud mit csinálni. Senki nem szereti az ablakon kiszórni a pénzét.
    Én úgy fogom föl, ha már kifizettetik, akkor ki is használom a teljesítményt, mert különben tényleg nincs sok értelme. A radarokra viszont figyelni kell, mert ott is lehet “adózni” rendesen. 🙂

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    Hogy a fenébe ne érdekelné, csak nem tud mit csinálni. Senki nem szereti az ablakon kiszórni a pénzét.
    Én úgy fogom föl, ha már kifizettetik, akkor ki is használom a teljesítményt, mert különben tényleg nincs sok értelme. A radarokra viszont figyelni kell, mert ott is lehet “adózni” rendesen. 🙂

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    Ja, és kérdeztem az értékesítőt, hogy az új Focus miért nem tud magyarul? Válsz: a magyar túl kicsi piac a márkának, ezért nem teszik bele a magyar menüt. Érdekes, autót eladni nem kicsi, akkor talán tessék kifáradni az országból, és árulni máshol az autókat. Ez vonatkozzon az összes ilyen márkára, vw-audi-skoda stb.

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    Ahogy bemész a szalonba, a Fordnál egyből elengednek az árból egy milliót, és aztán még lehet kicsit alkudozni is, én is meglepődtem, de így van. A Ford magasról kezd, de sokat enged az árból. Biztosan nagyon jó a Sync 2 rendszer, a hangvezérléssel szinte mindenre lehet utasítani, csak semmit nem ér annak, aki csak magyarul tud, mert azt nem érti. Ez nagy hiba, sőt, óriási hiba. A navija detto. Tudom, hogy ez a mániája minden tesztelőnek a letisztult középkonzol, de hosszú távon szerintem sokkal felhasználóbarátabb egy gombos rendszerű középkonzol, mint az érintőképernyő, előbbit ugyanis megszokás után menet közben is lehet vezérelni. Az érintőképernyő baleset veszélyesebb és inkább visszalépés. Az új motor pedig biztosan szuper, így újkorában, reméljük hogy megbízható is lesz.

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    Ez a Focus 9 535 000.-ért -kontra-[url]http://www.autonavigator.hu/teszt/ford_mondeo_2_0_scti_powershift_titanium_luxury_teszt-5280[/url]9.935.000.-ért
    Ez egy bolond világ…:-S

  • 2017.10.28. at 21:16
    Permalink

    Komolytalan az alapára, annak ellenére, hogy biztos nem rossz autó, de ha van eszük akkor egyből engednek belőle vagy 400-500 ezret.
    Ez a teszt is bizonyítja, hogyha az ember nyomja neki, akkor ezek a turbó motorok sem fogyasztanak kevesebbet, sőt.
    Az én autóm is ennyit fogyaszt és valószínűleg gyorsabban megyek vele mint a tesztelő ezzel. 🙂

Vélemény, hozzászólás?